Navigáció

Üdvözlök minden kedves ide látogatót. A save-my-soul.gp oldalt azért hoztam létre, hogy személyes jellegű bejegyzéseket, de főleg kritikákat tegyek közzé nagyon sok témában, bár tény, hogy leginkább színházi és/vagy zenei téren, hiszen számomra ez jelenti az oxigént. És nem túlzok. A "zene nélkül mit érek én" írja körül legjobban az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Broadway-függő vagyok, sőt meg merem kockáztatni, hogy szakértő vagyok a téren, ezért rengeteget írok is arról a közegről, a művészekről, előadásokról, fellépésekről. A magyar színművészeket is nagyra becsülöm, a Budapesti Operettszínházba járok legtöbbször, az ottaniakat ismerem leginkább, de persze más színházakról is olvashattok a blogomon. Olykor esély lesz fanfictionre is, mivel imádok írni. Amúgy Viki vagyok, 22 éves, pesti lakos. Várok az oldalon mindenkit szeretettel, aki kíváncsi az irományaimra.

 
 
Havi kedvenc

JÚLIUS

Az új szerelem nálam határozottan a Mean Girls, vagyis a Bajos csajok alapján készült musical, ami idén tavasszal vette kezdetét a Broadway-n, méghozzá pazar dalokkal és lehengerlő alakításokkal, hangokkal megspékelve. Szerencsére CD-t is kiadtak a dalokkal, nekem pedig azonnal a World Burn lett a kedvencem, hiába csodás a többi szám is. Ez konkrétan a Regina George-ot megformáló Taylor Louderman egyik szólódala, amitől kb. padlót fogok. Az előadásról hála az égnek, került fel teljes felvétel, szóval erre a hónapra erről választottam ki a részletet. Mert fantasztikus!

 
Megírásra várnak

¤ Színházi rovat: A legnagyobb kedvenceim
¤ Szívek szállodája 1-7. évadok összegző kritikája
¤ TOP 10: Örök kedvenc klasszikus Disney meséim
¤ Őt mégis miért utálják: Chad Michael Murray
¤ Rómeó és Júlia francia musical 2001 és 2010
¤ TOP 10: Mexikói telenovellák színészei/színésznői

 
Cikksorozatok

¤ Élő videók
¤ Hallmark filmek
¤ Broadway
¤ Őt mégis miért utálják
¤ Telenovella dalok élőben
¤ Sorozatok, amik véget értek
¤ Színházi rovat
¤ Akik nem lettek endgame
¤ Hét videó a hétre
¤

 
Toplisták

¤ TOP 5: Kedvenc koncertek
¤ Glee toplisták
¤ The Vampire Diaries toplisták
¤ Musicalepizód
¤ TOP 5: Eurovíziós Dalfesztivál 2017 döntő
¤ TOP 20: Esperanza Mia éneklős jelenetek
¤ TOP 20: The Voice US mentorok közös produkciói
¤

 
Chat

 
Cserék

A barátaim oldalait teszem ki, illetve blogos oldalakkal cserélek! Jelentkezzetek a chatbe! :)

Ninaa & Amy & Loreyna & Cassie & ElenaZed & Kat & Szandi & Eszter & Reina & Angelika & Mina & Szabe &

 
Ajánlók

Július...

sorozata: Supernatural
filmje: Mamma Mia 2
könyve: A sebész
dala: Suddenly Seymour
művésze: Bethany Joy Lenz
előadása: Rent (Hollywood Bowl)

 
Információ

Szerkesztő: Viki
Téma: Blog
Nyitás: 2016.06.14.
Design: Fruzsi {#06}
Egyéb kód: Efruse

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A blogolásom

Broadway Loves Kelly Clarkson

2017.10.08. 11:42, Viki

Bár még nem jött rendbe teljesen a derekam, de már nem tudok távol maradni a blogtól, főképp nem a Broadway témától, amiről múlt hónap elején posztoltam utoljára. Úgy gondoltam, mivel júliusban nekiálltam a "Broadway Loves..." eseményekről írni, és azóta nem hoztam újabbat, hogy a Céline Dion áradatot közzétettem, ideje jobban belemászni ebbe. Ezúttal Kelly Clarkson dalok csokrát hozom el nektek, amiket különböző zseniális Broadway-művészek adtak elő az 54 Below étteremben, ráadásul nem évekkel ezelőtt, hanem idén áprilisban. A Céline blokk 14 videót tartalmazott, most kettővel nőtt a tét. :D A dallistát nem találtam meg, ergo elhangzási sorrendet sem tudok felállítani, de szerintem ez egyáltalán nem gond. A hasamra csapva pakolom ki őket. :D

Krysta Rodriguez - Breakaway

Ahogy Céline-nél is többször kitértem rá, úgy most is leírom: baromi nagy bátorságra vall elénekelni az énekesnő dalait. Félreértés ne essék, a Broadway-művészek 90%-át piedesztálra emelem és bármikor beközlöm, hogy ők a világ legjobbjai, de azért mégiscsak Kelly Clarksonról beszélünk. A Breakaway dal amúgy az egyik legnagyobb favoritom, sőt szerintem ezt hallottam az énekesnőtől először, amikor rákattantam jó sok évvel ezelőtt a Neveletlen hercegnő filmekre, és betétdalként ez benne volt a második részben. Kelly hangja alapvetően hidegrázós, és amikor olyan videókat csekkolok, melyekben mások adják elő a dalait, mindig arra figyelek, mit vált ki belőlem az illető. Ha érzem nála a libabőrt, akkor sikerült megütnie a várt szintet, sőt néhány előadó esetében egy fokkal még az eredetit is túlszárnyalják. Nos...Krysta egy kis csoda, több általam nézett sorozatban is felbukkant már, és akármikor fakad dalra, az első szó, ami eszembe jut, hogy mennyire "bájos". Most is ez a helyzet. Imádom a hangját, annyira kellemes, hogy reggelig tudnám hallgatni. Ez a feldolgozása egyébként fergeteges, egy-két csúszástól eltekintve perfekt volt. Azonban nem éreztem a hidegrázást, bár hozzátenném, ez nem feltétlenül az ő sara. Mármint basszus, rohadt irritáló tud lenni, ha a vokál hangosabb az előadónál. Itt pedig pont ez a helyzet. Sajnos egy ponton alig hallható Krysta meseszép hanga a vokalisták miatt. Oké, egyikük sem hamis - még csak az kéne -, de igazán visszavehettek volna, vagy a hangosítás volt rossz? Nem tudom. Mindenesetre ez sajnos ront az összhatáson, hiába imádom. Ez a nő amúgy egy csoda, láttam a Tavaszébredés siketeknek szóló verziójából részleteket, amiben Ilse karakterét formálta meg, és atyaég...na, az libabőr ezerrel! <3

Janet Krupin - Miss Independent

Róla már írtam a Smashed Up-os Broadway posztomban, és agyondicsértem. Ez most sem lesz másképp. A színpadi tevékenységét tekintve még mindig nem sokat tudok róla, de tervezem megnézni a Bring It On musicalben, mert minél több felvételt látok róla, annál jobban imádom. Meg sem lep, hogy ezt a Kelly-számot Janet nyomta el a fellépésen. Annyira illik hozzá, ráadásul a látott videók alapján én is azt mondom, ez totál az ő stílusa. Szavakat sem találok erre a videóra. Oké, a bridge résznél egy-két hangnál elcsúszott, de alapjáraton az egész számot tökéletes színvonalon nyomta el. Itt a válasz arra, hogy többek között miért szeretem a színházi embereket, pontosabban a musicalszínészeket. Tényleg olyan a hangképzésük, hogy kb. akármilyen zenei műfajban jeleskedni tudnak. Ha egy popénekesnek azt mondod, énekeljen musicalt, nem biztos, hogy menni fog neki. De fordítva a legtöbbször igenis működik. Nem mondom, hogy mindenki képes rá, de a többség a zenés színház világából igen. Janet határozottan köztük van! És igen, extra borzongató ezt a felvételt csekkolni róla, szóval ha Kelly-n nem is teljesíthet túl (az apró hiba miatt), de nálam elért a szintjére. Tudjátok, ez az a bizonyos "áll a padlón" effektus. Azért érdemes figyelgetni a zenészek arcát is, meg a végén részükről sem épp kicsi az elismerés Janet felé! Hozzátenném, őket is oltári nagy dicséret illeti, mert zeneileg is emelték a produkció fényét! <3

Nathan Salstone - Walk Away

Őt nem ismerem túlzottan, sőt! Ritkán írok ilyet, de bármennyire is elmerültem a Broadway világában az elmúlt évek alatt, mindenkit én sem ismerhetek. Nathan-ről igazság szerint ez az első videó, amit megnéztem, azóta pedig még egy videóba belefutottam, mégpedig ebbe, amiben Casey Cott-tal - aki ebben a posztban amúgy szintén benne lesz - közösen dalolnak egy feldolgozást. És ennyi. Dunsztom sincs, játszott-e valamiben, bár én nem találtam erre utaló jeleket. Persze ez nem jelent semmit. Egy dolog viszont biztos: zseniális a srác! Úristen, főszerepet neki vagy valami! Ez a felvétel ugyanis másról sem tanúskodik, mint hogy kincs van a torkában. Ráadásul annyira laza a színpadon. Oda tudok lenni attól, ha ezt látom egy művészen. Csak így tovább Nate-nek, tuti követni fogom ezentúl, és remélem, többet fogunk hallani róla. Amúgy imádom, ha valaki egy olyan előadó dalát dolgozza fel, aki az ellenkező nemből való, hiszen szerintem így csak még nagyobb a kihívás, és kellemes meglepetéseket tudnak okozni, legyen szó nőről vagy férfiról. Nathan pedig tagadhatatlanul meglepett, jó értelemben, persze! Még-még-még!

Caroline Bowman - Behind These Hazel Eyes

Mivel a Wicked musical iránti mániám határtalan, és ezt úgy értsétek, hogy ha időrendben nem is, de kb. az összes személyt fel tudom sorolni, aki Elphaba és Glinda szerepeit eljátszották a Broadway-n. Caroline többször is volt Elphaba. Imádom a hangját, nagy tehetségnek tartom, ráadásul még nincs 30 éves sem, szóval ahhoz képest pláne nagy dolog, hogy már több alkalommal is Elphie-t játszhatott. Plusz az Evita főszerepét is megkapta, abból is láttam részleteket, és ott pláne imádni kezdtem. Mert amúgy nem ő a kedvenc Elphabám, sőt Wicked terén elég szőrszálhasogató tudok lenni, szép hang ide vagy oda. De az Evitával meggyőzött. Ezen a fellépésen pedig az egyik kedvenc Kelly Clarkson számomat nyomta el, mégpedig kisebb sokkhatást okozva nálam. Ugyanis nem csupán arról van szó, hogy hiba nélkül énekelte el ezt a bitang nehéz dalt, aminél megjegyezném, elfogult vagyok az eredetivel, de engem kilóra meg is vett. Ezt értsétek úgy, hogy lekörözte Kelly verzióját. El sem hiszem, hogy ezt írom, de így van. Eleve imádom a zenét, ami szinte végig akusztikusan kíséri. De emellett másfajta hajlításokat is vitt bele Caroline, ami nekem új színt adott a dalnak. És hát nem épp ez lenne minden feldolgozás lényege? Mennyei!

Lilli Cooper - Never Again

Az apja Broadway-sztár, szóval a tehetségét volt kitől örökölnie. Azt tudom, hogy az ausztrál turnén Lilli játszotta Elphabát a Wickedben. Nem csodálom, hiszen számtalan videót csekkoltam már róla, és mindegyikben pompásan énekelt. Örülök, hogy ha már színházban nemigen látni sajnos, de legalább bővelkedik felkérésekben fellépések tekintetében. Így én is megcsodálhatom, milyen szépségesen tud énekelni. Egy a szám szerintem rohadt badass, és ütni tud, ha valaki képes méltóképp előadni...persze Kelly Clarkson-on kívül. Lilli-nek sikerült!!! Olyan szinten odatette, hogy legszívesebben az egész dal alatt üvölteném a képernyőnek, hogy "basszuuus, ez csúúúúúcs". Eleve van egy olyan hangszíne a nőnek, amitől padlóra kerülök, de erre rátesz egy lapáttal, hogy milyen zseniálisan tudja használni a hangszálait. Rendkívül könnyeden csusszannak ki belőle a magas hangok is, kb. mint a levegővétel. Tapsot neki!

Jennifer Damiano - Irvine

Nos, előbb egy kis adat Jenniferről. Még csak 26 éves, de számos főszerep van a háta mögött. Már gyerekkora óta színpadon van, 15 évesen a Tavaszébredésben több szerepet is megtanult, hogy ha kell, be tudjon ugorni. Igen, 15 évesen!!! Lea Michele játszotta akkor a női főszerepet, Wendlát, és egyedül azért nem tanulhatta meg ezt a karaktert is, mert a szerep gyors meztelenkedést igényelt volna, ő meg ugyebár kiskorú volt akkoriban. Azóta amúgy többek közt a Pókember musicalben Mary Jane-t formálhatta meg, illetve a Next To Normal-ban láttam még, és totál elvarázsolt benne. Végül pár éves kihagyás után tavaly tért vissza a Broadway színpadára, mégpedig az American Psycho női főszerepében, idén nyáron pedig elkezdődött a Deathless musical. Na, de ennyit a szakmai sikereiről. Most térjünk rá a Kelly Clarkson feldolgozásra. Istenkém, mennyi érzelem van ebben a fiatal tehetségben! Nem tudom körülírni, de az fix, hogy hatalmas hatással van a lelkemre. Akármikor nézek 54 Below-ban lévő fellépéseket, egy valami folyton megfogalmazódik bennem amúgy. Oké, tudom, ez egy étterem, ahova enni mennek az emberek, a művészek pedig közben szórakoztatják őket, de kérdem én: hogy a fenébe képes bárki is levenni a szemét a színpadról? Én tuti csak valami italt rendelnék, aztán meredten bámulnám a fellépőket, mert nagyon durván el tudnak varázsolni még így, videón keresztül is. Képtelen lennék evésre pocsékolni a drága időt, inkább minden idegszálammal a kis színpadra fókuszálnék. Jennifer annyira letisztultan énekelte el az egész dalt, ami azért nem épp vidám hangulatú. Kb. ilyennek képzelem el, ha egy angyal énekel. Plusz a könnyek a szemében...úristen!

Lesli Margherita - Chivas

Hát ez a nő nagyon menő! Még nem láttam semmiben, de majd jobban utánanézek. Reményeim szerint a Matilda musical fent lesz úgy, hogy ő játszik benne. Ugyanis a látott fellépései alapján hatalmas zseninek tartom. Illetve a Notre Dame-i toronyőr musicalben tavaly Esmeraldát játszotta, az egyik szólóját meg is találtam, és padlót fogtam tőle. Óriási tehetség ez a nő! Még a Zorro-ban szeretném nagyon megnézni, mert le merem fogadni, hogy oda lennék érte. Erről a coverről pedig annyit, hogy nem tudok betelni azzal, ahogy a hangjával játszik közben. Tényleg szórakoztatja a népet. És ahogy közben ott a kezében a whiskys pohár, hát behalok! :D A kedve már megalapozott volt szerintem, amikor színpadra állt, de ebben nincs semmi rossz. Sőt én inkább azt mondom, még rá is játszott erre. Mindenesetre nagyon jól elnyomta ezt a számot!

Sean Doherty - Already Gone

Nem találtam arra vonatkozó információt, hogy valaha játszott volna Broadway előadásban, mindenesetre több felvétel is van arról, amikor fellépéseken énekelt, és...na jó, most kezdjem el dicsérni? Belemehetek, de akkor azt hiszem, sikerülne kisregényt kerekítenem ebből. Fantasztikus! Nem igazán találok rá szavakat. Még csak kb. négy-öt videót sikerült megnéznem róla, de még van néhány, ami várja, hogy csekkoljam. Én pedig valamikor örömmel meg is ejtem. Ez az átdolgozás pedig egyszerűen frenetikus! Oké, a fejhangja nem a legtökéletesebb, viszont a váltóhangjával kompenzálja ezt nálam. Olyan könnyen képes váltogatni a regiszterek közt, hogy csak lesek! És amúgy teljesen természetesnek hat az egész. Rohadt jó a pasi, remélem, idővel kap majd szerepet is, mert a tehetség csak úgy árad belőle! (Amúgy az este folyamán ő volt az egyik vokalista is!)

Ginna Le Vine - My Life Would Suck Without You

Na, őt mostanáig egyáltalán nem ismertem. Körülnéztem, de nem sok felvételt találtam róla. Az első sor elég döcögősen indul, de összességében egyáltalán nem rossz ez a Kelly Clarkson cover. Mondjuk nálam meg sem közelíti az eredetit, plusz úgy érzékelem, néhány hanghoz elég nehezen ért fel Ginna...szó szerint. Voltak a performanszban nagyon is jó pillanatok, de nem ájulok be tőle a sarokba. Ettől még ott van a tehetség, mindössze ez nem feküdt neki túlzottan vagy csak rossz napja volt. Nem tudom. Az ilyesmit inkább azoknál érzékelem, akiknek már ismerem a munkásságát. Majd még lecsekkolom azt az 1-2 videót, ami fent van, hiszen azok is "Broadway Loves..." témájúak, és előbb-utóbb tuti sorra kerülnek. Hátha csak ezzel nem győzött meg annyira. Tényleg jónak tartom, csak nem akasztom rá ez alapján a zseniális jelzőt. Ahhoz nekem is többet kell látnom, vagy legalábbis jobban meg kell fognia az adott produkciónak ahhoz, hogy első blikkre elvarázsolódjak.

Jenna Ushkowitz - Piece By Piece

Jenna aztán pláne nem ismeretlen a számomra, hiszen a Glee-ben hat évadon át csodálhattuk az ő tehetségét is. Jaj, bár kapott volna több szólót! Mármint oké, Lea egy külön kategória, de Jenna hangszálai is aranyból vannak, és örömmel hallgattam volna a sorozatban többször is, ahogy szólót dalol. Amúgy már a Glee előtt is ismertem, hiszen ő is játszott a Tavaszébredésben 2008-ban, csak akkor még nem foglalkoztam vele, mert Lea Michele és Jonathan Groff kötötték le a figyelmemet. De istenem, ez a nő is egy csoda! Ezt bizony ez a videó is bizonyítja a sok közül. Oké, az egy dolog, hogy tökéletesen énekelte el, de még átéreznie is sikerült. Kelly-nek persze ez automatikus, hiszen hihetetlenül személyes számára ez a dal, lényegében a saját életéről, a kapcsolatáról szól az apjával, aki elhagyta gyerekkorában, aztán megpróbált egy ponton visszaevickélni a nő életébe, amikor már sikeres volt. Így nyilván az eredeti már csak ezért is lekörözhetetlen, és akármikor hallom Kelly-től, elsírom magam. De akárhogy nézem, Jenna is elérte, hogy könnyezzek, és az ő szemében is megjelent egy-két könnycsepp. Leborulok előtte, mert valóban egy gyönyörű feldolgozást hozott össze! <3

Megan Kane - Stronger (What Doesn't Kill You)

Színházi szerepe szerintem még nem volt, de rengeteg fellépése volt már, így nem ismeretlen a számomra. Ráadásul az életben már kb. 10 éve egy párt alkot Ben Rappaport-tal, sőt szeptember végén volt az esküvőjük! :) És igen, figyelem őket, mert tehetségesnek és aranyosnak tartom mindkettejüket. A covert tekintve az első versénél voltak elcsúszásai, mert nem volt tiszta minden hang. Mintha nem abban a hangnemben lett volna végig, mint a zene. De aztán a refrén körül magára talált, onnan pedig nem volt megállás. Eszméletlen hangok törtek utat maguknak! Meg is érdemli a tapsot a végén!

Casey Cott - Sober

A tehetség családban marad, az már egyszer biztos. Igen, jól látjátok, ez a srác bizony a Riverdale sorozat Kevinje. És nem, a való életben nem meleg! Most, hogy ezt tisztáztuk, rátérnék a lényegre. A Sober egy hatalmas kedvenc Kelly-dalom, és baromi háklis vagyok az átdolgozásokat tekintve. De ebbe egyszerűen nem tudok belekötni! Oké, nekem Casey bátyja, Corey Cott a szívem csücske, de basszus, azért van itt is hang bőven! Bár beismerem, nem érzek túl nagy késztetést folytatni a Riverdale-t, de csak Casey miatt muszáj leszek, mert kell a képernyőmre! Oké, fangörcs felfüggesztve...pontosabban áttérek a csöpögés terén a videóra. Tökély, és ezen nincs mit ragozni! Talán csak azt sajnálom - de ez nem Casey hibája -, hogy azoknál az eszményi hangoknál, amiket a vége felé kiénekel, hangosabb a zene, mint ő. Ez hangosítási probléma, amiért megverek valakit. Akármikor megfogalmazódik bennem, hogy vajon mikor fognak a Cott tesók duettet énekelni, eljutok az ájulás fázisába. Szerintem azt a csodát a lelkem nem tudná elviselni következmények nélkül. <3 :D Amúgy azt ugye mindenki látja, milyen szerényen áll Casey a színpadon? Egyem meg az alázatával együtt! <3 :)

Josh Tolle - Because Of You

Nincs nagy Broadway múltja, de van fent pár videó, ami alapján egyértelműen van tehetsége, még ha néha szerintem túlzásba is viszi a vibrato használatát a hangjában. Bár úgy érzékelem, az évek alatt elkezdett leszokni róla. Ennek örülök, mert bár hasznos, de könnyen át lehet esni vele a ló túloldalára. Azonban ebbe a csodás coverbe nem tudok és nem is akarok belekötni. Szerintem lenyűgözően adta elő, jó párszor ki is rázott közben a hideg, ahogy hallgattam. Ez a szám is kvázi a gyenge pontom, és mindig örülök, ha szép feldolgozást hallhatok belőle! <3 Josh fantasztikus munkát végzett.

Courtney Reed - Beautiful Disaster

Courtney az egyik legtehetségesebb művésznő szerintem a Broadway-n. Jó, ez így elég gyér megfogalmazás, ha azt vesszük, hogy a Broadway tele van csodás emberekkel. De ez a nő azóta az egyik leglegleg számomra, hogy szembekerült velem az Aladdin musical. Nála csodásabb Jázmint elképzelni sem tudok, pedig azért mások is eljátszották. De ő az etalon!!! És lényegében bármit énekel, az rossz nem lehet. Ez bizony erre a Kelly feldolgozásra is igaz. Egy az egyben imádom, minden másodpercét. A bridge rész üt a legdurvábbat. Olyan elképesztően tud játszani a hangjával, az erősebb-lágyabb részeket is perfektül hozza. Hadd ne elemezgessem tovább! Rohadtul szeretem ezt a nőt, na! <3 :D

Daniel Quadrino - Since U Been Gone

Ez a csoda nem először tűnik fel a Broadway posztjaimban. A Céline Dion és a Smashed Up blokkban is volt róla videó, én pedig értelemszerűen egekig magasztaltam. Hogy miért evidens? Nos, elég, ha megnéztek róla egy videót (akármelyiket!!!), és világossá válik. Az őstehetség jelzőt az ilyen művészekre találták ki! Nem is tudom így hirtelen, van-e még olyan művészember, aki ilyen zseniális a riffek terén, mint ő. Ezt a feldolgozást is zseniálisan hozta, lehetetlen betelni vele! <3 Már nagyon érik bennem a külön Daniel Quadrino bejegyzés! :D <3

Lacey Angerosa, Sean Doherty & Rachel MacKenzie - Heartbeat Song

A bejegyzést pedig szeretném a három vokalista által előadott dallal lezárni. Közben a zongorista, Benjamin Rauhala (akinek ezeket a rendezvényeket lényegében köszönhetjük, ő az egésznek az alappillére) egy ponton bemutatja a zenekart is. Remekül szól amúgy a három hang együtt, és szuper dalt választottak közösnek! :D <3

Még nincs hozzászólás.
 

too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!