Két nagyszerű sorozat is lefektette az alapokat gyerekkoromban, amiknek hála mind a mai napig a különböző sorozatok jelentik a lelkemnek a "biztonságot", a békét. Amolyan menedék számomra, amikor egy-egy olyan projektet nézek, ami közel áll a szívemhez. Kiskoromban főleg meséket néztem - nyilván -, illetve bejöttek a képbe a telenovellák, de van két amerikai széria, amiket korán megismertem, és nemcsak tiniként/felnőttként keveredtek az utamba, mint a Dawson és a haverok (Dawson's Creek) vagy a Roswell, amiről már korábbi posztban írtam. A Bűbájos boszorkák (Charmed - 1998-2006), illetve a Beverly Hills 90210 (az eredeti címe ugyanez - 1990-2000) is gyerekkoromban az utamba keveredtek, és mind a mai napig a világom szerves részét képezik. Olyannyira, hogy a Beverly-t épp nemrég kezdtem el újranézni, és már a harmadik szezont taposom... Ki tudja, hányadik alkalommal. Egy ideje nem számolom. A Bűbájost is szinte bármikor képes vagyok az elejétől a végéig megnézni. Legutóbb egy random számláló segítségével sorsoltam ki, hogy épp melyik évad melyik epizódját nézzem meg. Tekintve, hogy már számtalanszor láttam a sorozatot, nem gond, ha nem időrendben nézem. Jó játék volt, lefoglalt 1-2 hétig, amikor nem tudtam eldönteni, épp mihez van kedvem. A varázsvilágról, a három erős boszorkányról szóló Charmed ott volt nekem, lelkileg kicsit felemelt. Ahogy mindig. A Beverly Hills 90210 pedig azt gondolom, hogy megalapozta az ifjúsági sorozatok jövőjét. A főszereplőket a gimi második évétől követhettük 10 éven át, a problémáikat, a barátságokat, a szerelmeket... És minden részt átitatta a tanulság, a példamutatás, egy-egy mély üzenet. Mindkét sorozat a legnagyobb kedvenceim közt van mind a mai napig. A Beverly Hills 90210 harmadik szezonjának isteni főcímét illesztem be a poszt végére, a Bűbájos boszorkák esetében is maradjunk a bűvös hármas számnál, azonban a harmadik szezonhoz KÉT főcímvideót is linkelek. Az egyik az eredeti, amit a legtöbben ismernek, a másik pedig az új verzió, mivel elvesztették az eredeti dal jogait, így meg kellett változtatni. Most már tehát ez az új változat az, amivel a streaming szolgáltatók és/vagy a tévék játsszák a sorozatot. Legyek őszinte? Nekem jobban tetszik az új főcím, mert valahogy jobban illik a menő boszijaim történetéhez, már hangulatában is.

2008-ban találkoztam először konkrétan a spanyol nyelvvel, amikor az utamba került a Casi Ángeles című argentin sorozat. 13 éves voltam. Emlékszem, hogy épp a nővéreméknél töltöttem pár napot - az okra már nem emlékszem -, és a YouTube-on elém került egy részlet a telenovella második szezonjából, ami pont akkortájt vette kezdetét Argentínában. Egy árva szót sem értettem belőle, de nagyon megfogott, szóval utánanéztem. A második szezon első néhány részét végig is néztem, amikor rábukkantam az első évad összes epizódjára. És tekintve, hogy engem a bábeli nyelvzavar nem rettentett el sosem, simán elkezdtem nézni anélkül, hogy bármit is értettem volna belőle. Elárulom, szinte minden részét láttam a 2007 és 2010 között futott, négy évadot megélt telenovellának. És mind a mai napig imádom! A zenét is belecsempészték az évadokba, hiszen rengeteg tehetséges fiatal énekelt a brigádból álomszépen. A dalok közt vannak dinamikusak, pörgősek, ugyanakkor meghitt hangvételűek. És mindnek van valami üzenete. Persze ezt anno nem tudtam, de mivel a Casi Ángeles miatt beleszerettem a spanyolba, azóta sokat fejlődtem, sokat tanultam. A nyelv iránti szeretetem pedig megállás nélkül nő. Amúgy arra is emlékszem, hogy akkor süppedtem bele visszavonhatatlanul a spanyol mániámba, amikor megnéztem a 2008-as Gran Rex Színházban lévő előadást nem sokkal azután, hogy a sorozat az életem részévé vált. Ugyanis minden évad dalaiból összehoztak 2007-től 2010-ig egy-egy színházi előadást, amiket mind a mai napig csillogó szemmel nézek. Most azt a videót szerettem volna közzétenni, amiben azt a dalt adták elő a 2008-as előadás fináléjaként, amit először hallottam a szereplőgárdától, és amibe annyira beleszerettem, hogy még mindig könnyek szöknek a szemembe, amikor meghallom.

Ma egy szívfájdalomról írok pár sort. Hosszasan nem szeretném taglalni, mert több mint 2 év elteltével is ugyanúgy elszomorít. Még 2019 vége felé úgy tűnt, valóra válik az egyik legnagyobb álmom. Aki ismer, az tudja, milyen hatalmas musicalrajongó vagyok, azon belül is a Broadway a mindenem. Az ottani művészek jelentős része megtalálta a lelkemhez vezető kiskaput. A legnagyobb kedvenc művésznőm pedig hosszú évek óta Laura Osnes. És bizony fülig ért a szám, amikor megvettem a jegyemet a 2020 elejére datált Broadway Princess Party koncertre Londonba. Ráadásul VIP-jegy volt, első sorba szólt, és utána lehetett volna a fellépőkkel és a zenei vezetővel találkozni, vagyis Benjamin Rauhala-val, aki zongorán kíséri ezen a koncertsorozaton a három "hercegnőt". Közös kép is készült volna. Egy olyan videót hoztam, amiben az a három csoda énekel, akiket én is láthattam volna azon a szép tavaszi napon, ami a covid berobbanása miatt sajnos törlődött. Susan Egan, Courtney Reed és igen...Laura Osnes. A szívem tényleg azóta is sajog, de nem adom fel a reményt, hogy egy nap még láthatom őket a színpadon és elmondhatom nekik, milyen sokat jelentenek nekem. <3

Ez a kérdés nagyon elgondolkodtatott, de bárhogy próbáltam felidézni olyan dalt, amit ki nem állhatok, valahogy egy sem ugrott be. Nem tagadom, egyszerűen KELL lennie, de az agyam szerintem blokkolja még az emlékét is. Szóval mérlegeltem, és végül az egyik James Bond-film főcímdalánál lyukadtam ki. A világ nem elég (The World Is Not Enough) még 1999-ben készült el Pierce Brosnan főszereplésével. Rólam tudni kell, hogy imádom a Bond-filmeket, pontosabban a Brosnan-korszakot, illetve legjobban azokat, amikben már Daniel Craig formálta meg a híres brit kémet. A sztorikat is remekül írták meg ezekben, a színészválasztások sem okoztak csalódást ezekben a filmekben, és a dalok is hidegrázósan jók a filmekben. Egyetlen egy kivétellel, ahogy már jeleztem is. Brosnan harmadik Bond-projektjéhez szerintem nem volt jó a dalválasztás. Valahogy nekem nem adja át azt a hangulatot, amit a többi zenénél tapasztaltam. Nekem ez valahogy túl "lightos". Nincs benne semmi extra, nem érzem a késztetést, hogy egész nap hallgassam...mint a többi esetében szoktam. Bár nem nevezném a számot rossznak, csak az én ízlésemnek túl snassz, ha figyelembe vesszük, hogy egy Bond-film dalától mit várok el. Ám dicséretet is muszáj írnom, mert amiben szintén nem okozott még csalódást a James Bond-filmek tárháza, az a kreativitás kérdésköre a főcím terén. Atyaég, mindegyik főcím képi világa magával ragadó! Szóval bár maga a zene számomra lapos, de legalább csodálhatom vizuálisan az ötletgazdag nyitányt.

Nem kevés név jutott eszembe, akikről írhatnék ebben a posztban, de megmaradok a Harry Potter-őrületemnél, hiszen első körben onnan ugrottak be nevek. És ha már lúd, akkor legyen kövér, szóval a címszereplőről írnék pár sort. Egész kiskorom óta az életem része a Harry Potter univerzum. Könyvek, filmek, előzménytörténet, minden, ami szem-szájnak ingere. Nem szégyellem, mind a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem a "kis túlélő" varázslónak és barátainak a kalandjai. Sosem unom meg, még tavaly 2 hónapon belül kétszer is megnéztem újra mind a NYOLC filmet! Érdekes, izgalmas, a "varázslatos" szó pedig szó szerint és képletesen is illik rá. Én szimplán úgy szoktam utalni rá, hogy "az én hőn szeretett varázsvilágom". Sikerült összeválogatni legendás színészeket, akik fényükkel tovább emelték az amúgy is magas színvonalat, illetve olyan gyerekszínészek keveredtek bele, akiknek akár volt már némi tapasztalatuk filmezés terén, akár kezdőként csöppentek bele a forgatásba, a tehetségüket nem lehetett kétségbe vonni. A legjobb csapatot verbuválták össze, ha engem kérdeztek.

Daniel Radcliffe pedig az évek alatt jócskán bebizonyította az egyre kimagaslóbb szinten megmutatkozó tehetségével, hogy a legjobb emberre bízták ezt a nagy szerepet. 11 éves volt, amikor az első Potter-filmet leforgatta. Egyébként érdekességként elárulom, hogy a McGalagony professzort (angolul McGonagall) megformáló Maggie Smith-nek is benne van a keze abban, hogy a kis Radcliffe-re felfigyeltek. Nehezen jutottak dűlőre a casting kapcsán, valahogy senki sem felelt meg az elvárásoknak. Ám a színészóriás Maggie még 1999-ben együtt dolgozott Daniellel a David Copperfield mini-sorozaton, és mutatott egy képet a kisfiúról a rendezőnek, a producereknek, és... a többi már történelem! A tehetsége véleményem szerint átütő erejű. Már kicsiként is nagyszerű volt, de az évek alatti fejlődésétől tátva marad a szám. Egy sokszínű színész, a brit akcentusát élmény hallgatni, a humora mindig mosolyra fakaszt - olykor hangosan vihogok, ami azt illeti -, alázatos, precíz, szerethető. Utóbbit nemcsak én szűrtem le, minden kollégája az évek alatt elismerően nyilatkozott róla emberileg és szakmailag is. Hogy belesüppedt-e a skatulyába, amibe az egy évtized alatt jócskán bezárták a fanok és a média? Nos...a veszélye ennek megvolt, de szerintem, ha valaki, Daniel ügyesen masírozott a szerepek között és teszi ezt mind a mai napig, így még talán ő úszta meg legjobban, hogy egy életre Potterként emlékezzenek rá. Színházban is játszik időközönként. Emlékszem, amikor 2007-ben még az ötödik film premierjére vártunk, ő már ledobta a textilt az Equus című előadásban a West End-en, majd egy évvel később a Broadway-en is eljátszotta a szerepet. 2011-ben a How to Succeed in Business Without Really Trying című musicalben pedig megcsillogtatta az énektudását. Ide kattintva megnézhetitek a Tony-díjátadón előadott részletet. Már csak azért is nézem mindig csillogó szemmel az előadás felvételét, mert pontosan tudom, mekkora mumus volt Danielnek a tánc gyerekként. A Potter-filmek forgatása alatt is attól akadt ki a legjobban. Aztán tessék, elképesztő koreográfiákat nyomott le a színpadon. Emellett fantasztikusan rappel. Jimmy Fallon beszélgetős műsorában ezt meg is mutatta, amikor elrappelte a Blackalicious hip-hop duó 1999-es számát. Íme a videó, tekerjétek kb. egy perchez, ott fogja kezdeni a fantasztikus performanszot. A sokoldalúsága önmagáért beszél, ha egy kicsit belepillant az ember a munkásságába. Harry Potter ikonikus, mindig is az lesz, és ezért a legnagyobb érdem Daniel-t illeti, az ő eszményi tehetségét. De ő azok közé tartozik, akik bármit el tudnak játszani. Mostanában főleg negatív szerepekben tündököl, ráadásul hidegrázósan hitelesen. Zenés videót szerettem volna kitenni, amiben össze van vágva legalább néhány szerepe, de sajnos azt nem találtam. Ismét linkelek egy videót, mégpedig egy TOP 10-es listát, amit valaki összeszedett az általa legjobbnak ítélt alakításairól. Egyébként imádom az itt összegyűjtött szerepeit, bár az én sorrendem kicsit más lenne. A poszt végére viszont csak azért is kiteszek egy zenés alkotást, klisés módon a legikonikusabb szerepéről. Harry Potter mindig kimagasló helyet fog birtokolni a szívemben. A filmek, a könyvek és maga a karakter is! Daniel szerepformálása felér egy csodával. Mindig a szívemig hatol, libabőrt okoz és a könnyeimet előcsalogatja. Amíg világ a világ! <3