Most jön az elmélkedéseim időszaka. Elég sok ilyen van az életemben. Imádok agyalni szó szerint és képletesen is megfoghatatlan dolgokon. Az egyik ilyen téma az angyalok. Szerintem mindenkinek szíve joga eldönteni, miben és kiben hisz vagy sem. Én nem rejtem véka alá a meggyőződésem, miszerint léteznek, és szerintem mindenkinek van saját őrangyala. Mit is írt Antoine de Saint-Exupéry?

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Nos, azt hiszem, ezt erre a témára is nyugodtan és könnyedén ráhúzhatjuk. Ez egyszerűen örökérvényű, az egész életünket végigkíséri ez az idézet...ha hagyjuk. Én azon vagyok, hogy ennek megfelelően éljek. Én nem azt vallom, hogy "hiszem, ha látom." Egyszerűen nem így működöm. Sőt én szinte mindenben hiszek. Lehet, hogy mindössze képtelen vagyok felnőni, pontosabban kinőni ezekből a gyermeteg érzésekből, gondolatokból. Csak magam mögött kéne hagynom, és 21 éves fejjel végre reálisan látni a világot, ugye? Lehetséges. De az mitől jobb? Ha nem hinnék ezekben a szép, már-már megnyugtató, érdekes és magával ragadó dolgokban, eszmékben, akkor az életem szürkébb lenne. Lehet, hogy már egy megkeseredett, magamba forduló illető lennék, aki nem hisz abban, hogy az élet több mindenből áll, mint hogy reggel felkelünk, megcsináljuk a napi teendőket, aztán lefekszünk aludni. A monotonitás, a csak és kizárólag realitás talaján lévő emberek talán boldogabbak? Mert én nem ezt tapasztalom. Jó, a húsvéti nyusziban kb. 6-7 éves korom óta nem hiszek, de a csodákban miért ne? Ezek teszik örömtelivé a létezést. Számomra legalábbis. És ez vonatkozik az angyalokra is. Nem látom őket, megérinteni sem tudom egyiküket sem, de bizton merem állítani, hogy itt vannak körülöttünk, mellettünk, bennünk. És ezt az őrület legapróbb szikrája nélkül jelentem ki. Előfordulhat, hogy az érzékenységem is közrejátszik ebben, vagy apa halála, és emiatt "kapaszkodom" ezekbe a teóriákba, mint például az angyalok létezése, de büszke vagyok rá, hogy így van. Megnyugtató hatást gyakorol rám a tudat - mert ez számomra bizonyos -, hogy pozitív energiák vesznek körül. Csak észre kell venni őket. Az egyik lepozitívabb erő pedig határozottan az angyalokban rejlik.

Még nem állok készen arra, hogy egy bejegyzést szenteljek a júniusban tragikusan elhunyt 22 éves őstehetségnek, Christina Grimmie-nek. Imádtam őt, és nem vagyok képes összeszedni magam még egy neki szánt posztra - majd idővel -, de mindenképp egy fellépésével szeretném zárni ezt a bejegyzést. És hogy miért? Az ok egyszerű: már ő is egy angyal!