Sok mennyei momentumot tudnék felsorolni az Oscar-díjátadó kapcsán, legyen az akár a nyitány, amikor tehetségek énekelnek, de legfőképp a konkrét nyertesek nagy pillanatai közül sorolnék fel szívesen párat. És fogok is! Kezdeném a világ egyik legtehetségesebb, legszebb lelkű színészével, Eddie Redmayne-nel, akiért hosszú évek óta rajongok. Rajongok a művészetéért, az alázatáért, a humoráért, a nyíltságáért, az önzetlenségéért, azért a nagy szívéért, ami első másodperctől megmutatkozik, amikor megszólal. Sőt a fenébe is, már abban, ahogy nézni tud! A kedvesség, a szeretet járja át egész lényét. Azt az aranyos, szerény énjét, ami Hollywoodban nem elhanyagolható jellemvonás, hiszen nagyon ritka. Ez a csodálatos MűvészEmber 2015-ben vihette haza a szobrocskát a The Theory of Everything (A mindenség elmélete) című film főszerepéért, amiben az angol elméleti fizikus, Stephen Hawking bőrébe bújt, méghozzá bravúrosan. Nagyszerű emberekkel lett jelölve a kategóriájában, de ne verjünk át senkit, bármennyire imádom a többieket, ezt neki KELLETT hazavinnie! Ő érdemelte meg a legjobban, mert nem szimplán eljátszotta az ALS-ben szenvedő, egyébként pár évvel ezután, 2018-ban elhunyt Hawking-ot, hanem arra a több mint 2 órára Ő MAGA LETT HAWKING! Ide kattintva egy nagyon rövid magyar szinkronos előzetest elhoztam. Ha még nem láttátok a filmet, merem ajánlani, mert el fog érni a szívetekig, valószínűleg bőgni fogtok rajta (vagy csak magamból indulok ki), de gazdagabbak lesztek utána egy megható, erőt adó filmalkotással, és ha még valamilyen oknél fogva nem ismertétek Eddie Redmayne-t, akkor le merem fogadni, hogy csatlakoztok a rajongótáborához. A díjátadással kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy ahogy Cate Blanchett kimondja hangosan a győztes nevét, könnyekben török ki, édes mindegy, hányszor nézem meg a videót. A rekaciója Eddie-nek, amilyen édes a beszéde közben... most tényleg soroljam fel ismét mindazt, amit szeretek benne? Inkább lefordítom a teljes Oscar-beszédét. Mert ezt értenetek kell!!! Eddie bár értelemszerűen ezt sosem fogja olvasni, de gondolatom minden erejével sugallom felé, hogy a tiszteletem és szeretetem iránta ÖRÖK!

Úristen! Köszönöm, köszönöm. Köszönöm az Akadémiának. Nem hiszem, hogy képes lennék megfogalmazni, hogyan is érzem magam jelenleg. Kérem, azt tudják, hogy teljes mértékben tisztában vagyok azzal, milyen rendkívül szerencsés ember vagyok. Ez, ez az Oscar... hűha! Ez az Oscar-díj a világ összes ALS-szel küzdő emberéhez tartozik. Egy kivételes családhoz tartozik, Stephenhez, Jane-hez, Jonathan-hez és a Hawking gyerekekhez. És én leszek az őrzője. És megígérem, hogy vigyázni fogok rá, fényezni fogom, válaszolni fogok a hívogató szavaira, kézzel és lábbal fogom őt kiszolgálni. De nem lennék itt, ha nem lenne egy rendkívüli társaság. A szédületes bűntársam, Felicity Jones. A könyörtelen és mégis hihetetlenül kedves rendezőm, James Marsh. A Working Title, a Focus, Lisa és Anthony, Nina és az én zseniális csapatom, Dallas, Josh, Gene, Jason, Elan, Carl, Britney és Carrie és Pip. Most pedig végül...kérem, ez annyira elképesztő! Szeretnék köszönetet mondani a családomnak és neked, Hannah, a feleségemnek. Annyira szeretlek! Érkezik egy új fickó, akivel megosztjuk a lakásunkat. Köszönöm.

Mielőtt még a covid mindannyiunk életét megváltoztatta volna, 2019 októberében a Broadway egyik (az én szememben A) legtehetségesebb művésze adott koncertet New Yorkban a Carnegie Hall épületében. Nem akármilyen fellépés volt ez, hiszen a New York Pops részvételével vitték tető alá, akik az egyetlen populáris zenére szakosodott szimfonikus zenekar New Yorkban, sőt megkockáztatom, hogy az USA-ban a legjobbak. Illetve azért is extra különleges ez a koncert, mert a covid idején például sokszor ezeket néztem újra, mert a kétségbeesés és a szorongás közepette rendkívül jólesett, ahogy simogatta a lelkem az összes megjelent felvétel. Istenem, bárcsak légy lehettem volna a Carnegie Hall falán ezen az estén! Szívet melengető, könnyfakasztó csoda! A Newsies musicalt először Jeremyvel vitték színpadra a Broadway-n több mint egy évtizede, ez a szólódala mindig kikészít, bármikor hallgatom, de így a szimfonikus zenekarral csak még lúdbőrözősebb. Csodálatos imádott Jeremy-m, csodálatos az egész formáció, és a végére már a karmester is teljesen a hatása alá kerül a zenének, az éneknek, a hangulatnak. Szerintem a közönség soraiban ugyanez vonatkozik mindenkire. Le merem fogadni, hogy ebben a 3 és fél percben senki sem vett levegőt sem. Ismétlem, bár legalább légyként ott lehettem volna. Én lettem volna a világ első zokogó legye. Így itthon bőgök minden egyes alkalommal, amikor elindítom ezt a valóban KATARTIKUS videót! <3

Imádom az improvizált jeleneteket filmekben és sorozatokban egyaránt. Rengeteg ilyen összegyűjtött pillanat került már fel a netre, én nem is szándékozom mélyebben belemászni a szövegelésbe, hiszen a választott videó magyarul van narrálva. A jövőben számos ilyet tervezek még kitenni, erre a címből rájöhettetek. Zseniálisak ezek a válogatások!

Angelique Boyer a telenovellák egyik legnagyobb uralkodónője! A tehetsége határtalan, nem tud hibázni! 2004 óta játszik, de a nagy áttörés 2010-ben érte el, amikor megkapta a Teresa című telenovella címszerepét. A szegénységben élő, mindenáron gazdagságra vágyó és ezért bármire képes fiatal lányt vitte képernyőre... De úgy, hogy azóta is CSAK főszerepeket játszik! Szóval gondolhatjátok, milyen mély benyomást tett mindenkire ezzel az alakításával! Teresának volt egy ikonikus mondata. Spanyolul úgy hangzik: "Entre ser o no ser... y yo soy!" Amit úgy lehet fordítani, hogy "Létezni vagy nem létezni... és én létezem!" Úgy gondoltam, az egyik jelenetet kiteszem ide, ami számomra a leghidegrázósabb volt a sorozat történetében! Ám a bejegyzés lényege, hogy 8 évvel később, 2018 elején Angelique interjút adott, ahol elmondta ismét ezt a mondatot, és elképesztő nézni, ahogy ez a tündér egy pillanatra "átvedlik" Teresába, aztán újra tüneményes, mint amilyen ő maga. Mondom, a tehetség átjárja a puszta lényét is! Annyira imádom és csodálom őt! <3

2020 tavaszán jött a sokkoló hír: Justin Chambers kilép a Grey's Anatomy (Grace Klinika) című sorozatból! Ekkor már nagyon kevesen maradtak csak az eredeti brigádból, ami nem meglepő, hiszen ez a 16. szezon volt konkrétan. Ennyi év alatt cserélődni szoktak a szereplők. Ám mindig üt, amikor egy kezdetektől jelenlévő távozik. Dr. Alex Karev pedig amilyen ellenszenves volt a széria elején, legalább annyira ette be magát a  nézők szívébe fokozatosan. Egy idő után az egyik kedvenc karakterem lett! Borzasztóan fájt a kilépés, de főleg az, ahogy megírták a kilépését. Justin azért döntött a távozás mellett, mert kezdett rámenni a mentális egészségére, hogy nem lehet eleget a családjával. Ami teljesen érthető! A bajom az, hogy a karaktere úgy távozott, hogy lényegében sutba vágták a hatalmas fejlődését! Neki volt a legnagyobb jellemfejlődése, és az, hogy a feleségétől levélben búcsúzott el, mert képtelen lett volna személyesen, majd megírta neki, hogy a régi szerelme Izzie (szintén eredeti karakter, de sok-sok szezonnal korábban elhagyta Alexet) újra felbukkant, és kiderült, hogy gyerekeik születtek, ő pedig hiába szereti Jo-t, rájött, hogy szerelmes Izzie-be és velük marad. Anyád! Oké, egy részem érti. De ez a bátor, lépésenként szívét megnyitó ember nem lépett volna le ilyen gyáva módon. Főleg nem hagyta volna el így azt a nőt, aki összefoltozta a szívét, amit anno Izzie összetört. Jo szedte fel a padlóról Alexet, ő érte el, hogy a férfi boldogabb legyen, mint valaha. Szóval ezt a távozást sosem bocsátom meg az alkotóknak! Én úgy fogok emlékezni Alexre, mint egy szerethető, törődő édes pasira, nem arra a töketlen baromra, aki megríkatta az én Jo-mat a végén és úgy törte össze darabokra az angyalom szívét, ahogy az övét régen Izzie... A nő, akihez visszament.