Ezt egyszerűen muszáj kiírnom magamból, és így egy kicsit talán még jobban meg tudtok ismerni, hiszen igyekszem apró lépéseket tenni a részletek felé. Rólam tudnotok kell, hogy már 3 éve érettségiztem, és azóta két sulit is elkezdtem, de egyiket sem fejeztem be. Nem vagyok buta, mielőtt ez fogalmazódna meg bennetek. Megvan az intelligencia szintem, és ez nem önfényezés, hanem a szerencsés valóság. Mindössze van az a jó/rossz tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok megunni azt, ami nem érdekel igazán. Egyszerűen nem kötött le hosszú távon egyik suli sem. Az idegenvezetői tanfolyamba meg eleve rossz ötlet volt belevágni, mivel a tájékozódási képességem a béka hátsója alatt van. És mielőtt felmerülne a kérdés, hogy "akkor miért nem mentél még olyan helyre, ahol azt tanulhatod, ami érdekel?", máris válaszolok. Sajnálatos módon nem sok dolog van, ami igazán le tud kötni, ami pedig nagy vágyálmom, ahhoz önbizalom kell. Az önbizalmamat pedig 1-2 éve sikerült elveszítenem. Ami azt illeti, sosem duzzadt bennem igazán a magabiztosság érzése régi sérelmek miatt - erről máskor írok -, de aztán sikerült átlendülnöm, megjött az önbecsülésem, úgy éreztem, végre nyitott vagyok és erős. Aztán fogalmam sincs, mikor, de maradok az 1-2 évvel ezelőttnél, eltört bennem valami. Én sem értem, magyarázatot sem találtam rá, de az a lényeg, hogy visszasüllyedtem a kishitűség, bátortalanság szintjére. Sőt most rosszabb a helyzet, mint előtte. Iszonyú zavaró, hogy nem tudom az okát. Mintha mindig gombóc lenne a torkomban, az új dolgoktól, a változástól pedig egyenesen félek. Holott jól tudom, hogy az élet ebből áll. Szóval igyekszem leküzdeni ezt, de nem könnyű. A legrosszabb, hogy ez megakadályoz abban, hogy hajszoljam az álmaimat. Borzasztó érzés, hogy közben a fejemben már összeállt, hogy mit kéne tennem...egyszerűen csak nem vagyok képes megvalósítani. Nem tudok átlendülni, mintha valami fal lenne köztem és az álmaim között, de nem tudom megmászni, lerombolni pedig pláne nem...

Na, de a bejegyzésem rezüméje most az lenne, hogy a semmittevést (reményeim szerint teljesen) elhagyva ma végre belibbentem a munkaügyi központba. Igazság szerint már tegnap regisztráltam, de mára hívtak vissza. Természetesen rettegtem, de színészi képességeimet elővéve - amiket mindig alkalmaznom kell - alaposan megjátszottam a nyugodt ügyfelet. Szerintem kezdetleges agorafóbiám van, vagy valami nagyon hasonló. De ez most mellékes is. Elég hamar lezavartuk a dolgot. A behívásra kellett várnom, amíg a regisztrációs lapra írt adataimat (még tegnap töltöttem ki itthon) bevitte a komputerbe az ügyintéző. Aztán a beszélgetés 5-10 perces volt. Szerintem nem is volt meg a 10 perc. Még meg is lepődtem. Egyébként 2 üres mezőt kellett még ott kitöltenem, de az formaság volt, elmagyarázott pár apróságot - például, hogy minél előbb be kell mennem TB kártyáért pályakezdők részére a kormányhivatalhoz -, illetve július elején kell visszamennem, amikor részletes tájékoztatót kapok egy ilyen csoportos találkozó alkalmával. Mindegy is, most az a fontos, hogy visszakerültem a rendszerbe - hiszen amíg se nem tanultam, se nem dolgoztam, a biztosításról lemondhattam -, és végre elmehetek orvoshoz, mivel már 2 hete be van gyulladva a lábujjam és kezdem rohadtul unni. Ja, meg az is jó, hogy bizakodhatok abban, hogy lesz végre pénzem. :D