Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs. Mindenesetre én az vagyok és baromira élvezem. De hogy fogjam magam és megmagyarázzam a miérteket? Nos...nem mondom, hogy ez maga a lehetetlen küldetés, de igencsak közelít felé. Azonban évek óta elkötelezett és hű Mission Impossible rajongóként muszáj megpróbálnom beazonosítani a dolgot.

Így visszagondolva igencsak ködös, hogy mikor kezdtem el komolyabban sorozatokat bámulni. Hiszen az odáig oké, hogy kiskorom óta mindig leültem a tévé elé. Kezdetben mesét nézni, aztán bekúsztak a gyerekkoromba azok a telenovellák, amik a 90-es évek végén és 2000-es évek elején voltak "menők". De igazság szerint ahogy próbálom felidézni a dolgot, egyszerre mindig csak 2-3 sorozat és mese szerepelt a néznivaló listán. Azt hiszem, valamikor 10 éve fordult ez át komolyabbra, amikor belemerültem az anime világába, és egymás után néztem isten tudja, mennyit. Aztán a kattanás nálam az lehetett végérvényesen, amikor beleszerelmesedtem a Beverly Hills 90210 sorozatba, és realizáltam magamban, hogy az a csodasorozat egyszerre több dologban is segített nekem. Egyrészt a színészi ambícióim kiteljesedéséhez oly mértékben, hogy nem csupán arra törekedtem, hogy nézzem, hanem sokkal inkább arra, hogy lássak. Ezt úgy értem, hogy akkor kezdődött el az, ami máig tart: olyan szinten belemásztam az egészbe, belehelyezkedtem, hogy elkezdtem átérezni mindent, amit láttam. A karakterek érzelmeit, az adott szituációt, mindent. Az érzékenységem már akkor sem ismert határokat, bár tény, hogy szó szerint is kell hozzá érettség, hogy ez úgy egészében működjön. Így 11 évesen ez inkább csak kezdeti fázis volt. Mindenesetre azóta "tökélyre" fejlesztettem. Tényleg rohadt jó érzés mindenben kvázi ott lenni, szívvel-lélekkel átérezni mindazt, ami a karakterekkel történik, ráadásul a színészi alakításokra is minden idegszálammal összpontosítok, hiszen a jót nem szégyen ellesni, felfedezni. Plusz ez fordítva is működik...ezáltal már könnyebben felismerem azt, aki még kezdő vagy akinek - mondjuk ki - nem sok keresnivalója van ezen a pályán. Ennek a "módszernek" hála tényleg alaposan megválogatom a kedvenceimet. Sorozatokat is, színészeket is, és ez igaz a zenére is, vagy bármilyen művészi irányra. És ezt nem én mondtam, hanem mindig, amikor megismerek valakit/valamit, ami tetszik, akkor anya szokta folyton mondani, hogy "már megint rábukkantál valami jóra." Hát, igyekszem. :D

A másik pedig, amire a BH90210 nézése közben rájöttem - amellett, hogy az egyik legtöbb tanulsággal átitatott sorozat a világon, ehhez máig tartom magam -, hogy sorozatokat nézni nemcsak kikapcsolódás. Arra a 20-40 percre, amíg egy adott epizódot megnézek bármilyen műfajú szériából, egy másik világba kerülök. Nem feltétlenül jobb világba, de másikba. Kicsit kiléphetek az életemből, elfelejthetem a gondokat, átadhatom magam az érzéseknek. Valaki más érzéseinek. És igen, épp a teljes beleélés miatt rohadt sokszor zokogok, miközben nézek valamit, de basszus...azok nem az én érzéseim. Legalábbis nemcsak az enyémek. Persze, teljesen nem tudom kizárni magam, de mégiscsak piszkosul jó, ha a lelkem nem csupán a személyes fájdalommal vagy örömmel van tele, hanem ott van valaki másé is. Egy karakteré, aki valamiképp belemászott a szívembe. Oké, azokat a szereplőket is át tudom érezni, akik nem állnak közel hozzám, de lényegesen nehezebb a dolog. Talán apa halála miatt vagyok ennyire érzékeny a dolgokra, fogalmam sincs...

Mindenesetre amit régen cikinek éreztem - azt, hogy mindenen képes vagyok sírni, mindent át tudok érezni -, arra ma már büszke vagyok. És abban, hogy a túláradó érzelmeimet jól tudjam kezelni, hatalmas segítség számomra a sorozatnézés! Különböző műfajokat szeretek, sőt szinte mindenféle sorozat megtalálható a méretes listámon. Továbbra is szeretem az animéket, a telenovellákat, emellett nézek krimit, szitkomot, családit, thrillert és még sorolhatnám. És van kb. 50-60 sorozat, amit nézek. Oké, nem egyszerre persze, hiszen van, amikor leállok velük, aztán nézek mást, aztán folytatom, aztán a másikkal állok le...és így tovább. De alapvetően elég terjedelmes a lista. Értelemszerűen mindig azt bámulom, amihez kedvem van. Nagyon hangulatfüggő az egész. Olykor maratonban nyomok valamit, néha meg ebből is egy rész, aztán meg abból is. Nincs különösebb logikai megnyilvánulása a dolognak, ha lehet így fogalmazni, "érzéssel" választok mindig. Nos, a fentiekben taglaltak után azt hiszem, tényleg ez a megfelelő szó.

Azt pedig még így a végén muszáj megjegyeznem, hogy sorozatok bámulásával tanultam meg angolul olyan szinten, hogy ma már fordítok is sorozatokat, a rajongói lapjaimra interjúkat, ilyesmi. Nem mondom, hogy perfekt vagyok, mert attól távol állok, de igazság szerint 98%-ban a sorozatbámulás tanított meg arra, amit tudok, a gimis tanáromnak 2%-ot köszönhetek, ebben pedig benne van a tündéri jelleme is. :D

Szóval tudjátok mit? Mégiscsak könnyen válaszolok a feltett kérdésre: igen, baromi jó dolog sorozatfüggőnek lenni.