Bár nagyrészt sorozatfüggőnek vallom magam, de azért létezik pár film, amiért lelkem minden erejével rajongok. Az egyik ilyen film a 2000-es csoda, a Sakáltanya (Coyote Ugly). Oké, amikor először megnéztem, még túl fiatal voltam hozzá, sok mindent nem értettem vagy épp nem értékeltem benne, amit így felnőttként már igen. Ami viszont már gyerekként elvarázsolt, az a zene. Tele volt szuper dalokkal ez a film, amik eljutottak a szívemig. A legfantasztikusabb betétdalos momentum szerintem a lehengerlő LeAnn Rimes egyik legalulértékeltebb számának felcsendülése a főhősnő, Violet (Piper Perabo) előadásában. Technikailag bonyolultabb a szituáció, mert ha jól értesültem, eredetileg minden dalt Piper Perabo énekelt fel a stúdióban (és a filmben valóban a színésznő hangján hallhatunk bizonyos dalokat), de végül LeAnn Rimes-é lett a megtiszteltetés, hogy hivatalosan kiadja ezeket a számokat, köztük a The Right Kind of Wrong-ot, amiről most ez a poszt szól. Bevallom, szerintem ez jól sült el. Piper hangja tündéri, imádom, de LeAnn erőteljes vokálja és nagy hangterjedelme önmagáért beszél. Egy álom az a nő! A filmjelenetet ide kattintva megnézhetitek amúgy. Érdemes, szerintem a Sakáltanya egyik legfantasztikusabb momentuma. LeAnn az évek alatt nemigen énekelte el a dalt élőben - legalábbis videós bizonyítékot nem találtam arról, hogy fellépett volna vele -, legnagyobb bánatomra, mert ez a szám tényleg az egyik legnagyobb kedvencem. Aztán 2020-ban a covid miatt otthonról szórakoztatott minket néhány performansszal, és igen, akkor beletette ezt is a dallistába. Én meg bőgtem örömömben, mint egy gyerek. Zongorakísérettel, letisztult verzióban énekelte el, tökéletes technikával, ahogy tőle megszokhattuk. Szerintem a világ egyik legtehetségesebb énekesnője, aki több figyelmet érdemelne. A vége felé elszúrta, de annyira édesen reagálta le, aztán meg is oldották a helyzetet Darrell Brown-nal, vagyis a csodás zongoránál ülő dalszerző zsenivel. Elárulom, idei koncertjein már felcsendült ez a nagyszerű dal közönség előtt is. Hátha egy nap hallhatom élőben ezt a csodanőt és ezt a dalt, ami anno gyerekkoromban egy csapásra az egyik favoritom lett.

A Green Day egy világhírű amerikai punk rock együttes, akik a 80-as évek végén robbantak be a köztudatba, és azóta is sorra érik őket sikerek, a rajongótáboruk elképesztő méreteket öltött az évtizedek alatt! Én kb. 10-11 évesen csatlakoztam be a sorba, azóta követem a srácokat. Az egyik bátyám mutatta meg a zenéjüket, konkrétan a Boulevard of Broken Dreams volt az a szám, amit először hallottam tőlük... vagyis "a megtört álmok sugárútja". Már akkor is sokat jelentett nekem ez a dal, amikor még nem értettem a szövegét. Hát még azóta, hogy megtanultam angolul! Egy 2013-as koncertrészletet szeretnék megosztani veletek, amikor előadták ezt az ikonikus számot. Billie Joe Armstrong a frontemberek ásza, egy igazi zseni! Ám a kedvenc tagom örökkön örökké Mike Dirnt, vagyis a basszusgitáros. Emlékszem, már gyerekként is tátott szájjal néztem, amit művelt a klipekben, aztán az élő fellépéseken, amikor rákaptam a Green Dayre és rákerestem a srácokra a neten. Imádom őket, szüntelenül!

Ismét itt van a musicalrajongó énem, ezúttal karöltve a telenovellafüggő énemmel. Ugyanis egy velem egykorú tehetség áll most a posztom középpontjában. Ő pedig a mexikói Danna Paola. Már kislányként telenovellákban játszott, a hangja egy angyalé. Nem is véletlen hát, hogy végül kiválasztották a világ egyik legnagyobb sikermusicaljének egyik főszerepére! A Broadway-musicalt 2003-ban mutatták be, az évek alatt pedig több országba is eljutott, így Mexikóba is. Ott pedig...most kapaszkodjon meg mindenki, maga a zeneszerző-dalszövegíró, azaz a briliáns Stephen Schwartz választotta ki a két női főszereplőt! Ez már önmagában hatalmas dolog! Hát még ha rátérek arra, amit a poszt címéből levághattatok: Danna Paola MINDEN IDŐK legfiatalabb Elphabája! Nem mellesleg Elphie véleményem szerint hangilag és színészileg is a musicalirodalom egyik legjelentősebb és legnehezebb szerepe. Danna pedig csupán csak 18 éves volt, amikor színpadra léphetett az ikonikus karakter bőrébe bújva! 2013 őszétől 2015 elejéig játszotta, én pedig most elhoztam nektek a legnagyobb kedvenc dalomat a musicalből, ráadásul pont a legutolsó előadása felvételét! Ha maga az éneklés érdekel - amiről alapvetően most ez a poszt szól -, tekerjétek kb. 2 perchez. Szerintem sokkoló, hogy itt még be sem töltötte a 20-at, mégis "letette" a lábnyomát, mint az egyik legnagyobb kedvenc Elphabám. És ez nagy szó, mert nagyon háklis vagyok, ha a Wicked musicalről van szó. Rengeteg szereposztással megnéztem már az évek alatt a musicalt - nyilván csak felvételen...sajnos -, és Danna nagyon elöl van a favoritjaim listáján. A hangterjedelme túlzás nélkül élve is páratlan, egy igazi kincs ez a lány. Megkockáztatom, hogy a generációja legjobbja! Vagyis a mi generációnké. :D <3

Bár azt vallom, minden eredeti nyelven az igazi, hiszen az a színész ott van, jelen van, teljesen átlényegül az adott karakterré. A hangja remegése, az éle, a hangsúlyok, minden zsigerből jön, a színjátszás pillanatnyi csodájának szavakba öntése ez, amit ha tehetséges az a bizonyos színész, libabőrt okozó hatása van. Ám eszemben sincs lehúzni a szinkront. Főleg nem a magyar szinkront! Sok mindent nézek így - pláne, amikor lusta vagyok figyelni a külföldi nyelvre -, és szerintem a mi színészeink világklasszisok a szinkron terén! Öröm hallgatni a csodás orgánumokat, a hangjátékokat. Kimagaslóak, csak ritkán okoznak csalódást a magyar hangok. Az viszont tény, hogy egy mikrofon mögött állva bármennyire pengén bele is tudnak helyezkedni a szituációba, bármennyire átérzik az adott karaktert, akit szinkronizálnak, semmiképp nem adják át az eredeti hang hatását, maximum megközelítik azt a szintet! Ismétlem, ez a tehetségtől duzzadó külföldi kollégáiktól függ, mert ha épp híján van a talentumnak az adott színész, akkor a magyar megszólaltatója sokat tud dobni rajta! Mindig vannak tehát kivételek. Én mindössze azt mondom, nagy általánosságban mindig preferálom az eredeti hangokat. Főleg, ha beszélem az adott nyelvet. :D De például olaszul nem tudok, és hatalmas öröm a Don Matteo-t nézni a magyar brigád hangján, mert határozottan ez a kedvenc olasz sorozatom. Terence Hill a főszereplő, ő már összenőtt Ujréti Lászlóval. Gyerekkorom egyik "hőse" Hill, nagyrészt miatta kezdtem el pár éve a Don Matteo-t. Aztán megszerettem az olasz kisváros plébánosáról szóló sorozatot, aki besegít a helyi csendőrség ügyeibe. Egy érdekes videót hoztam, ami a 10. évad szinkronmunkálataiba nyújt némi betekintést. 18 perces, nem érdemes kihagyni! :)

Egy újabb téma a sorozat kategóriában. Ezúttal egy gyönyörű zenés videót hoztam az NCIS egyik karakteréről. Cote de Pablo 2005-ben, a harmadik évad nyitórészében csatlakozott a szériához Ziva David szerepében. Aztán hamar tagja lett a tengerészeti nyomozószolgálat speciális egységének. Egészen a tizenegyedik évad elejéig tagja volt a brigádnak, aztán a színésznő kilépett a szériából. Nos, rajongásig imádtam Zivát, ezért ki is akadtam, amikor távozott. Azt hittem, nélküle borzasztóan nehéz lesz kitartanom és folytatnom a sorozatot. Ezért is lepett meg, hogy közel sem hiányzott annyira a karakter, mint hittem. Ne értsetek félre, továbbra is imádom őt, ezen a rajongói művön is mindig bekönnyezem, mert Ziva egy csodakarakter, akit lehetetlen nem megszeretni. Pedig ő nem az érzelmei kimutatásáról volt híres, sokszor tűnt ridegnek, tartózkodónak. Ám mindössze nehezen épített ki bizalmat másokkal, és még nehezebben engedte be az embereket a nagyon is sérülékeny lelki világának komplexitásába. Egyszer mondta is, hogy akiket közel enged magához, mindig holtan végzik. Ezért inkább bezárkózott. Mert így könnyebb volt. Kevés nála erősebb és állhatatosabb karaktert láttam eddigi sorozatnézős pályafutásom alatt. A kilépése után viszont jött egy másik női karakter - ebben a videóban is benne van, az a szőke kis csodanő -, aki pillanatok leforgása alatt megtalálta a szívemhez vezető utat. Azóta őt még jobban szeretem, mint előtte Zivát. Viszont tényleg ne tévesszen meg senkit az, hogy mennyire hiányzott vagy épp nem hiányzott ez a belevaló nő a sorozatból, mert amikor a színésznő jó pár évvel később, a tizenhetedik szezon több részében is felbukkant, zokogógörcs kapott el. Szóval nem, a szívemből sosem törlődött ki. Most nem az a dolgom, hogy részletesen elemezzem a karaktert, de ha kicsit is szeretitek a nyomozós sorozatokat, amikben a csapatmunka, a már-már családdá avanzsált team különböző ügyekben való vizsgálódása áll a középpontban, kicsit belecsempészve a romantikát is, akkor ajánlom megtekintésre az NCIS-t. A lenti gyönyörű műben sok-sok Ziva pillanat látható különböző évadokból, és nyilvánvalóan a nagy szerelem is helyet kapott benne. Vétek lett volna kihagyni Tony DiNozzo-t, akit Michael Weatherly formált meg. Ziva és Tony kapcsolatának lassú és szép felépítése, a színészek közti kémia még ebből a zenés videóból is kitűnik. Képzelhetitek, milyen volt egyben látni az érzéseik kialakulását, az elszakíthatatlan köteléket, ami már akkor látható volt, amikor még nem volt fizikai lenyomata. Aztán...jött a csodahír: született egy kislányuk. Igaz, képernyőn kívül, de megtörtént. És sok évnyi várakozás és kínlódás után végre boldog befejezés várt rájuk. Kár, hogy nem lehettünk ennek nézőként szemtanúja, ahogy hármasban éldegélnek Párizsban, de már a tudat boldoggá tesz. A viszontagságos múltjuk után igazán megérdemelték ezt a lezárást. Csak remélni tudom, hogy a két színészt legalább a nagy fináléra vissza lehet majd csábítani. Legalább pár másodperc erejéig, míg vigyorogva, könnyekkel az arcomon konstatálom, hogy milyen csodaszép tud lenni, amikor egy-egy sorozat írói csapata érti a dolgát. <3