Egy hét kihagyás után újabb adag felvétellel jelentkezem erre a hétre. Igyekszem változatos lenni, de azért hű maradok önmagamhoz, és az ízlésemnek megfelelően ajánlok nektek erre a hétre is videókat. Hiszen ez lenne ennek a cikksorozatnak a lényege. Sok mindent szeretek, sok minden tetszik, és ezekből szemezgetek nektek időről időre.

Hétfő: Westlife - My Love (Live from The O2 - 2010)

Ha fiúbanda, akkor a Backstreet Boys. Legalábbis róluk posztolok a legtöbbször. Ettől még több fiúbanda is a szívem csücske, köztük az 1998-ban alakult Westlife. Kezdetben öt ír srác alkotta a bandát, aztán Brian 2004-ben otthagyta őket. Shane, Mark, Nicky és Kian még 2012-ig szolgáltatták a csodás zenét a fanoknak, jártak koncertezni, aztán sajnos feloszlottak. Ám 2018-ban csoda történt: bejelentették, hogy ők négyen ismét összeállnak! Emlékszem, hogy sírtam örömömben. Elképesztően imádom őket, nem is igazán tudom körülírni, mit jelentenek nekem. A 2010-es Where We Are turnéjuk a legek legje a szememben. A londoni koncertet rögzítették is és megkaptuk DVD-n. Most a My Love című dalukat hoztam el nektek, ami a non plus ultra nálam. Azt hiszem, ezt hallottam tőlük legelőször sok-sok évvel ezelőtt. Idén októberben lesz 20 éves ez a szám!!! Úristen, hihetetlen! Amúgy hangi kvalitást nézve nálam a Westlife tagok a nyerők. Mármint összességében nézve, mintha négy (kezdetben öt) angyal énekelne, annyira tiszták mindig és tényleg földöntúli hatást keltenek! Legalábbis nálam biztos. Ezen a koncerten is. Imádom mindannyiukat, de Shane a világom közepe! :D <3

Kedd: Josh Daniel - Jealous (X-Factor UK meghallgatás 2015)

Bár az X-Faktor tehetségkutatót sosem néztem (egyik országét sem), de néhány felvételt megnézegettem már az évek alatt. Ez most nemrég került az utamba, és egyszerűen muszáj megosztanom veletek. 2015-ben az egyik meghallgatáson ez a fiatalember volt az aznapi utolsó fellépő, aki megmutathatta a zsűrinek, mit tud. És még a humora is megmutatkozott, miközben beszélt Simonnal az elején. :D Végül kiderült, hogy a mosolya mögött mély fájdalom lapul. Amikor Simon megkérdezte, miért a Jealous című dalt választotta Labrinth-től, elmondta, milyen sokat jelent neki a dal több okból is. Legfőképp azért, mert elveszítette a legjobb barátját egy autóbalesetben két éve (csak 18 volt), és ehhez mérten úgymond átformálta a dalt a saját nyelvére, a saját érzelmi értelmezésére. A kisfilmben láthatjuk, ahogy a dalszövegről beszél: "Féltékeny vagyok, hogy boldog vagy nélkülem. És én is valahogy így látom olyan értelemben, hogy féltékeny vagyok, amiért ő boldog a mennyországban, ahova elköltözött, arra a jobb helyre, ahol nem lehetek vele." És ezután jött a dal...hát, még Simon Cowell is sírt közben. Ehhez kell bármit hozzáfűznöm? Ez a szerény és csupaszív srác kiénekelte a lelkét azon az estén. Még jó, hogy kapott három igent és bónuszként egy ölelést Cheryl Cole-tól. :D Én is pityeregtem, ezen nincs mit szépíteni. <3

Szerda: Christina Grimmie - Liar Liar (Orlando 2016 - az utolsó koncertje)

Nem véletlenül került szerdára, vagyis június 10-re ez a videó. Ugyanis ez a csodálatos énekesnő karrierje kezdetén, tragikusan fiatalon, mindössze 22 évesen veszítette életét. 2016. június 10-én épp Orlandóban volt koncertje, utána pedig szokásához híven részt vett egy találkozón a rajongókkal, ahol lehetett tőle aláírást kérni egy asztalnál és közös képet. Este fél 11 körül ő tárt karokkal, mosolyogva akarta üdvözölni azt a 27 éves férfit, aki fegyvert húzott elő és négyszer is rálőtt, ebből három golyó eltalálta Christina-t. Kórházba szállították, de 11 előtt halottnak nyilvánították. Az elmebeteg fickó egyébként valószínűleg másokkal is végzett volna, de Christina bátyjának volt annyi lélekjelenléte, hogy rávetődött a pasira, aki ezután saját magával is végzett... Lesz külön bejegyzés Christina halálának évfordulóján, ott majd mindent kifejtek, amit vele kapcsolatban érzek és gondolok, majd leírom, mit jelent nekem Christina még ma is. Most csak csendben, könnyek közt itt hagyom nektek az utolsó koncertjéről a Liar Liar című dalát, ami a legnagyobb kedvencem, szóval duplán borzalmas érzés ezt a videót nézni... <3

Csütörtök: Egyiptom hercege musical - When You Believe (West End 2019 ízelítő)

Úgy sejtem, az 1998-as mesét mindenki ismeri. És abban az esetben ezt a csodaszép dalt is, ami a musicalbe is belekerült. Érdekesmód majdnem 20 évvel a mese megjelenése után mutatták be először színpadon az előadást, és akkor is kisebb produkcióként. Eljutott Dániába is a musical, végül pedig tavaly megtudtuk, hogy végre idén februárban Londonban is bemutatják a West End-en. Reméljük, idővel a Broadwayre és hozzánk is eljut. Pláne ilyen ízelítő után, amit ezen a tavalyi kvázi sajtótájékoztatón kaptunk. A fantasztikus Stephen Schwartz szerezte a zenét és a dalszövegeket (akárcsak a mesefilmhez), ő harangozza be a videó elején is a performanszot. Hihetetlenül jó ez a társulat, remélem, a világjárvány lecsengése után lesz lehetőségem élőben megnézni ezt a fergeteges csapatot! Alexia Khadime és Christine Allado lehengerlőek, hát még a Mózest játszó Luke Brady. Amikor először néztem a videót és a végén azt az egy sort beénekelte, meghűlt az ereimben a vér! Még mindig libabőrt okoz, bármikor nézem meg. És imádom, ahogy rámosolyog Christine-re, ám rögtön ezután mintha "kattanna" nála valami és instant átlényegült a karakterére. Nézzétek meg ennek a dalnak a végét az előadásból, aztán mondjátok azt, hogy nem egy csoda! Patakokban folynak a könnyeim!!!

Péntek: Christine Dwyer & Daniel Quadrino - Hello/Alone

Szerintem ez életem mash-up duettje!!! Két áldott Broadwayes kis kincs!!! Én ilyet még tényleg nem láttam. Persze, a Glee a mash-upok fellegvára volt, de...tényleg úgy gondolom, hogy ez egy új szint, amit Christine és Daniel ebben a kis videóban megmutatott. A 2016-os év jól indult ezzel a videóval, ez biztos. :D Akik valamennyire követték a Broadway-posztjaimat (nemsokára érkezik egy újabb!), pontosan tudják, hogy Danny mekkora kedvencem. Többször is írtam róla. Christine-ről nem hiszem, hogy írtam bejegyzést bármikor is. Most nem ellenőriztem le, de nem rémlik ilyesmi. A Waitress-ből az ő főszereplésével csupán részleteket láttam, ám a Finding Neverland országos turnéjáról megvan nekem a felvétel, amiben ő a női főszereplő. Csak még nem jutottam el addig, hogy csekkoljam. De ami késik, nem múlik, hiszen a Wickedben már láttam Elphabaként, és elképesztő ez a nő! <3 Mondjuk ez szerintem ebben a mash-upban is tökéletesen átjön. Daniel-t hadd ne elemezzem, ő az egyik legnagyobb kedvencem! Szinte végig Adele nagy slágerét, a Hello-t nyomják, ám a végén, Christine átvált a Heart rockegyüttes legendás számára, az Alone-ra, és miközben Daniel a Hello-t folytatja, ő ennek a refrénjét énekli rá. És passzol a két dal, de még hogy! Az pedig, hogy mind a ketten kristálytisztán éneklik a saját részüket... Nos, persze, nem meglepő, hiszen ezért ők a Broadway-sztárok és nem én, de akkor is elképesztő, hogy egy hamis hang nélkül összejött nekik. Vajon hányszor gyakorolták el, mire így sikerült? Amúgy ő is benne volt a Wickedben, de tudtommal nem egyszerre Christine-nel. Annyi Wicked előadás és szereplőgárda van a fejemben, hogy már keverednek néha. De szerintem egyszerre nem szerepeltek, plusz Daniel-nek nem is volt benne túl nagy szerepe. Akárhogy is, ezt a duettet látva legszívesebben petíciót indítanék, hogy szerepeljenek valamiben közösen, mert a kémia még a stúdióban is pazarul működik köztük, arról nem is beszélve, hogy milyen csodásan szól együtt a hangjuk. <3

Szombat: Jeremy Jordan - Santa Fe (Carnegie Hall 2019)

Egyszerűen nem tudom elengedni a Broadway-témát. Jeremy Jordan a legnagyobb CSODA a szememben, aki valaha fellépett a világot jelentő deszkákra ott a Broadway-n. Nála nagyobb tehetséggel megáldott Broadway-színész még nem született le a földre. Azt is megkockáztatom, hogy talán nem is fogja senki megugrani azt a szintet, amit Jeremy képvisel. Tavaly ősszel a klasszikus zene "templomának" is nevezett Carnegie Hall-ban adott koncertet, de duplán különleges volt az este. És nem csupán a művész úr miatt. Persze, ő volt az este fénypontja, mégiscsak az ő nagy fellépése volt. Ám egy igazán szívet melengető tényezőről se feledkezzünk el, amitől csak még inkább tátva marad az ember szája: a The New York Pops adta a zenei aláfestést élőben. Ők lényegében az egyetlen profi szimfonikus zenekar New Yorkban, akik a populáris zenére specializálódtak. Még varázslatosabbá varázsolták az eleve pazar estét. Sokáig filóztam, melyik dalt válasszam a koncertről, de a Newsies-ban lévő szólójától már 2012-ben is elakadt a lélegzetem, amikor először hallottam. És hogy azóta is mindig azzal a Jack-féle akcentussal adja elő, amivel a szerepet játszotta anno. Elképesztő! Mintha egy nap sem telt volna el azóta, hogy ezt a sokszínű karaktert megformálta. Még mindig ugyanúgy átlényegül. És bár imádom a közelről rögzített videókat, most örülök, hogy távoli a felvétel. Így a zenekar is látható, és az épület akusztikája is még jobban sokkolja az embert. Jeremy pedig még ilyen távolságból is eléri, hogy zokogjak a dalon. Ahogy mindig... Amikor pedig a végén a kitartott hangnál a karmester figyeli a művész urat, hogy aztán tökéletesen összhangban dirigálja a zenészeknek a legutolsó ütemet. Nekem amúgy mindig ez a kedvenc részem, amikor a zenei vezető háttal van az előadónak (ugyebár színházban ez nem így van, hiszen ott a zenekari árok, de koncerteken ez a megoldás a jellemző), és rendszerint minden dal végén meglesi, mikor jön el az ideje annak, hogy jelezze a zenekarnak, hogy "itt a vége". Számomra ez jó értelemben borzongató. A videóra visszatérve: ahogy jeleztem is már, a hideg ráz, és a tapsból meg az ujjongásból ítélve nemcsak engem. Bevallom, megnéztem volna a teljes reakciót a nézők részéről. De nem vagyok telhetetlen, örülök, hogy legalább a dal felkerült. Egy csoda! <3 Bár ott lehettem volna, hiszen ha videón át ekkorát üt, mit érezhettek azok, akik jelen voltak?

Vasárnap: A francia Rómeó és Júlia tapsrendje (Korea - 2015.09.13.)

Nos...most lebuktatom az egyik "furcsaságot", ami jellemző rám. Azt már szerintem tudjátok, hogy míg a magyar Rómeó és Júlia musical nem az abszolút kedvencem (szerettem, de nem ékelte be magát a szívembe), addig a francia változat (ami egyben az eredeti is, hiszen 2001-ben Párizsban volt az ősbemutatója a musicalnek) egy világklasszis, legalábbis ez a véleményem. És persze, a francia változatból is megvannak a kedvenceim a két DVD-ről (elég vegyített szereposztás keveredne ki a 2001-es és a 2010-es profi felvételeken szereplőkből, ha rajtam múlna :D), illetve a látott rajongói felvételek alapján is lettek újabb nagy kedvenceim, de az a nagy igazság, hogy a francia Rómeó-előadásokban szinte mindenkit szeretek! És mi a már említett "furcsaság"? Hát...elég sok tapsrendes videó maradt fenn az előadásokról, a turnékról, én meg megszállottan tudom ezeket bámulni. Tervezek is nekik egy külön bejegyzést. Ilyenkor mindig a Benvolio-t játszó színész mutat be mindenkit a csapatból, hogy egyenként hajoljanak meg, aztán jön az össznépi dalolászás, aminek kivétel nélkül isteni a hangulata. Nem túlzok, megbabonázva vagyok képes bámulni ezeket a videókat. Most a 2015-ös koreai turné egyik állomásáról hoztam el a tapsrendet. Érdekesmód alapvetően nem ez a gárda a favoritom (legalábbis összességében biztos nem, mert bár néhány általam hatalmas csodának kikiáltott művész jelen volt ezen a turnén, de vagy nem a megszokott szerepükben vagy épp a váltójuk játszott ezen az estén). De akkor is leírhatatlanul szeretem az egész bagázst! Lehetetlen nem vigyorogva nézni a tapsrendes videókat. Mondom, készüljetek, nemsokára hozok párat. Egyébként majd láthatjátok is, hogy ebben három dal csendült fel (On Prie, Avoir 20 ans, Vérone), bár szerintem a színészek kettőre voltak felkészülve. Legalábbis a második dal után nagyon integettek és búcsúszagú volt, amikor pedig elindult a Vérone, picit páran meg is lepődtek, Stéphane Métro viszont széles mosollyal az arcán vette tudomásul, hogy indulhat a nagy szólódala, amivel maga a musical is indul. Igazából elég változó, hogy milyen dalokkal búcsúznak az előadások végén. Szerintem Szöulban ezen az estén olyan isteni volt a hangulat, hogy gondolták, a két dal kevés lesz. :D Joy Esther és Cyril Niccolai bújtak ezen a turnén a tragikus sorsú szerelmespár bőrébe. Bár Cyril nem a kedvenc Rómeóm (Benvolio-ként viszont ő az ÉLETEM!!!) és amúgy Joy sem a non plus ultra Júlia a szememben, de együtt leírhatatlanul imádom őket! Két közös turnéjuk volt a címszerepekben, és érződik is, milyen összeszokott páros az övék, hiszen ez már a második közös turné volt. Egyúttal pedig az utolsó, ahol ezt a két szerepet megformálták. 2019-ben Cyril visszatért a musical orosz és ázsiai turnéjára, ám újra Benvolio karakterét alakította, ahogy a 2007-es és 2009-es turnékon, majd pedig a párizsi 2010-es premieren. De erről majd a már beharangozott külön bejegyzésben részletesebben írok. A lényeg, hogy Joy és Cyril együtt lehengerlőek voltak, 2015-ben még közös daluk is jelent meg ANGOL NYELVEN! Sőt 2014-ben Cyril írt egy dalt Joy-nak (zenét és szöveget is!!!), amit ő fel is énekelt stúdióban. Na jó...inkább nézzétek meg, milyen lenyűgöző ez a csapat! <3 Aztán érkezik az ígért poszt nemsokára. Higgyétek el, megéri jobban megismerni a francia előadást és a benne valaha szereplő színművészeket! Én azon leszek, hogy beavassalak titeket mindenbe, hogy megismertessem őket veletek. Remélem, nyitottak lesztek erre, és hiszem, hogy akkor új kedvencekre leltek. ;) <3