Január utolsó napján egy kicsit személyesebb vizekre evezek. Ez a bejegyzés-ötlet álmomban pattant ki a fejemből. Valamikor 6 körül felébredtem, és alaposan az eszembe véstem, bár feleslegesen, hiszen olyan nagy a késztetés, hogy ezt megírjam, hogy nem nagyon szorulok ösztönzésre. Úgy gondoltam, összeszedek 5 olyan videót, amik hatással vannak a könnycsatornámra állandó jelleggel - de tényleg tök mindegy, hányszor nézem meg az adott felvételt -, sőt némelyik "nemcsak" könnyeket csal a szemembe, de még a libabőr érzése is hatalmába kerít, miközben nézem. Természetesen 5 videónál jóval több ilyen van, de most úgy döntöttem, azt az ötöt osztom meg veletek, melyek elsőre eszembe jutnak. Na jó, meg plusz azt a kettőt, amit most egyszerűen muszáj... :D Sorrend nincs, hiszen ezek egytől egyig lélekborzolóak. Van ilyen szó? Most már van.

Declan Galbraith - Tell me why

Declan egy ma 25 éves fiatal énekes, akinek bár szégyellem, de nem sokat tudok a munkásságáról. Pedig lehet, érdemes lenne jobban utánajárnom. Ugyanis van egy 2002-es dala, amit még - ki lehet számolni - kisfiúként énekelt fel. Konkrétan ezzel a számmal lett híres. Most jobban is belemászhatnék az énekes életébe, megemlíthetnék pár gyors infót, de jelenleg ez irreleváns. Most csak az számít, hogy nem véletlenül ez a videó jutott először eszembe. A Tell me why-t kb. öt éve hallottam először, és azóta többször is meg szoktam nézni, végig ráz közben a hideg, a könnyeim pedig patakokban folynak. 2002-es dal? Na és. Ma is épp úgy aktuális, épp úgy betalál az ember lelkébe, tele van igazsággal, a srác pedig érzéssel adja elő. 11 évesen. Akit érdekel, ide kattintva magyar felirattal is megnézheti.

Alicia Keys, Miley Cyrus, Adam Levine és Blake Shelton - Dream On

Na, ez a tömény libabőr definíciója! Nincs olyan másodperce, amikor ne borzonganék ennek a négy tehetséges embernek a produkciójától. Az Aerosmith zenekar büszke lehet a tavalyi Voice mentorokra. Odab*szták, de rohadtul! És elnézést kérek a kifejezésért, de nem lehet máshogy szavakba önteni! A vérprofizmus határát súrolják...dehogy súrolják, mindannyian túl is teljesítik! Amúgy a közönség is odateszi rendesen, emiatt csak még durvább! Azon is filóztam, hogy bár ez nem tipikusan a megríkatós kategória, de bevallom, néha olyan hatással van rám, hogy a vége felé kibuggyan egy-két könnycsepp. Nem mindig - ahhoz túlságosan elvisz a dal, a tombolás és a sokkhatás, amit négyen együtt okoznak -, de igenis volt már rá példa.

Teen Angels - Baja El Telón és No Te Digo Adiós

Pont őket hagynám ki? Az örök kedvenc együttesemet? Azokat, akik 2008-ban besiklottak az életembe, és azóta is a mindeneim? Az argentin banda minden egyes tagja, az összes dalukkal és fellépésükkel együtt a szívembe van zárva. Nagyon mélyre. És bizony a 2012-es búcsúkoncertjük a felülmúlhatatlan kategória! Alapvetően az egészet végig tudom bőgni, még akár a gyorsabb dalokat is, mert annyira fantasztikusak és édesek, na meg érezhető a búcsúhangulat végig (persze bulival megspékelve). Azonban tény és való, hogy a nagy finálé az, aminél szem nem marad szárazon. Nálam soha. Kismilliószor megnéztem már - gondolhatjátok -, és mindig ugyanúgy zokogok. Lali Espósito, Rocío Igarzábal (ő váltotta 2011-ben Eugenia Suárezt, aki 2007 óta volt tag, itt megnézhettek vele is egy megható fellépést, amin sírni tudok bármikor, csak hogy stílszerű legyek a bejegyzés témájához), Gastón Dalmau, Nico Riera és Peter Lanzani a legjobbak közt vannak, és visszatérve a búcsúkoncerthez...nem lehet nem zokogni. Annyira érzelmesen adják elő ők is a két utolsó számot, a könnyeikkel küzdve, mégis varázslatos hangokat produkálva és elképesztő hangulatot teremtve, hogy egyszerűen hatással vannak az ember lelkére. A közönség és egymás felé is közvetítik a szeretetet, ez is annyira átjön. Ráadásul a búcsúkoncert végén még néhány búcsú-pillanatot is bevágtak a videóba, ami végképp padlóra tudja küldeni az embert.

Luciano Pereyra - Porque Aún Te Amo

És akkor maradjunk az argentin csodáknál. Érdekes, hogy Luciano dalai közül jó párat évek óta ismertem, csak nem tudtam kihez kötni őket. Aztán tavaly feltűnt az Esperanza mía (Isten áldjon, Esperanza!) sorozatban - érdekesség, hogy a Teen Angelsből Lali volt a női főszereplő -, és jobban utánanéztem a fickónak, mert tudatosult bennem, milyen isteni hangja és milyen szép lelke van (igen, szerintem ezt meg lehet állapítani minden énekesművészről a zenéje által), akkor bukkantam rá erre a 2015-ös koncertjére - még egy érdekesség, hogy ugyanabban a színházban lépett fel, ahol a Teen Angels búcsúkoncertje volt -, és komolyan, minden egyes pillanatban meghűl bennem a vér. Ezt a számot ismertem már Jencarlos Canela átdolgozásában, és imádom is...de az, hogy ez az ember hogyan képes előadni, egy külön kategória! Másfél perc alatt potyognak a könnyeim a katarzis miatt. Aztán, ahogy elhallgat, a közönség meg tovább énekel. Hát...nemcsak ő hatódott meg ettől. De ha már én a padlón vagyok tőle, akkor ő mit érezhetett vajon, amikor 3000 ember üvöltötte a dalát? Istenkém...az ilyesmitől mindig könnyezem.

Lea Michele és Jonathan Groff - Listen To Your Heart

Egy valódi Glee rajongóként, aki végigborzongta és/vagy végigsírta a dalokat, nem engedhettem meg magamnak, hogy kihagyjak egy ilyen felvételt. És bár rengeteg nagy favoritom van a sorozatból, lehetett volna akár nehéz is a döntés...de nem volt az. Konkrétan ezt a Roxette számot kiskorom óta imádom, és emlékszem, a Glee eleje óta vágytam rá, hogy valahogy benne legyen a szériában. Már kezdtem letenni az álmomról, amikor a finálé előtt két epizóddal felcsendült. Nemhogy belekerült a sorozatba, de még pluszba a két abszolút kedvencem volt az, aki előadta. Emlékszem, zokogtam. És azóta is vigyorral a képemen, könnycseppekkel a szememben bámulom, akármikor nézem meg. Az pedig, hogy hidegrázós-e...hallgassátok meg. Ezek a hangok garantáltan libabőrt okoznak.

Vágó Zsuzsi és Kerényi Miklós Máté - Érted születtem

És akkor íme az első videó, amit az öt mögé muszáj betennem. Kicsit elszakadva a külföldi szépségektől, a hazai musicaljátszás előtt szeretnék tisztelegni, na meg az én két legnagyobb favoritom előtt. Emberek, nemcsak Berki Krisztiánokból állunk (most nem a tornászra gondolok, hanem a majomra), mi igenis tele vagyunk tehetségekkel! Csak tudnunk kell, hol keressük őket. Na, de visszatérve rájuk és erre a fellépésre. Zsuzsi és Máté a Budapesti Operettszínház legtehetségesebb művészei közt vannak, a színház vezető színészeit erősítik, minden szerepüket fergetegesen formálják meg, a hangjukból meg egy csoda-virágcsokrot lehetne fűzni. Ez pedig...nos, nekem a Rudolf musical a szívem csücske, bár élőben sajnos nem láthattam, de mindkét szereposztással van fent felvétel szerencsére. Zsuzsi eljátszhatta a női főszerepet, azonban Máté nem. Neki a fellépések maradtak. És istenem, ezt látva zokognom kell, illetve még egy réteget magamra ölteni, mert ráz az a bizonyos hideg. Nem hazudok, kettejüktől az örök kedvencem ez a dal, ami nem mellesleg a musicaltörténelem leggyönyörűbb szerelmes duettje. Csak rájuk kell nézni, és persze hallgatni őket, és már össze is áll a zsenialitás maga. Különben íme még egy ok, amiért felkerültek erre a kis lista-szerűségre: pont az énektanáromat hagyjam le róla, aki ráadásul egy példakép is számomra? ;) <3

The Vampire Diaries - Steroline 8x02 jelenet

Na jó, aki még nem tart itt a sorozatban, és nem akar spoilert látni, most forduljon is vissza. Megtörve a zenei sort, de muszáj ezt is ide vennem. Rengeteg sorozatbeli párt imádok, de Caroline és Stefan a Vámpírnaplókból mindenkit leköröznek nálam. És ez mindig is így lesz. Olyan nagy utat jártak be, csodás sztorivonaluk van, elképesztően felépítve, a szerelmük igaz és örökké tartó, ezt pecsételi meg ez a bizonyos jelenet. 1:40-től igazán érdekes. És igen, nem szégyellem, számtalanszor megnéztem már, és mindig zokogok rajta. Ez van. Ennél szebb pillanat már csak az lesz, amikor... nem, nincs spoiler. Nézzétek és sírjatok velem. A színészek nélkül persze nem imádnám ennyire ezt az amúgy csodapárt. Szóval Candice King és Paul Wesley...köszönöm!