Bár még nem jött rendbe teljesen a derekam, de már nem tudok távol maradni a blogtól, főképp nem a Broadway témától, amiről múlt hónap elején posztoltam utoljára. Úgy gondoltam, mivel júliusban nekiálltam a "Broadway Loves..." eseményekről írni, és azóta nem hoztam újabbat, hogy a Céline Dion áradatot közzétettem, ideje jobban belemászni ebbe. Ezúttal Kelly Clarkson dalok csokrát hozom el nektek, amiket különböző zseniális Broadway-művészek adtak elő az 54 Below étteremben, ráadásul nem évekkel ezelőtt, hanem idén áprilisban. A Céline blokk 14 videót tartalmazott, most kettővel nőtt a tét. :D A dallistát nem találtam meg, ergo elhangzási sorrendet sem tudok felállítani, de szerintem ez egyáltalán nem gond. A hasamra csapva pakolom ki őket. :D

Krysta Rodriguez - Breakaway

Ahogy Céline-nél is többször kitértem rá, úgy most is leírom: baromi nagy bátorságra vall elénekelni az énekesnő dalait. Félreértés ne essék, a Broadway-művészek 90%-át piedesztálra emelem és bármikor beközlöm, hogy ők a világ legjobbjai, de azért mégiscsak Kelly Clarksonról beszélünk. A Breakaway dal amúgy az egyik legnagyobb favoritom, sőt szerintem ezt hallottam az énekesnőtől először, amikor rákattantam jó sok évvel ezelőtt a Neveletlen hercegnő filmekre, és betétdalként ez benne volt a második részben. Kelly hangja alapvetően hidegrázós, és amikor olyan videókat csekkolok, melyekben mások adják elő a dalait, mindig arra figyelek, mit vált ki belőlem az illető. Ha érzem nála a libabőrt, akkor sikerült megütnie a várt szintet, sőt néhány előadó esetében egy fokkal még az eredetit is túlszárnyalják. Nos...Krysta egy kis csoda, több általam nézett sorozatban is felbukkant már, és akármikor fakad dalra, az első szó, ami eszembe jut, hogy mennyire "bájos". Most is ez a helyzet. Imádom a hangját, annyira kellemes, hogy reggelig tudnám hallgatni. Ez a feldolgozása egyébként fergeteges, egy-két csúszástól eltekintve perfekt volt. Azonban nem éreztem a hidegrázást, bár hozzátenném, ez nem feltétlenül az ő sara. Mármint basszus, rohadt irritáló tud lenni, ha a vokál hangosabb az előadónál. Itt pedig pont ez a helyzet. Sajnos egy ponton alig hallható Krysta meseszép hanga a vokalisták miatt. Oké, egyikük sem hamis - még csak az kéne -, de igazán visszavehettek volna, vagy a hangosítás volt rossz? Nem tudom. Mindenesetre ez sajnos ront az összhatáson, hiába imádom. Ez a nő amúgy egy csoda, láttam a Tavaszébredés siketeknek szóló verziójából részleteket, amiben Ilse karakterét formálta meg, és atyaég...na, az libabőr ezerrel! <3

Janet Krupin - Miss Independent

Róla már írtam a Smashed Up-os Broadway posztomban, és agyondicsértem. Ez most sem lesz másképp. A színpadi tevékenységét tekintve még mindig nem sokat tudok róla, de tervezem megnézni a Bring It On musicalben, mert minél több felvételt látok róla, annál jobban imádom. Meg sem lep, hogy ezt a Kelly-számot Janet nyomta el a fellépésen. Annyira illik hozzá, ráadásul a látott videók alapján én is azt mondom, ez totál az ő stílusa. Szavakat sem találok erre a videóra. Oké, a bridge résznél egy-két hangnál elcsúszott, de alapjáraton az egész számot tökéletes színvonalon nyomta el. Itt a válasz arra, hogy többek között miért szeretem a színházi embereket, pontosabban a musicalszínészeket. Tényleg olyan a hangképzésük, hogy kb. akármilyen zenei műfajban jeleskedni tudnak. Ha egy popénekesnek azt mondod, énekeljen musicalt, nem biztos, hogy menni fog neki. De fordítva a legtöbbször igenis működik. Nem mondom, hogy mindenki képes rá, de a többség a zenés színház világából igen. Janet határozottan köztük van! És igen, extra borzongató ezt a felvételt csekkolni róla, szóval ha Kelly-n nem is teljesíthet túl (az apró hiba miatt), de nálam elért a szintjére. Tudjátok, ez az a bizonyos "áll a padlón" effektus. Azért érdemes figyelgetni a zenészek arcát is, meg a végén részükről sem épp kicsi az elismerés Janet felé! Hozzátenném, őket is oltári nagy dicséret illeti, mert zeneileg is emelték a produkció fényét! <3

Nathan Salstone - Walk Away

Őt nem ismerem túlzottan, sőt! Ritkán írok ilyet, de bármennyire is elmerültem a Broadway világában az elmúlt évek alatt, mindenkit én sem ismerhetek. Nathan-ről igazság szerint ez az első videó, amit megnéztem, azóta pedig még egy videóba belefutottam, mégpedig ebbe, amiben Casey Cott-tal - aki ebben a posztban amúgy szintén benne lesz - közösen dalolnak egy feldolgozást. És ennyi. Dunsztom sincs, játszott-e valamiben, bár én nem találtam erre utaló jeleket. Persze ez nem jelent semmit. Egy dolog viszont biztos: zseniális a srác! Úristen, főszerepet neki vagy valami! Ez a felvétel ugyanis másról sem tanúskodik, mint hogy kincs van a torkában. Ráadásul annyira laza a színpadon. Oda tudok lenni attól, ha ezt látom egy művészen. Csak így tovább Nate-nek, tuti követni fogom ezentúl, és remélem, többet fogunk hallani róla. Amúgy imádom, ha valaki egy olyan előadó dalát dolgozza fel, aki az ellenkező nemből való, hiszen szerintem így csak még nagyobb a kihívás, és kellemes meglepetéseket tudnak okozni, legyen szó nőről vagy férfiról. Nathan pedig tagadhatatlanul meglepett, jó értelemben, persze! Még-még-még!

Caroline Bowman - Behind These Hazel Eyes

Mivel a Wicked musical iránti mániám határtalan, és ezt úgy értsétek, hogy ha időrendben nem is, de kb. az összes személyt fel tudom sorolni, aki Elphaba és Glinda szerepeit eljátszották a Broadway-n. Caroline többször is volt Elphaba. Imádom a hangját, nagy tehetségnek tartom, ráadásul még nincs 30 éves sem, szóval ahhoz képest pláne nagy dolog, hogy már több alkalommal is Elphie-t játszhatott. Plusz az Evita főszerepét is megkapta, abból is láttam részleteket, és ott pláne imádni kezdtem. Mert amúgy nem ő a kedvenc Elphabám, sőt Wicked terén elég szőrszálhasogató tudok lenni, szép hang ide vagy oda. De az Evitával meggyőzött. Ezen a fellépésen pedig az egyik kedvenc Kelly Clarkson számomat nyomta el, mégpedig kisebb sokkhatást okozva nálam. Ugyanis nem csupán arról van szó, hogy hiba nélkül énekelte el ezt a bitang nehéz dalt, aminél megjegyezném, elfogult vagyok az eredetivel, de engem kilóra meg is vett. Ezt értsétek úgy, hogy lekörözte Kelly verzióját. El sem hiszem, hogy ezt írom, de így van. Eleve imádom a zenét, ami szinte végig akusztikusan kíséri. De emellett másfajta hajlításokat is vitt bele Caroline, ami nekem új színt adott a dalnak. És hát nem épp ez lenne minden feldolgozás lényege? Mennyei!

Lilli Cooper - Never Again

Az apja Broadway-sztár, szóval a tehetségét volt kitől örökölnie. Azt tudom, hogy az ausztrál turnén Lilli játszotta Elphabát a Wickedben. Nem csodálom, hiszen számtalan videót csekkoltam már róla, és mindegyikben pompásan énekelt. Örülök, hogy ha már színházban nemigen látni sajnos, de legalább bővelkedik felkérésekben fellépések tekintetében. Így én is megcsodálhatom, milyen szépségesen tud énekelni. Egy a szám szerintem rohadt badass, és ütni tud, ha valaki képes méltóképp előadni...persze Kelly Clarkson-on kívül. Lilli-nek sikerült!!! Olyan szinten odatette, hogy legszívesebben az egész dal alatt üvölteném a képernyőnek, hogy "basszuuus, ez csúúúúúcs". Eleve van egy olyan hangszíne a nőnek, amitől padlóra kerülök, de erre rátesz egy lapáttal, hogy milyen zseniálisan tudja használni a hangszálait. Rendkívül könnyeden csusszannak ki belőle a magas hangok is, kb. mint a levegővétel. Tapsot neki!

Kb. darabjaira hullik a derekam, ugyanis pár napja a jelek szerint becsípődött egy ideg, így eléggé fáj, ha sokat vagy rosszul mozdulok. Ergo a túl sok gépeléstől most megkímélem magam. Azonban röviden muszáj megemlékeznem egy évfordulóról. Ezúttal az egyik örök kedvenc filmem ünnepel. Ugyanis pontosan ma 15 éve jelent meg Reese Witherspoon, Josh Lucas és Patrick Dempsey közös filmje, a Sweet Home Alabama, magyar címén: Mindenütt nő. A szívemnek egyik legkedvesebb film, ehhez kétség sem fér. Tudnék róla áradozni, de jelen pillanatban tényleg nem vagyok kompatibilis a billentyűzeten pötyögéssel. Inkább lefordítom nektek Reese és Josh kiírásait a közösségi oldalaikra, hiszen ők is szívesen emlékeznek vissza erre a fantasztikus filmre, illetve hoztam három videót, amit érdemes megnéznetek.

Reese üzenete: Ti mindannyian... Nem tudom elhinni, hogy már 15 év eltelt a Mindenütt nő megjelenése óta! Jake és Melanie szerelmi történetének tiszteletére szeretnék hallani a ti gyerekkori szerelmetekről! 💕💕💕

Josh üzenete: 15 éve megjelent a Mindenütt nő, és megváltoztatta az életemet, teljesen jó értelemben. Sosem felejtem el a nagy csókokat vagy a kiskutyákat, akiket megmentettünk a forgatáson, vagy a vadászkutyát, amelyik utált engem, amiért be kellett dobnom a tóba a jelenet miatt. Köszönöm @reesewitherspoon @therealandytennant @sweethomealabama @patrickdempseyofficial

A videókről annyit, hogy beillesztek egy szuper zenés alkotást, illetve ide kattintva megnézhetitek a film alternatív befejezését, ami szerintem elég morbid és gyors infarktust okozó, szóval örülök, hogy végül a másik befejezés mellett döntöttek. Azt imádtam! A film a Lynyrd Skynyrd együttes 1974-es daláról kapta a címét, és gondoltam, kiteszek egy élő videót, mégpedig egy 2015-ös koncertjükről. A hangulat adja magát! <3 Boldog évfordulót az egyik legszuperebb filmnek!

Bár azt mondtam, minden általam látott sorozatról nem fogok évfordulós bejegyzéseket írni, ehhez pedig tartom is magam. Azonban igenis vannak szériák, amiket muszáj hosszabb vagy rövidebb formában "felköszöntenem". A One Tree Hill - magyar címén Tuti gimi - pedig minden kétséget kizáróan az egyik legnagyobb kedvenc sorozatom mind közül! Ezt értsétek úgy, hogy a TOP 5-ben benne van, sőt megkockáztatom, hogy dobogós! Ergo idióta lennék nem posztolni a jeles alkalomból! Pontosan ma 14 éve, hogy a pilot epizód adásba került! Úristen, ebbe is baromi furcsa belegondolni, ha azt vesszük, hogy én akkor kezdtem el nézni, amikor nálunk adásba került szinkronnal az első szezon, vagyis 2006-ban. Azért ennek is már több mint 10 éve, basszus! Azóta is rendületlenül imádom, sőt ahogy egyre érettebb fejjel nézem meg a részeket (ugyanis igen, már többször volt szerencsém mind a 9 évadhoz, hiszen nem tudom megunni), egyre jobban szeretem! Mindig jobban megérint, egyre több dolgot veszek észre benne, legyen szó olyan momentumról, ami felett korábban elsiklottam, vagy szimplán csak érzelmileg látok meg benne valami újat! A fenébe is, hülye leszek tagadni: a Bűbájos boszorkákkal és a Beverly Hills 90210-zel egyetemben ez a legcsodásabb sorozat, amit valaha láttam! Ezen nincs mit szépíteni! Dobálózhatok itt toplistákkal, de semmi értelme. A One Tree Hill az egyik number one szériám, és kész! Tökéletes színészek - kivétel nélkül mindannyian! -, fantasztikusan megírt karakterek, a sztorivonalakról nem is beszélve! Bár sokan az utolsó 3 évadot már nem szerették túlzottan, hiszen a 6. szezon végén két főszereplő is távozott, de őszinte leszek: én nem éreztem különösebben a hiányukat egy-két mérvadó pillanattól eltekintve. Mármint rohadtul sajnáltam, hogy kiléptek, de tökéletes lezárásuk volt, és örültem, hogy boldog befejezést kaptak a karakterek, hiszen természetesen imádtam őket! Aztán az új szereplőket is megszerettem - bár volt, akit nem azonnal -. Nyilván nem pótolhatták a távozókat, de úgy éreztem, megtalálták a helyüket a szériában. Lehet, hogy valóban nem ragyogott a régi fényében a One Tree Hill abban az utolsó 3 szezonban, de akkor is szerettem! És ez mindig így lesz! ONE TREE HILL FOREVER!!! <3 (Most külön nem elemezgetem a témát, de ugyanúgy megírom a kategóriákat, mint a Gossip Girl esetében tettem. Aztán a későbbiekben lesz úgyis áthatóbb One Tree Hill bejegyzés! Akkor majd mindent részletesen kifejtek.)

Kedvenc évadok: Ahogy már írtam, igazság szerint mind a kilencet imádom, de azért sorrendbe tudom tenni őket (a legjobb felé haladva!!!: 2., 5., 7., 9., 3., 8., 1., 4., 6.
Kedvenc karakterek: Haley, Brooke, Nathan, Whitey, Keith.
Kedvenc szerelmespárok: Haley & Nathan, Brooke & Julian, Peyton & Lucas, Quinn & Clay.
Utált évadok: Nincs olyan!
Utált karakterek: Idővel mindenkiben megláttam valamit, ami szerethető, de természetesen ott volt pszicho Derek, akit végig ki nem állhattam. Vagy Carrie dadus. Ergo az elmebeteg szemetek. De főszereplők közt tényleg mindenkiben megláttam a jót! Elsőre ki nem állhattam Dant, és sosem bocsátom meg neki Keith halálát, de...azért a végére mekkora hős lett! Alexet sem bírtam első blikkre, de csak megszerettem! Talán egyedül Mia az, aki visszafejlődött. Először szerettem, de idővel elkezdett az agyamra menni.
Utált szerelmespárok: Multi-shipper vagyok a One Tree Hill tekintetében. Bár nem írtam oda a kedvenc párosaimhoz, de még a Brooke-Lucas, illetve a Peyton-Jake felállást is imádtam!!! Amúgy nyilván volt olyan kapcsolat a szériában, amit nem szerettem túlzottan, például Mouth és a főnöke kapcsolata, de mivel minden kedvenc párosom endgame lett, így az általam utált párosok köddé váltak a fejemben az örömtől! :D <3

Hogy belejöttem az évfordulókról való megemlékezésbe! Erre is Twitter-en hívták fel a figyelmemet, bár őszinte leszek: alapjáraton is eszembe jutott volna, hiszen a Gyilkos elmék az egyik legnagyobb kedvencem! A legfantasztikusabb nyomozós sorozat mind közül, amikhez eddig volt szerencsém. És mivel imádom a krimi műfaját lényegében akármivel vegyítve, elhihetitek, hogy nem kevés bűnügyi témájú szériát néztem már végig vagy nézek jelenleg. A szerelmem ez a műfaj! A Gyilkos elmék pedig ebben a témakörben a legek legje szerintem! Pár nap múlva veszi kezdetét a 13. évad, és basszus, még mindig nem unom! Ugyanis igen, bármennyire is rajongásig tudom imádni a nyomozós sorozatokat, eddig általában az 5-6. szezonok után mindig azt mondtam, "oké, ez isteni volt, de ideje lezárni". Itt nem érzem ezt! Még mindig ugyanúgy imádom, mint 9-10 éve, amikor elkezdtem nézni! Imádom az írók kreatív elméjét, a fergeteges sztorikat, amiket elénk tárnak minden évadban! Még ha voltak is gyengébb részek - ahogy minden sorozatban -, összességében sosem csalódtam a szériában, és hiszem, hogy az új szezon is rohadtul fog tetszeni! A csodás színészek, és az általuk megformált remek karakterek végképp biztosítják, hogy soha ne csalódjunk! <3 Hoztam egy zenés videót a sorozatról, ezzel is ünnepelve az évfordulót!

Szeptember 10-én nem tudtam bejegyzéssel jelentkezni, pedig akkor is egy kedvenc sorozatom ünnepelt évfordulót, hiszen a The Vampire Diaries pontosan nyolc éve vette kezdetét! Mindegy most már, sőt ha jobban belegondolok, amilyen durván sorozatfüggő vagyok, úgysem leszek képes minden favoritom kezdő és befejező időpontját fejben tartani, ahogy azzal sem különösebben törődöm, hogy naponta rákeressek, hogy "jaj, ez és ez mikor is ért véget vagy mikor kezdődött el, hiszen muszáj blogon megemlékeznem róla". Na, ezt nem csinálom. Soha. Tényleg. Még igazság szerint ez a kerek évforduló is szépen köddé vált a fejemben, és alapvetően szégyellem, de valószínűleg nem is jutott volna eszembe. Ha nincs a Twitter! Ugyanis most, ahogy felnéztem, a világtrendeknél csupa nagy betűvel nézett vissza rám, hogy "10 YEARS OF GOSSIP GIRL". Több se kellett nekem, rohantam is ide megírni a bejegyzést! Annyira furcsa belegondolni, hogy napra pontosan 10 éve kezdődött el. Én nem sokkal később, 2008 környékén be is csatlakoztam a nézésbe, szóval enyhén szólva életem egyik meghatározó sorozatának tartom. A színészek többségét azóta is a kedvenceim közé sorolom, figyelem a karrierjük alakulását, drukkolok nekik, és igen, bár nincs rá túl sok esély, de igenis felötlött bennem, hogy milyen isteni lenne egy Gossip Girl Reunion! Az elfoglaltságaik miatt filmben nem reménykedem, de több sorozat is csinált olyat, hogy évekkel később összeültek beszélgetni kicsit, emlékeket feleleveníteni. Na, valami ilyesmire számítok én is a jövőben. Ez a 10 év baromi nagy dolog, és ahogy így belegondolok, néhány év múlva már azt fogjuk kiírni, hogy "10 éve finálézott a Gossip Girl". Úristen, na az mennyire durva lesz!

Nem nagyon szeretném elhúzni ezt a bejegyzést, most nem is vagyok olyan állapotban, hogy kisregényt írjak, meg ugye már megemlékeztem róla röviden a Sorozatok, amik véget értek cikksorozatom első részében. Akkor elpöccintettem az infót azzal kapcsolatban, hogy nekem tetszett Gossip Girl személyazonossága, és hogy ezzel rajtam kívül nem sokan vannak így. Én mégis vállalom! És igen, tartom is magam ehhez. Ígértem, hogy majd kifejtem részletesebben ezt a témát. Nos, biztos nem most, de tényleg megírom, nem lett elfelejtve! Egy összevágott, csodás zenés videót osztok meg a poszt végén veletek, ami szerintem tökéletesen megmutatja, miért volt ez a sorozat annyira isteni, miért voltak érdekesek a sztorivonalak, hogy tele volt megindító pillanatokkal, hiába tűzdelték tele kavarásokkal is! Egyszerűen csodás volt, és garantáltan újra fogom nézni! Igazság szerint elég furán működöm a Gossip Girl világát tekintve, és máris rátérek, miért, ugyanis röviden elemzem a kedvenceimet!

Kedvenc évadok: Az első 2-3 évad volt a legtökéletesebb!
Kedvenc karakterek: Blair, Dan, Chuck. Először Serena is, de ez hamar megváltozott.
Kedvenc szerelmespárok: Blair & Dan, Serena & Nate, Jenny & Nate, Serena & Carter, Lily & Rufus.
Utált évadok: Ez erős kifejezés, mert egyiket sem utáltam, de gyengébb volt a vége.
Utált karakterek: Serena!!! Igen, hamar és nagyon megutáltam. Georgina, Vanessa...jaj, de nem bírtam őket. Meg Ivy-t sem.
Utált szerelmespárok: Ivy & Rufus (fúúúj), Blair & Chuck nem utált párosom, de meg kell említenem őket valamiért. Serena & Dan szintén NEM utált nálam, de ugyanúgy ide kell írnom őket. Meg még biztos volt, de próbálom elfelejteni.

Röviden belemászom azért a fent leírtakba. Igen, az első 2-3 szezon szerintem epic kategória, nem is igazán tudok beléjük kötni. Talán egy dolgot leszámítva, és most nagyon előjön a kettősségem. Hiába az első 3 évad a kedvencem, Serenát azokban utáltam meg. Végérvényesen. Oké, a hatodik szezon felénél elkezdett visszatérni régi önmagához, de már annyira idegesített a karakter, hogy lehetetlen volt ismét piedesztálra emelnem. Blair és Dan külön-külön és igen, verjetek meg nyugodtan az éteren keresztül, EGYÜTT is verhetetlenek nálam! Annyira imádom őket, az ő párosuk határozottan a legek legje számomra a sorozatból! Dan úgy bánt Blairrel, mint egy hercegnővel (ezt vehetjük szó szerint is a tiarás jelenet miatt! <3 :D), és egyszerűen úgy éreztem, hogy kiegészítik egymást. Kár, hogy az írók nem voltak elég tökösek, hogy bevállalják az endgame-et! Még emlékszem, a Vámpírnaplók írónője, Julie Plec is kifakadt Twitter-en, hogy Blair és Dan összetartoznak, és ezt még a vak is látja! Így van!!! Gyorsan kitérek azért arra is - mielőtt az elvetemült Chair fanok megköveznek -, hogy igenis szerettem Blairt és Chuckot is együtt. Szóval nem olyan gyűlölt páros a listámon, mint ahogy kb. beállítottam nektek. Sőt van több csodajelenetük is, amit kifejezetten szeretek! Mindössze egy idő után belefáradtam abba, ahogy Chuck az esetek 80%-ában bánt Blairrel. Mintha valami lábtörlő lett volna. Aztán persze ment bocsánatot kérni, de szerintem eleve ne úgy bánj azzal, akit szeretsz, mint valami ronggyal. Szóval nem, Chuck nem az alapján az egyik favoritom, ahogy Blairrel viselkedett egy csomószor. Szimplán imádtam az elején a nemtörődöm jellemét, aztán pedig a jellemfejlődése az, ami igazán megfogott! Nagyon jó irányba haladt végig, még ha olykor voltak is visszalépései. Blairt nem taglalom, hiszen ő Queen B, és tényleg csak annyit tudok mondani, ő a sorozat királynője!!! Felszínes csajnak tűnik első blikkre, aki mással sem törődik, csak a népszerűséggel, de sokkal több van ebben a lányban, és erre hamar fény derül. Egy erős jellem, aki a maga módján, de kiáll a barátaiért és a szeretteiért! Azért végül Dan sem véletlenül szeretett bele, ha már itt tartunk. És jaj, Dan! Számomra érthetetlen, hogyan lehet utálni őt. Egy kívülálló, tényleg "magányos fiú", aki végül elérte, hogy tartozzon valahova. Persze, ő is csinált oltári nagy baromságokat, de szerintem mindig helyén volt a szíve, és végső soron nem ez az, ami igazán számít? Plusz rajongásig imádom a szarkasztikus, néhol esetlen humorát, amit már a pilot epizódban megmutatott. Ott lett ő az abszolút kedvencem a fiúk közt, és ez végig így is maradt. Csajoknál viszont kezdetben valóban Serena volt az első számú nálam, bár megjegyzem, Blairt is imádtam az elejétől fogva. Aztán Serena elkezdett rossz irányba változni, és azon kaptam magam, hogy idegesítő lett, akit részről részre falhoz tudtam volna csapkodni. Még jó, hogy vizuális típus vagyok. Nem tudtam, hogy a karakter jelleme cseszte-e fel ennyire az agyam minden részben, vagy inkább a gondolat, hogy mégis miképp változhatott meg ennyire az a lány, aki anno a favoritom lett? Serena szerintem határozottan az egyik legrosszabb női karakter, akit valaha bármilyen sorozatban láttam. Ennyi. Szerelmespárok terén láthatjátok, hogy multi-shipper vagyok, de ha választanom kell, akkor van négy leglegleg: Blair és Dan (értelemszerűen), Jenny és Nate, Serena és Carter, illetve Lily és Rufus. És eléggé kiborító, hogy egyikük sem lett endgame. Azért basszus!!! Máris jön az indoklásom, bár Blairt és Dant szerintem már alaposan kifejtettem, azért azt tudnotok kell, hogy reggelig tudnék ódákat zengeni róluk, mert bizony ám, ennyire nagyon imádom őket! Jenny és Nate között már az első évadban láttam valamit, ami a második szezonra nőtte ki magát arra a szintre, hogy elepedtem tőlük. Szerintem Nate a jó úton tudta volna tartani Jenny-t, ha nem szúrják el. Szeretem azokat a kapcsolatokat, amikben azt látom, jó hatással vannak egymásra a felek! Serena és Carter esetében ugyanezt tudom írni. Serena akkoriban konkrétan csak akkor nem irritált idegösszeroppanás állapotáig engem, amikor Carterrel volt jelenete. Carter is úgy éreztem, kezd normalizálódni a lány mellett. De hát ezt is szét kellett barmolni az írószobában. Lily és Rufus pedig...úristen, komolyan ecsetelnem kell, miért imádtam kettejüket?? Serena és Dan endgame miatt részben ezért is vagyok dühös. Úgy érzem, csak azért nem jöhettek össze a szülők, hogy a gyerekek boldogok legyenek. Kérdem én, milyen gyökér logika ez?? Főleg, mert Dan nem sokkal azelőtt, hogy az utolsó évad végén visszament Serenához, még ezerrel Blairbe volt szerelmes. Jaj, a logikátlanság, basszus! Az utolsó pár évad ezért sem tartozik a kedvenceim közé, mert rengeteg üresen tátongó lyukat vélek felfedezni a felépítését tekintve. Holott mégiscsak ezekben a szezonokban kaptam meg életem shipjét, Dairt, ergo...ugye, mennyire durva ez a kettősség bennem a sorozattal kapcsolatban? :D Másrészt Serena-Dan duója ugyan az elején szerintem elképesztően szerethető volt, shippeltem is őket, de pár szezon alatt eljutottam arra a pontra, hogy azt mondjam, Serena nem érdemelte meg Dant. És ehhez még a finálé alatt is tartottam magam. Viszont miután a Jenny-Nate párostól el kellett sajnos búcsúznom, ahogy a Serena-Carter száltól is, valóban úgy éreztem, Serena és Nate kettősével is ki tudnék békülni, sőt egyenesen imádnám őket. Amikor pedig a harmadik évadban összejöttek, teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy igen, az ő párosukkal simán ki tudok egyezni endgame-ként. Erre nem elvették tőlem ezt az álmot is?? Fúú, az írókat fellőném a Holdra, mert a finálé megnézése után pláne úgy éreztem, mindent elvettek tőlem, amiben értelmet láttam. Mondom, egyetlen történetszál tetszett a végén: Gossip Girl kiléte. A barátságok is rengeteget alakultak a széria folyamán, és megjegyezném, voltak, amiket imádtam, de néhány szerintem elment sajnos rossz irányba. A kedvenc baráti szálam határozottan Serena és Chuck. Eskü, hogy tetszett, ahogy már-már testvéries lett a viszonyuk. Ám azt hiszem, még népszerűtlenebb lennék, ha most leírnám, hogy van egy barátság, ami hatalmas kedvenc a GG-t nézők körében, de én nem vagyok elájulva tőlük. Mindegy, ebbe nem mászom bele. Boldog évfordulót Gossip Girl, nemsokára újranézlek, mert hibák ide vagy oda, fontos részét képezted az életemnek, és már bőven megérett az idő egy ismétlő darára! :D <3 Amúgy...mit is mondtam arról, hogy nem írok kisregényt? Hmm...