A zárójelbe nagyon kellett az "először" szavacska. Ugyanis 2004 óta nem kevés musical volt rám földöntúli hatással. Ám legelőször a Rómeó és Júlia ért el a szívemig. Ennek a musicalnek hála ismertem meg a zenés színház "császárát", ezt a gyönyörűséges műfajt, ami azóta is az életem része, és örökké rajongani fogok a musicalekért. És igen, tudom, a magyar bemutató 2004-ben volt, de nem a magyar változat lett rám ekkora hatással, bármily meglepő. Sőt hiába láttam aztán pár évvel később több alkalommal is a Budapesti Operettszínházban, magyarul nem akkora kedvencem, mint FRANCIÁUL! Igen, jól olvastátok, egy olyan nyelven, amit nem is beszélek. 2004-ben megkaptam DVD-n a 2001-es ősbemutató felvételét, Cécilia Cara és Damien Sargue címszereplésével. Éééés...abban a percben szíven talált, hogy elkezdődött a musical. Amúgy nyugi, volt hozzá magyar felirat, szóval teljesen nem őrültem meg, hogy nyelvtudás nélkül váltam rajongóvá... (az megtörtént a telenovella mániás korszakomban...Casi Ángeles, ugyebár). A francia premier idején Damien 20, Cécilia pedig mindössze 17 éves volt. Csodás munkát végeztek, még mindig a francia előadás(ok) a kedvence(i)m. Az évek alatt nagyon sokszor eljátszották a franciák, sok-sok szereplőgárdával, és a legtöbb bizony elvarázsolt engem. Damien ráadásul az ÖSSZES létező Rómeó közt a legek legje a szememben. Egyszerűen nincs a világon olyan, akit jobban szeretnék ebben a szerepben. Ide kattintva megcsodálhatjátok a Le Balcon (Erkély) című meseszép duettet a 2001-es ősbemutató felvételén a két fiatal tehetségtől. Aztán 19 évvel később a technika segítségével Cécilia és Damien újra előadták, miután beütött a covid, hogy ezzel tartsák a lelket bennünk. Bevallom, mivel nekem ez az egyik legnagyobb kedvenc Rómeó és Júlia dalom, és kettejüktől a 2001-es előadáson kívül máshol nem hallhattuk a dalt az évek alatt - vagy legalábbis én nem tudok róla, hogy énekelték volna -, pillanatok leforgása alatt könnyek gyűltek a szemembe az akkor friss videó láttán. A lelkem díszbe öltözött és öltözik, amikor csak a francia színészek dalolnak az előadásból, de ez a meglepetés duett közel két évtized elteltével szívfacsaróan gyönyörű volt. <3

Mára szintén boszorkányos témával készültem. Minden bizonnyal a tegnapi bejegyzés adta az ihletet. Van egy 1998-as film, ami két legendás színésznő főszereplésével készült el. A címe Átkozott boszorkák (Practical Magic). Sandra Bullock és Nicole Kidman hatalmas kedvenceim. Már nem tudok visszaemlékezni, hogy ebben vagy másban láttam-e őket először, de az biztos, hogy most nem az a szándékom, hogy szidni kezdjem ezt a filmet. Sőt! Az egyik legnagyobb kedvencem! Mindössze abban kételkedem, hogy jó ötlet volt-e kb. 8-9 éves koromban megnézni. Azért került amúgy az utamba, mert akkoriban még tévéztem, és amikor megláttam a film címét, azt hittem, olyan lesz, mint az általam akkor már imádott Bűbájos boszorkák sorozat. Hát...tévedtem. Sokkal komolyabb hangvételű, legalábbis a sztorija "ridegebb", hogy úgy mondjam. Ijesztőbb, ezerszer felnőttesebb. Érzelmileg, látványilag és lelkileg is elképesztően megterhelő. Oké, a Bűbájos sem épp Disney-mese, és ott is voltak lelkileg kikészítős részek, de sokkal emészthetőbb volt már gyerekként is. Emlékszem, hogy miután vége lett ennek a filmnek, kikerekedett szemmel meredtem magam elé, mert rohadtul nem ilyen hangulatot árasztó világra számítottam. Már nem tudok pontosan visszaemlékezni, de szerintem pár hétig nem aludtam valami békésen a film megnézése után. Azért azt leszögezném, hogy nem utáltam, csak pár évig nem mertem ismét megnézni. Így felnőtt fejjel már más a helyzet. Bármikor örömmel indítom el, és naná, hogy nem lett kevésbé nyomasztó az eltelt évek alatt, de már helyén tudom kezelni a sötétebb stílusú projekteket. Ettől még ne úgy képzeljétek el, hogy ebben a boszorkányos történetben nincs fény, nincs humor, sem érzelmek. Jesszus, dehogy! Sőt nem kevés jeleneten tudok mosolyogni, Sandra karakterének szerelmi szála pedig az egyik legnagyobb favoritom a filmes románcok közt. A film legfontosabb eleme pedig egy rendkívül erős kötelék, egy alapesetben elszakíthatatlan kapocs: a testvéri szeretet! Érdemes megnézni...ha elmúltatok kb. 15 évesek! :)

Két nagyszerű sorozat is lefektette az alapokat gyerekkoromban, amiknek hála mind a mai napig a különböző sorozatok jelentik a lelkemnek a "biztonságot", a békét. Amolyan menedék számomra, amikor egy-egy olyan projektet nézek, ami közel áll a szívemhez. Kiskoromban főleg meséket néztem - nyilván -, illetve bejöttek a képbe a telenovellák, de van két amerikai széria, amiket korán megismertem, és nemcsak tiniként/felnőttként keveredtek az utamba, mint a Dawson és a haverok (Dawson's Creek) vagy a Roswell, amiről már korábbi posztban írtam. A Bűbájos boszorkák (Charmed - 1998-2006), illetve a Beverly Hills 90210 (az eredeti címe ugyanez - 1990-2000) is gyerekkoromban az utamba keveredtek, és mind a mai napig a világom szerves részét képezik. Olyannyira, hogy a Beverly-t épp nemrég kezdtem el újranézni, és már a harmadik szezont taposom... Ki tudja, hányadik alkalommal. Egy ideje nem számolom. A Bűbájost is szinte bármikor képes vagyok az elejétől a végéig megnézni. Legutóbb egy random számláló segítségével sorsoltam ki, hogy épp melyik évad melyik epizódját nézzem meg. Tekintve, hogy már számtalanszor láttam a sorozatot, nem gond, ha nem időrendben nézem. Jó játék volt, lefoglalt 1-2 hétig, amikor nem tudtam eldönteni, épp mihez van kedvem. A varázsvilágról, a három erős boszorkányról szóló Charmed ott volt nekem, lelkileg kicsit felemelt. Ahogy mindig. A Beverly Hills 90210 pedig azt gondolom, hogy megalapozta az ifjúsági sorozatok jövőjét. A főszereplőket a gimi második évétől követhettük 10 éven át, a problémáikat, a barátságokat, a szerelmeket... És minden részt átitatta a tanulság, a példamutatás, egy-egy mély üzenet. Mindkét sorozat a legnagyobb kedvenceim közt van mind a mai napig. A Beverly Hills 90210 harmadik szezonjának isteni főcímét illesztem be a poszt végére, a Bűbájos boszorkák esetében is maradjunk a bűvös hármas számnál, azonban a harmadik szezonhoz KÉT főcímvideót is linkelek. Az egyik az eredeti, amit a legtöbben ismernek, a másik pedig az új verzió, mivel elvesztették az eredeti dal jogait, így meg kellett változtatni. Most már tehát ez az új változat az, amivel a streaming szolgáltatók és/vagy a tévék játsszák a sorozatot. Legyek őszinte? Nekem jobban tetszik az új főcím, mert valahogy jobban illik a menő boszijaim történetéhez, már hangulatában is.

2008-ban találkoztam először konkrétan a spanyol nyelvvel, amikor az utamba került a Casi Ángeles című argentin sorozat. 13 éves voltam. Emlékszem, hogy épp a nővéreméknél töltöttem pár napot - az okra már nem emlékszem -, és a YouTube-on elém került egy részlet a telenovella második szezonjából, ami pont akkortájt vette kezdetét Argentínában. Egy árva szót sem értettem belőle, de nagyon megfogott, szóval utánanéztem. A második szezon első néhány részét végig is néztem, amikor rábukkantam az első évad összes epizódjára. És tekintve, hogy engem a bábeli nyelvzavar nem rettentett el sosem, simán elkezdtem nézni anélkül, hogy bármit is értettem volna belőle. Elárulom, szinte minden részét láttam a 2007 és 2010 között futott, négy évadot megélt telenovellának. És mind a mai napig imádom! A zenét is belecsempészték az évadokba, hiszen rengeteg tehetséges fiatal énekelt a brigádból álomszépen. A dalok közt vannak dinamikusak, pörgősek, ugyanakkor meghitt hangvételűek. És mindnek van valami üzenete. Persze ezt anno nem tudtam, de mivel a Casi Ángeles miatt beleszerettem a spanyolba, azóta sokat fejlődtem, sokat tanultam. A nyelv iránti szeretetem pedig megállás nélkül nő. Amúgy arra is emlékszem, hogy akkor süppedtem bele visszavonhatatlanul a spanyol mániámba, amikor megnéztem a 2008-as Gran Rex Színházban lévő előadást nem sokkal azután, hogy a sorozat az életem részévé vált. Ugyanis minden évad dalaiból összehoztak 2007-től 2010-ig egy-egy színházi előadást, amiket mind a mai napig csillogó szemmel nézek. Most azt a videót szerettem volna közzétenni, amiben azt a dalt adták elő a 2008-as előadás fináléjaként, amit először hallottam a szereplőgárdától, és amibe annyira beleszerettem, hogy még mindig könnyek szöknek a szemembe, amikor meghallom.

Ma egy szívfájdalomról írok pár sort. Hosszasan nem szeretném taglalni, mert több mint 2 év elteltével is ugyanúgy elszomorít. Még 2019 vége felé úgy tűnt, valóra válik az egyik legnagyobb álmom. Aki ismer, az tudja, milyen hatalmas musicalrajongó vagyok, azon belül is a Broadway a mindenem. Az ottani művészek jelentős része megtalálta a lelkemhez vezető kiskaput. A legnagyobb kedvenc művésznőm pedig hosszú évek óta Laura Osnes. És bizony fülig ért a szám, amikor megvettem a jegyemet a 2020 elejére datált Broadway Princess Party koncertre Londonba. Ráadásul VIP-jegy volt, első sorba szólt, és utána lehetett volna a fellépőkkel és a zenei vezetővel találkozni, vagyis Benjamin Rauhala-val, aki zongorán kíséri ezen a koncertsorozaton a három "hercegnőt". Közös kép is készült volna. Egy olyan videót hoztam, amiben az a három csoda énekel, akiket én is láthattam volna azon a szép tavaszi napon, ami a covid berobbanása miatt sajnos törlődött. Susan Egan, Courtney Reed és igen...Laura Osnes. A szívem tényleg azóta is sajog, de nem adom fel a reményt, hogy egy nap még láthatom őket a színpadon és elmondhatom nekik, milyen sokat jelentenek nekem. <3