Üdvözlök minden kedves ide látogatót. A save-my-soul.gp oldalt azért hoztam létre, hogy személyes jellegű bejegyzéseket, de főleg kritikákat tegyek közzé nagyon sok témában, bár tény, hogy leginkább színházi és/vagy zenei téren, hiszen számomra ez jelenti az oxigént. És nem túlzok. A "zene nélkül mit érek én" írja körül legjobban az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Broadway-függő vagyok, sőt meg merem kockáztatni, hogy szakértő vagyok a téren, ezért rengeteget írok is arról a közegről, a művészekről, előadásokról, fellépésekről. A magyar színművészeket is nagyra becsülöm, a Budapesti Operettszínházba járok legtöbbször, az ottaniakat ismerem leginkább, de persze más színházakról is olvashattok a blogomon. Olykor esély lesz fanfictionre is, mivel imádok írni. Amúgy Viki vagyok, 29 éves, pesti lakos. Várok az oldalon mindenkit szeretettel, aki kíváncsi az irományaimra.
¤ Színházi rovat: A legnagyobb kedvenceim
¤ TOP 10: Örök kedvenc klasszikus Disney meséim
¤ Őt mégis miért utálják: Chad Michael Murray
¤ Rómeó és Júlia francia musical 2001 és 2010
¤ TOP 10: Telenovellák színészei/színésznői
Nem szeretnék sokat írni. Először pedig kész kisregényt terveztem. De mégis minek? Hogy még tovább sírjak? A lényeg az, hogy pontosan ma négy éve, hogy Cory Monteith, egy hatalmas tehetség és csupaszív ember itt hagyta a földi létet, hogy már az égi színpadon szórakoztassa a közönségét. Még mindig emlékszem arra a napra. Amúgy sem tudnám elfelejteni, de még rátett egy lapáttal a halálhírével gyorsan érkező depressziós hangulatomra, hogy aznap játszottam egy előadásban. Gondolhatjátok, mennyi kedvem volt utána, amikor leginkább sírni lett volna kedvem egész nap. De kicsit félre kellett tennem a dolgot egy bő 30 perces zokogás után. Az előadás után viszont visszazökkentem az "ez nem történhetett meg, biztos csak valami gonosz, szemét vicc" fázisába. Emlékszem, másnap 0-24-ben könnyáztatta volt az egész búrám, már fájt a fejem, annyit sírtam, utána pedig még legalább egy hétig minden egyes nap 1-2 órát azzal töltöttem, hogy zsebkendők után nyúltam. Bár azóta már lelkileg valamennyire összeszedtem magam (csak a Glee-t nem vagyok képes befejezni, de majd ráveszem a lelki világomat, hogy élje túl valahogy), de természetesen sokszor eszembe jut és könnyek gyűlnek a szemembe. Pláne ezen a napon. Most sincs ez másképp! Összeszedtem néhány videót, hogy ezzel is megemlékezzek erről a csodás emberről, akit örökké imádni fogok! <3 Csak röviden írok a videókról, aztán ha majd Cory-ról is nekiállok toplistázni, úgyis kifejtem. Most csak ki akarom fejezni, mennyire szeretem! <3
I've Gotta Be Me
Mindenhez értett ez a csodás Művészember. Színjátszás, ének, tá...na jó, a tánchoz annyira nem. De azt hiszem, ezért IS imádtuk őt annyira. Kis mackós mozgásával mindig mosolyt csal(t) az arcunkra. Az enyémre biztosan. Ez a jelenet is az egyik kedvencem. Harry Shum Jr. drágaság helyette is jól táncol, őt pedig úgy szeretjük, amilyen...amilyen volt. A hangja már önmagában felér egy tökéletes táncprodukcióval! :D <3
Bye Bye Bye / I Want It That Way
Majd egy duettlistán ez is helyet kap, mégpedig előkelőt. Zseniális, hidegrázós, ráadásul két ikonikus fiúbanda dalait mosták össze, aztán Cory és Matthew Morrison elképesztően nyomták el! <3 Kell ennél több? Egyik kedvenc mash-up számom! *-*
I'll Stand By You
A toplistámból, amit idővel majd megírok róla, máris lelövöm a legnagyobb poént. Ez a legkedvesebb szólódalom Cory-tól a sorozatban. Ez a legszebb, legmeghatóbb, és ehhez még hozzájárul a gyönyörű hangja és az érzelmek, amiket belevisz. Lehetetlen nem imádni...és persze zokogni rajta. Bár tény, hogy mióta már nincs köztünk, kb. mindenen elsírom magam, amiben feltűnik vagy énekel.
Faithfully
A halála után kb. egy hónapon át minden egyes nap meghallgattam ezt a csodát. Szerintem nem kell elmagyaráznom, mi ennek az oka.
We've Got Tonight
Az utolsó dal Cory halála előtt, amiben Leával mondhatni duettezik. Jó, ott vannak még páran, de a legtöbb sort ketten énekelték. A dalszöveg pedig még sokkal durvább, mióta már nincs köztünk... <3
Seasons Of Love
Bár ebben Cory nem énekel, de úgy gondolom, elengedhetetlen része a posztomnak. Abban a Glee részben csendült fel, amiben rá emlékeznek. A karaktere, Finn is meghalt, aminek abból a szempontból "örülök", hogy nem akarták helyettesíteni Cory-t másik színésszel, hanem így oldották meg. És az epizódban a többiek dolgozták fel a gyászt együtt, dalokkal és összetartással. Mondhatjuk azt is, hogy ez volt az a rész a sorozat történetében, amiben egyáltalán nem színészkedtek, hanem a művészek valódi érzései tükröződtek.