Üdvözlök minden kedves ide látogatót. A save-my-soul.gp oldalt azért hoztam létre, hogy személyes jellegű bejegyzéseket, de főleg kritikákat tegyek közzé nagyon sok témában, bár tény, hogy leginkább színházi és/vagy zenei téren, hiszen számomra ez jelenti az oxigént. És nem túlzok. A "zene nélkül mit érek én" írja körül legjobban az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Broadway-függő vagyok, sőt meg merem kockáztatni, hogy szakértő vagyok a téren, ezért rengeteget írok is arról a közegről, a művészekről, előadásokról, fellépésekről. A magyar színművészeket is nagyra becsülöm, a Budapesti Operettszínházba járok legtöbbször, az ottaniakat ismerem leginkább, de persze más színházakról is olvashattok a blogomon. Olykor esély lesz fanfictionre is, mivel imádok írni. Amúgy Viki vagyok, 29 éves, pesti lakos. Várok az oldalon mindenkit szeretettel, aki kíváncsi az irományaimra.
¤ Színházi rovat: A legnagyobb kedvenceim
¤ TOP 10: Örök kedvenc klasszikus Disney meséim
¤ Őt mégis miért utálják: Chad Michael Murray
¤ Rómeó és Júlia francia musical 2001 és 2010
¤ TOP 10: Telenovellák színészei/színésznői
#2 - Híres színész, akiért mindenki meg van őrülve, kivéve én
2022.09.21. 02:18, Viki
Elérkezett a második nap, én pedig ma egy olyan "feladatot" kaptam - mert egyelőre nem én találom ki a témát ehhez a már-már terápiás kihíváshoz -, amin órák óta filózom. Még egy hollywoodi sztárok listát is megnyitottam magamnak, hátha találok olyan nevet, akit be tudok tenni a posztba. Eszembe jutott pár név, mint például Ben Affleck, Nicolas Cage, vagy a nők közt hiába szeretem a filmjei jelentős százalékát, szerintem Katherine Heigl sem egy nagy eresztés, hiába van felkapva. Vagy Sarah Jessica Parker sem épp a kedvenc színésznőm...és még finoman fogalmaztam. Mégis van egy olyan színésznő (férfiak közt így hirtelen nem találtam olyat, aki tényleg kiveri nálam a biztosítékot, pedig biztos van legalább egy), akit ha meglátok, rángatózni kezd a szemöldököm, tikkelni a szemem és elfog a késztetés, hogy a bolygón én először megtaláljam a szó szerinti módját a "világból való kifutásnak". Ez pedig Kristen Stewart. A Twilight (Alkonyat) óta próbálom megszeretni a csajt, mindig adok neki esélyt, hátha mutat valami újat, de folyton csalódnom kell. A színészi eszköztára elég satnya, ugyanolyan stílusban játszik el minden karaktert, nincs benne az a "kombináció", ami az én lelkemnek szükséges ahhoz, hogy megszeressek egy színészt. Nem lovagolok most hosszú percekig ezeken a bizonyos elengedhetetlen "összetevőkön", amik hiányoznak Kristenből, de két dolgot kiemelnék. Nincs benne az a "fény és tűz", amire nagyon ki vannak hegyezve a receptoraim. Valahogy mindenkiben szinte rögtön meglátom, hogy benne van-e, és általában ráérzek. Ezt úgy értem, hogy későbbiek folyamán csak ritkán szoktam eljutni arra az álláspontra, hogy tévedtem az illetővel kapcsolatban. Erre Kristen Stewart az élő példa. Mindig lefutom vele ugyanazokat a "hátha most jobb lesz" köröket. És nem! A Charlie angyalai 2019-es verziójában ő volt az egyik "angyal". Komolyan mondom, eddig ebben a filmjében volt a legnézhetőbb, pedig itt is kivágta nálam a biztosítékot már az is, amikor megtudtam, hogy az egyik kedvenc kétrészes filmem feldolgozásában/folytatásában őt kell bámulnom. Azt is tudom, hogy most tömegek emelték piedesztálra, mivel eljátszotta Diana hercegnőt a tavaly megjelent Spencer című életrajzi drámában. Imádok mindent, ami a tragikus sorsú Diana életéről szól, legyen az könyv, film vagy dokumentumfilm, sorozat. Bármi. Ám erre még nem tudtam rászánni magam, mert hiába néztem meg a film előzetesét számtalanszor, én semmi mást nem látok, csak az üres tekintetét a színésznőnek. Nekem egyszerűen...monoton, amit csinál. Igen, ez a legjobb szó rá. Monoton. Nem is áldozok rá több szót, itt egy zenés videó, benne néhány karakterével. Mindenki döntse el maga, lát-e benne tehetséget vagy sem.