A magyar musicalszínpadok koronázatlan királynője, Janza Kata idén lett 50 éves! Majd fogok posztolni erről, ám most a 2019-es Én, Janza Kata önálló estjeiről hoztam részleteket. Ám nem arról, milyen csodásan énekelt, hanem ezúttal egy másik oldalát szeretném megmutatni a nagyérdeműnek. Személyesen is van szerencsém ismerni Katát, egyszer egy egész estét töltött velünk a musicaltáborban. De ebbe most nem mászom bele. A lényeg, hogy Kata az egyik leghumorosabb művész kis országunkban, erről nem nyitok vitát! Ez a nő egy csoda, bármikor képes megnevettetni a történeteivel, és eleve baromi viccesen adja elő őket. Szóval igen, lehetne nyugodtan stand up-os, simán végigröhögném az egészet, ha elmenne a Showder Klubba előadni magát. Az önálló estjein mindig megörvendeztette a jelenlévőket néhány humoros sztorival. Négyet hoztam most el nektek, például ebben Dolhai Attiláról, kollégájáról és jó barátjáról mesél egy rövid kis történetet, mégpedig a férfi biciklis nadrágjáról. :D

Ez pedig a Szerdán tavasz lesz előadás egyik daláról szól, sőt a kisfiát is megemlítette ebben a felettébb nevettető sztoriban!

Szerintem ehhez no comment! Imádom ezt a nőt meg a random poénjait! Egyébként nem tudom, ekkor épp ki volt a vendégművész, akiről beszélt, de látom lelki szemeim előtt, ahogy szeretett kollégája vagy kolléganője épp a másik teremben ülve szakad a röhögéstől, miközben Kata ezt mesélte!

Ez pedig határozottan a kedvenc sztorim ezek közt! A Jekyll és Hyde musical meghallgatásáról beszélt, egyszerűen szavak sincsenek a természetesen, zsigerből jövő humorérzékére. Meg amúgy is csúcs ez a történet! Itt hallhatjuk, miközben röhögünk az előadásmódján, hogyan kaptuk meg Magyarország legendás Lucy-ját! Kata nagyon odatette! Nemrég láttam élőben a musicalt, nyilván más szereposztással így 20 év távlatából, és hivatalosan is Füredi Niki nekem a Lucy-k császárnője, de amit Kata 20 éve leművelt a szerepben, az libabőrt okozhatott bárkinek, aki élőben átélte azt a varázslatot! Nem hiába tartom Katát országunk koronázatlan királynőjének! A tehetsége és a hatalmas szíve tökéletes kombináció ahhoz, hogy töretlenül és örökké imádjuk őt! <3

1998 januárjában kezdetét vette a világ egyik leginkább lélektipró, ugyanakkor szívet melengető drámasorozata, a Dawson's Creek, vagyis a Dawson és a haverok. Szerintem nincs ember, aki ne hallott volna róla. Nővérem nézte, amikor még kislány voltam, de az én életemből akkor még kimaradt. Mint a Roswellnél, úgy ennél is érvényes, hogy a mesék akkoriban jobban lekötöttek. Tinédzserként néztem végig a Dawson mind a hat szezonját. Aztán huszonévesen másodszor. És már 3-4 éve tervezem a harmadik kört, de mindig lebeszélem magam róla. Higgyétek el, megéri belevágni, mert életeket tud megváltoztatni, a hatása a lelkekre bámulatos! Ám egyrészt pont a főszereplő az, akit baromi nehéz elviselnem - bocsi minden Dawson fantól -, és hát nem könnyű lenyomni a torkomon egy olyan szériát újra meg újra, amiben telibe a főhős van a bögyömben. Komolyan kérdezem, létezik Dawsonnál önteltebb és önzőbb karakter a televíziózás történetében? Na jó, lányok közt eszembe jutott kapásból két karakter más sorozatokból, de a srácoknál bárhogy agyalok, Dawson a legalja ilyen tekintetben. Illetve...ahogy lenni szokott, működött a radarom, és kiválasztottam az abszolút kedvenc női karakteremet a sztori elején, erre mit ad isten, nem ő halt meg a végén? Dehogynem! Mostantól lesz igazán spoileres a szövegem: több mint egy évtizede láttam először a sorozatot, és azóta sem tudtam kiheverni Jen halálát! Miért? Miért az én angyalomnak kellett elmennie a végén? Tudom-tudom, fiktív karakterek, törődjek bele, meg egyáltalán minek veszem ennyire a szívemre, blablabla... De én ilyen vagyok. Ha nézek valamit, abba 100%-ig belehelyezkedem, ezer fokon élem meg az egész történetet, átérzem a karakterek belső vívódásait, igyekszem azonosulni, akivel és amivel csak tudok és lelki erőm engedi. Ez a sorozat olyan sokat adott nekem...de azért megterhelő újranézni. Főleg annak tudatában, mi vár a fináléban a Jen-t imádó szívemre. Szóval az elmúlt években folyton lebeszéltem magam az ismétlésről, de tudom, hogy örökké úgysem fogom húzni a dolgot, mert mindentől eltekintve ez az egyik legszebb történet a családról, a barátságról. Arról, amikor ez a kettő sokszor egy és ugyanaz lesz a közösen megtett út és a megélt események során. A szerelmek kialakulásáról, és azoknak elhalványulásáról vagy épp végleges megerősödéséről. Lelki társakról. Mentális problémákról. Összetartásról. Istenem, a Dawson's Creek szerintem akár életet is tud menteni. Nem én találtam ki, több fiatal is megírta, hogy a szakadék széléről rántotta vissza őket ez a sorozat a maga tanulságaival és inspiráló üzeneteinek tömkelegével. Hogy mi mozgatja a sorozatot? A szeretet. És ennél jobb indokot nem is tudok felhozni azért, hogy aki még nem látta, megnézze, aki pedig már látta, igenis újra átélje az egészet! Szóval itt a válasz a címben feltett kérdésemre. Igen, újra akarom és újra is fogom nézni ezt a bizonyos kedvenc sorozatomat! <3

Hol is kezdjem? Azt már korábbi posztom kapcsán kifejtettem, hogy a Wicked musical az egyik alappillére a létezésem boldog fázisának. Az a musical egyike azoknak, amit kívülről tudok, amit számos szereposztással megnéztem már, és hatalmas vágyam egyszer élőben is látni! Arra is kitértem már a múltban, hogy rengeteg Broadway-művész tette jobbá az életemet már a puszta ténnyel, hogy lélegeznek, hát még amikor a színpadon bizonyítanak! A szívem olyankor telik meg igazán fénnyel! Ám lányok és fiúk közt is van egy-egy olyan személy, aki a "mindent visz" kategória. A nőknél ez Laura Osnes! Szerintetek mégis hogy érzem magam, amikor ez a csodanő énekel Wickedet? Pontosan, fürdöm az örömmámorban! És amikor ezt egy olyan zsenivel teszi, mint Aaron Tveit, végképp a sarokba ájulok. Aaron ugyan nem a number one-om, de a TOP 10-es listám örökös tagja! Színházi darabban még sosem játszott együtt ez a két kincs, ezért is volt hatalmas visítozással egybekötött zokogás a pillanat, amikor a 2015-ös Elsie Fest-en két duettet is előadtak együtt, köztük a Wicked szerelmes duettjét! Az elején az a kis poénkodás megalapozta a jó hangulatot, a hangjuk maga a színtiszta varázslat, a köztük lévő dinamika sem mindennapi! Ez volt az a videó, amit miközben csillogó szemekkel néztem, már követeltem is a közös musicalt vagy filmet vagy bármit! Persze-persze, az évek alatt néha felléptek együtt, de nagyobb volumenű projekt nem került az útjukba. Egészen 2020-ig...

...amikor is a fantasztikus Hallmark-csatorna egyik karácsonyi romantikus filmjének FŐSZEREPLŐI lettek! Akkor már javában dúlt a covid, egyúttal a szorongásom is kikészített. Olyan tüneteim voltak, amik nagyon megkeserítették az életemet. Szóval a filmjük bejelentésekor rögtön ellepték az arcomat az örömkönnyek. El sem akartam hinni. Végül megjelent az előzetes, és emlékszem, remegve bőgtem. Addigra már tudatosult bennem, hogy közös filmet forgattak, amit hamarosan látni fogok, életem egyik mélypontján, tehát a legjobbkor jött ez a varázslat, de még így is állatira érzelmes volt nekem ez az egész. Nem elfogultságból, de Laura és Aaron kémiája töretlen maradt 5 év után is, sőt a filmben még erősebb lett, mint a színpadon előtte! Bármikor szívesen nézném őket bármilyen Hallmark-filmben! Szerintem ez volt a 2020-as év legédesebb karácsonyi romantikus filmje! Nem mellesleg egy karácsonyi duettet is felénekeltek a filmhez, ide kattintva megnézhetitek. Lent pedig a film említett előzetesét + egy jelenetet kettejükkel.

Biztos mindenki életében vannak olyan művészek, akik mély nyomot hagytak a szívében és a lelkében. Nos, tekintve, hogy érzelmeim legmélyéből fakad a művészet iránti szeretetem, nálam nem kérdés, hogy nem is egy személy gyakorolt rám leírhatatlanul nagy hatást az évek alatt. Gyerekkorom legnagyobb hősei közé pedig határozottan beletartozik a Harry Potter szereplőgárdájának jelentős százaléka. Robbie Coltrane neve elsők közt jut eszembe. Ő alakította Hagridot, a szerethető óriást, aki a Roxfort kulcs- és háztájőrzője volt, később pedig az egyik professzora. Mit alakította?! Konkrétan Hagriddá vált! A legédesebb, legdrágább karakter, akit csak szeretni lehet. Abba a nagy szívébe annyi szeretet fért, amit kevesen tudnak még csak elképzelni is, nemhogy átérezni. Nincs a Földön olyan HP fan, aki ne rajongott volna ezért a csodás karakterért, akit Robbie olyan precízen, nagy gonddal és törődéssel átitatva vitt képernyőre. Hagrid a legmegnyugtatóbb karakterek egyike is. Kívül-belül egy óriás, akire bármikor ránézek, mintha meglelném a lelki békét. Imádom őt, az első pillanattól!

A Harry Potter-filmeket ugyebár bármikor - tényleg BÁRMIKOR - képes vagyok újranézni, és hamarosan erre ismét sort kerítek, de tudom, hogy ezúttal minden egyes Hagrid jeleneten sírni fogok. Amiken pedig eddig is pityeregtem, azokhoz konkrétan egy vödör sem lesz elég, hogy felfogja a könnyzáporomat. Tudom, mert ez volt eddig minden Harry Potter színészlegenda halálakor, akiket az évek alatt elvesztettünk. Alan Rickman volt legutóbb nekem a legnagyobb veszteség, őt még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni. És most Robbie is csatlakozott hozzá, mert ő is rettenetesen fog hiányozni nekem. Az alapján, ahogy a színészkollégái, egyben barátai búcsúztak el tőle, rendkívül megható volt. Látszik, hogy ő is épp olyan szerethető és aranyos volt, mint az általa megformált Hagrid. Az idei Harry Potter újraegyesülésen ő is ott volt, és...mintha tudta volna, hogy már nincs neki sok hátra. Sőt helyesbítek: tudta. Ettől csak még szívfacsaróbb visszanézni, amit mondott! A szavaival zárnám ezt a posztot - a videóban is látható -, és köszönöm Robbie Coltrane, hogy a gyerekkorom hőse voltál! Köszönöm, hogy egy félénk kislánynak egy szerethető óriást adtál, aki biztonságban érezte magát, amikor ránézett! Örökre a szívembe zártalak! És ahogy Harry is mondta: "Nincsen Roxfort Hagrid nélkül."

...Szóval 50 év múlva is nézhetitek a Harry Pottert. Én sajnos nem leszek itt, de... de Hagrid igen.

Most értem haza életem egyik legjobb színházi előadásáról, amit még jócskán meg kell emésztenem. Majd fogok a témában posztolni, de még korai. Egyelőre ülepednie kell. Addig is elhoztam nektek az egyik kedvenc szerelmes duettemet, ami egy 2011-es telenovella betétdala. A mexikói sorozat címe Dos Hogares. Nálunk Kettős élet címmel futott pár éve. Ezt a dalt pedig maguk a főszereplők, Anahí és Carlos Ponce énekelték fel. Emlékszem, Mexikóban még nem is finálézott, amikor itt nálunk már képernyőre került az első rész. Ponce is az egyik kedvenc színészem, de Anahí a gyerekkorom egyik legmeghatározóbb személye, hiszen már jóval azelőtt ismertem őt, hogy ez a telenovella adásba került, hála az Első szerelem (Primer amor a mil por hora) című telenovellának, amit még kiskoromban láttam. Aztán jött a Rebelde, ezzel együtt pedig az RBD együttes, akik mind a mai napig a legek legjei közt vannak nálam. Az, hogy Any nagy favoritom, enyhe kifejezés. Ennek a két tehetséges csodaembernek pedig együtt főszerepet adni a Televisa egyik legjobb döntése volt. Nem sokszor, de párszor fel is léptek a dallal. Most is egy fellépésük felvételét választottam. Lehetetlen nem vigyorogva végignézni a videót. <3