Ó, te jó ég! A toplistáim közti etalon következik. Mármint nincs annál jobb, mint egy sorozatfüggőnek az általa nézett és jó esetben szeretett szériák musicaldalait sorba rendezni. Nem véletlenül örülök, hogy 2 évvel ezelőtt nekiálltam ezeknek a posztoknak. Oké, egyelőre ez lesz a harmadik ilyen bejegyzés, és nem is értem, mire vártam annyit, főleg mivel alapvetően nem sok ilyen poszt lesz, legalábbis tengernyire nem kell számítani. Eddig a Buffy és a Grey's Anatomy musicalrészeiről hoztam toplistás kritikát, most pedig érkezzen végre a The Flash, vagyis A Villám. Jelenleg a szuperhősös sorozat ötödik szezonjának felénél járok, és jó lenne időben behozni, mert másfél hónap múlva indul a hatodik évad. Elárulom, régen jobban szerettem a sorozatot, sőt kezdetben ezt szerettem a legjobban a DC-univerzum aktuális szériái közt (amúgy a Smallville verhetetlen!!!). Aztán a negyedik évad körül végleg elromlott minden. Persze nézem a szériát, de elkezdtem csalódni benne. Régen Barry Allen karaktere majdnem az abszolút kedvencem volt az összes létező sorozatbeli férfi karakter közt. Mostanra...nos, még mindig szeretem, de jócskán hátrébb csúszott a sorban. Ám hadd ne menjek bele az okokba. Legyen elég annyi, hogy elvesztette a karakter a varázsát, ami miatt annyira imádtam anno. Ahogy a széria is. De legyen elég ennyi. Az egyik dalba úgyis valamilyen szinten belefogalmazom majd a lényeget. Egyébként ezt a részt 2017 októberében csekkoltam, szóval nem most volt, viszont végignéztem megint a részt, hogy felelevenítsem az emlékeimet. Most pedig vágjunk is bele. Tudjátok, ahogy eddig, úgy most sem elhangzási sorrendben teszem ki a videókat, hiszen akkor ez nem lenne toplista, hanem zárójelben megjegyzem, hányadik elhangzott dalról van szó pontosan. Íme!

5. Moon River (a nyitódal)

Némi hasonlóságot fel tudok állítani a The Flash és a Buffy musicalrészei között. Félreértés ne essék, a Buffy zenés epizódja továbbra is felülmúlhatatlan, hiába vagyok oda a szuperhősök dalra fakasztásáért is. Azonban van egy-két tényező, ami eszembe juttatta a Buffy-epizódot. Lesz, amire majd később térek ki. Mondjuk ami tényleg szembetűnő lehet, hogy akárcsak annál a résznél, úgy itt is a nyitány került az utolsó helyre. És most sem azért, mert esetleg nem szeretném ezt a meseszép dalt. A Moon River egy igazi klasszikus, ami még 1961-ben íródott, és Audrey Hepburn adta elő az egyik filmjében. Megjegyezném, baromira örültem, hogy most a részben, miután Kara elénekelte a színpadon ezt a számot, még utalt is a nagy színésznőre, hiszen mondta Barrynek, hogy remélte, a srác majd megmagyarázza neki, miért bújt Audrey Hepburn bőrébe az imént a színpadon. Na jó, ez most egy picit keszekusza lehet, szóval ideje belemélyednem. A musicalepizód középpontjában a The Flash és a Supergirl két főszereplője áll, vagyis Kara, akit Melissa Benoist játszik, illetve Barry, akit Grant Gustin alakít. Emellett jelen vannak a Flash főszereplői (hiszen ez az epizód hivatalosan ebben a szériában készült el), na meg páran átjöttek a Supergirlből is, de az Arrow és a Legends egy-egy színésze is tiszteletét tette. Lényegében kaptunk egy szuper kis crossover. Eddig minden évadban volt ilyen "átmenetelős" epizód egymás sorozatába, de gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nálam ez eddig mindent visz. Helló, elvégre egy musical-fanatikussal álltok szemben. :D Tehát a lényeg: Kara párja Mon-El, akiről az előző Supergirl részben tudta meg, hogy kilenc hónapon át hazudott neki a valódi múltjáról, Barry pedig előzőleg bontotta fel az eljegyzését Irisszal, akibe amúgy kb. gyerekkoruk óta szerelmes volt, ám csak felnőttként jöttek össze. Aztán azért kérte meg a kezét, mert úgy gondolta, csak így mentheti meg a nőt a baljós végzettől, amit előrevetítettek nekik (pontosan azt, hogy Iris meg fog halni). Ám rájött, nem ez a módja, és inkább úgy döntött, jobb, ha kicsit távolságot tartanak. Szóval mindkét szerelmi kapcsolatban egy igencsak mély szakadék keletkezett. A crossover az előző Supergirl rész végével indult el, amikor egy különleges képességű fogoly megszökött Karaék őrizete alól, és valahogy kómába juttatta a szuperhőst. Aztán jött a Flash, ami úgy indul, hogy elviszik Karát Barryék földjére (igen, más univerzumban élnek, de ez most mellékes), mert a rejtélyes idegen azt mondta, elmegy megkeresni a világ leggyorsabb emberét, aki ugyebár Barry, vagyis a Villám. Meg is jelenik végül a pasas, és Barry-t is elkábítja az erejével. Azt tudni kell, hogy Barry és Kara is imádják a musicaleket, és a szakításaik után mindketten ebbe a varázslatos zenés világba süppedtek, hátha ettől jobb kedvre derülnek. Milyen igaz! Barry anyukája mondta mindig, amikor a srác még kisgyerek volt:

Énekelve minden jobb. Amikor beszélsz, azok csak szavak. De amikor énekelsz, megnyitod a lelkedet, és megmutatod az igazi énedet.

Egyik kedvenc idézetem a részből. Valóban szépen körülírja, miért is rajongok ezer éve ezért a műfajért. Amúgy még egy oka van annak, hogy az epizód csak egy hajszállal van lemaradva a Buffy-rész mögött...ami azért baromi nagy szó. De ezt később írom le. Tehát miután a különleges képességű csávó mély álomba ringatta kettejüket, mindketten egy musicalben találták magukat, hiszen mostanában ekörül forgott minden gondolatuk. Tehát adva volt egy álomvilág, amiben mindenki énekelt, feltűntek a családtagjaik, a barátaik, és mindkettejük nagy szerelme. Igen ám, csakhogy nem önmagukként, hanem más személyekként. Rengeteg vicces szitut eredményezett, ahogy Karáék felismerték őket, mondták is a nevüket, mire mind lehurrogták őket, hogy őket nem így hívják, mégis miről beszélnek, blablabla. :D Most pedig visszatérve a nyitódalra, ami ugyan az utolsó helyen van, de ettől még nagyon-nagyon szeretem. Melissa egyszerűen mesésen énekli, már a Glee óta imádom ezt a csajt. Egy nagyon szép, letisztult dal, véleményem szerint pont tökéletes ahhoz, hogy kezdetét vegye egy musicalepizód.

4. Super Friend (negyedik elhangzott dal)

Vagyis az utolsó előtti nóta az epizódban. Úristen, annyira aranyos, fülbemászó, mosolyra fakasztó. Annyira imádom! Egy kis érdekes infót elárulnék a dalról, mielőtt kielemzem: a Crazy Ex-Girlfriend  című szintén CW-csatorna által készített sorozat főszereplője, Rachel Bloom volt az, aki megírta ezt a számot. Azt mondta, amint meghallotta, hogy készül a szuperhősös sorozatokhoz egy musical-crossover, azonnal e-mailt írt a csatorna elnökének, aki aztán a Flash és Supergirl sorozatok kreátoraihoz irányította a színésznőt, és bizony bele is került az epizódba az általa megírt dalocska, amit Kara és Barry nyomtak el nem sokkal azelőtt, hogy sikeresen kikerültek a zenés álomvilágból. Rachel Bloom-ot amúgy zseniálisnak tartom, egy igazi polihisztor, ugyanis színésznő, énekesnő, író, dalszerző és komika. Na, de most elég, hiszen akár egész nap agyondicsérhetném a nőt, akkor viszont nem lennénk előrébb a poszt lényegével. Szóval kaptunk egy isteni duettet a két szuperhősünkkel. Kara és Barry azon morfondíroztak a dalolászás előtt, hogy már sikerült összehozniuk az álomvilág szerelmespárját (akik amúgy irtó röhejes módon az ő való életbeli párjuk, Mon-El és Iris), akkor mégis miért nem jutottak még ki. Ekkor jönnek rá, hogy be kell fejezniük a musicalt. Konkrétan arról van szó, hogy ők egy éjszakai klubban énekesek, és már kb. a rész elejétől hallgatták a főnöküktől, hogy muszáj énekelniük. Jó, végül nem emiatt jutnak haza, de akárhogy nézem, irtó boldog vagyok, hogy létrejöhetett ez a duett. Kara és Barry ugyan más-más Földön élnek, hiszen Barry a Föld-1, Kara viszont a Föld-38 lakója, ám ez nem akadályozhatta meg ezt a két tüneményes, humoros és jószívű karaktert, hogy isteni barátságot alakítsanak ki a musicalrész előtt lévő crossoverben. Imádom őket! Ez a dal pedig remekül megmutatja, mit szeretek bennük, és persze azt is, mennyire tehetségesek. Basszus, a Glee óta rajongok értük. Bizony, nemcsak Melissa volt benne, hanem Grant is szerepelt jó pár részben. Itt pedig végre kaptunk egy duettet, ami a Glee-ben nem adatott meg. És te jó ég, ahogy szteppelnek, az valami lehengerlő. Mondjuk egyáltalán nem meglepő, hiszen már 3 évesen elkezdett táncórákat venni, aminek bizony a sztepp is szerves részét képezte, és később is hasznát vette a művészeti suliban. Most pedig hűűű, de nagyon sokkolni foglak titeket: igen, Grant is művészeti iskolába járt. Nem is gondoltátok volna, ugye? :'D Szóval tőle sem áll távol a dzsiggelés. Nagyon érezni rajtuk a musicalekben való szereplést, ami a főiskola alatt, sőt még utána is végigkísérte őket. Isteniek! Az pedig csak hab a tortán, hogy a Winn-t megformáló Jeremy Jordan is megjelenhetett a részben. Merték volna kihagyni az alkotók... De erről is picit később bővebben írok. Most legyen elég annyi, hogy Melissa és Grant eszméletlenül jók, nem lehet betelni velük. A barátságukról szóló dal pedig tele van aranyos dicséretekkel és utalásokkal egymás és a saját életükre. Például Barry bedobja a "Villám" poént is, bár Kara annyira nem nevet rajta. :D Rohadt cukik! <3

3. Runnin' Home to You (utolsó dal)

A Buffy és a Grey's Anatomy listáknál is sikerült a legutolsó felcsendülő dalt a dobogó felső fokára felpakolnom. Nos, ez most a kivétel. Mármint félreértés ne essék, Barry szólódala a csodával egyenlő, és bármikor hallgatom meg, könnyek szöknek a szemembe, akárcsak Irisnak, miközben hallgatja a szerelme énekét. Azonban van két másik dal, ami egy picit ennél is erősebb hatást vált ki nálam. Valószínűleg, ha Westallen shipper lennék, ez került volna az első helyre, már csak elfogultságból is, mivel valóban az egyik leggyönyörűbb pillanata a párosnak, ezt még én is aláírom. Ám nem vagyok a szerelmespár nagy rajongója. Részben az ő száluk rontotta el nekem a sorozatot is. Annyira nyomják a képünkbe már évek óta Westallen kettősét, hogy kb. levegőhöz nem jutok tőlük. Plusz mióta házasok, csak még rosszabb. Iris-t eleve nem szeretem túlzottan, és a "mi vagyunk a Villám" és ehhez hasonló megnyilvánulásai egyenesen kiakasztanak. Nem szívem, nem ti vagytok a Villám, hanem Barry Allen!!! Na mindegy, kár ezen kiakadnom. Az írók jól láthatóan imádják a duót, tuti sosem szedik szét őket. Ebbe kezdek is beletörődni, de bárcsak ne tették volna Barry-t papuccsá. És nem, nem erről a szép momentumról beszélek. Ez még pont az az évad volt, amiben azért elviseltem őket. Emellett annyira nem vagyok érzéketlen, hogy ne ismerném el, amikor látok egy szép Westallen jelenetet. Mert igen, töredelmesen beismerem, azért van nekik néhány. Ez az egyik ilyen. Sőt nekem határozottan a kedvencem az összes jelenetüket nézve. Ez a rész legutolsó jelenete, vagyis már Kara és Barry kijutottak a musicales álomvilágból, ahonnan amúgy pont a nagy szerelmeik, vagyis Iris és Mon-El hozták ki őket, aztán a nagy csapat átbeszélte, hogy mégis miféle zenélő sztoriba csöppentek. Ezt követően pedig Barry hazavitte Iris-t, ahol szóba került, hogy az agya kettejük miatt hozta létre ezt a világot, mialatt kómában volt. És el is hangzott még egy kedvenc mondatom, ami szintén Barry anyukája mondogatott mindig:

A musicalek képesek mindent jobbá tenni.

Iris pedig megkérdezi, hogy működött-e a dolog. Ezután pedig mindenféle hamis valóság, éneklésre sarkalló álomvilág nélkül Barry fogja magát és elénekli ezt a varázslatosan szép szólót a nőnek, akit szeret. A dallamvilág, a szöveg, minden tökéletes. Nem is lep meg, hogy sosem vagyok képes könnyek nélkül végignézni. Hát még Iris. A színésznő pedig, ha nem tévedek, előtte nem is hallotta a dalt, hogy tényleg őszinte legyen a reakciója, miközben hallgatja. Nos...talán pont emiatt hatódom meg duplán, amikor csak megnézem. Mert ez nagyon átjön a jelenetből. És igen, a végén Barry újra eljegyzi Iris-t. Eskü, annyira a hatása alatt voltam a jelenetnek, hogy itt még nem is zavart a páros. Mondom, ez azon kevés jelenetek egyike, ami előhozott némi törődést belőlem a Westallen duó irányába. Egyébként a dal már csak azért is nyert meg első hallásra, mert az egyik kedvenc dalszerzőpárosomnak köszönhetem. Benj Pasek és Justin Paul egyébként Tony- és Oscar-díjas zeneszerzők. A La La Land és a The Greatest Showman filmekhez is ők szerezték a dalokat, illetve az egyik kedvenc zenés sorozatomban, a Smash-ben is nem egy eredeti dal az ő nevükhöz fűződik. Sőt Broadway-musicalek zeneszerzői is, például a Dear Evan Hansen-t is nekik köszönhetjük, ami az egyik kedvenc zenés előadásom mellesleg. Szóval köszi. Grant-nek pedig, hogy ilyen csodásan adta elő.

2. Put a Little Love in Your Heart (második elhangzott dal)

Ó, te jó Isten, ki a mennyekben vagy, köszönöm ezt a csodát! A dal eredetileg 1969-es, de az eredeti ennek a nyomába sem ér, ha engem kérdeztek. Kanyarodjunk csak vissza egy pillanatra oda, miért hasonlítom ezt a részt egy egész kicsit a Buffy-musicalepizódhoz. Igazából ami a leginkább feltűnt, hogy ott és itt is egy különleges "Mester" a rosszfiú. A Buffy-ban egy pokolból jött démon az, aki a királynőjét keresi és elszabadítja egész Sunnydale városában a musicalvarázst, ami miatt minden városlakó táncra perdül és dalra fakad. Itt pedig ez a különleges lény, aki amúgy a Melódiamester névre hallgat, ugyebár kómába taszítja Karáékat, akik aztán musicalvilágban ébrednek. Ami pedig még ugyanaz, az a kilépőjük. Igazából egyikük sem ölt meg senkit a bandából és nem is próbálkozott vele. A Buffyban az emberek túltöltődtek, ami miatt elkezdtek meggyulladni, de azt nevezzük "kellemetlen mellékhatásnak". Itt meg annyit mondott a Melódiamester Barryéknek, hogy ha az álomvilágban meghalnak, akkor a valóságban is megtörténik velük. Aucs. Amikor pedig mindketten békésen távoznak, mindketten dalra fakadnak még egyszer utoljára egy pár sorban. Amúgy imádom, hogy végül kiderült a Flash-ben, hogy mi volt ennek az egésznek a tanulsága. Melódiamester elmondja, hogy azért csinálta, mert hisz a jó emberekben, és látott két embert összetört szívvel (Barry és Kara). Tehát a lecke, amit meg akart tanítani, a szerelem volt. Idézem:

A szerelem arról szól, hogy hagyd magad megmenteni. Ez nemcsak mások megmentéséről szól. Még akkor sem, ha szuperhősök vagytok.

Ugye milyen szép? És még egy-két poén pufogtatása után szépen lelépett, hogy másoknak is tanítson valamilyen leckét. Igazából nem is volt rosszfiú, ha azt vesszük. A Buffyban is a Mester mindössze menyasszonyt akart...végül is. :D Ja, és ami számomra még istenibbé teszi a Flash-epizódot, hogy szinte mindenki Broadway-művész benne. Sőt...igazság szerint mindenki az lett mostanra!!! Plusz ugye említettem már a Glee-t? Nem csupán Melissa és Grant voltak a Glee-ben, hanem a Melódiamester is, vagyis Darren Criss. Szóval ez egy frenetikus kis újraegyesülés volt számukra. Ez a dal pedig egy valódi mennyország, legalábbis nekem biztosan! Egy isteni kis...Broadway-mennyország! Ebben a részben mindenkinek, aki csak dalolni kezdett, egytől egyig köze van a Broadwayhez!!! Akkor sorolnám most csak azokat, akik ebben a videóban jelen vannak. Darren-en már túl vagyok, ő először 2012-ben állt a Broadway színpadán, ezt eddig két musicalelőadásban tette meg. Ott van még a Cisco-t megformáló Carlos Valdes, aki anno több előadásban is ensemble tag volt, illetve 2014-ben a Once musicalben jutott nagyobb szerephez, mielőtt leigazolt a Flash sorozatba. John Barrowman egy igazi öreg róka, ha a Broadwayről van szó. Számos előadásban játszott, egy vérbeli színházi színész! Itt van még Melissa és Grant. Grant 2010-től egy éven át Baby John-t játszotta a West Side Story-ban az országos turné szereplőgárdájával. Ezért is volt isteni húzás az írók részéről, hogy ezt beleültették a sztoriba. Hiszen van egy jelenet, amikor az álomvilágban rajtakapják együtt Iris és Mon-El ottani énjét csókolózva, akik elmesélik, hogy szerelmesek egymásba, de a gengszter szüleik ellenségek, és el akarnak szökni. Erre nyögi be Karának Barry, hogy ez tiszta West Side Story. Mivel tudtam Grant Broadway-múltjáról, hangosan felröhögtem ennél a mondatnál, már amikor először láttam a részt. És tudjátok mit? Még most is! :D Zseniális! Melissa pedig a musicalrész után kb. másfél évvel debütált a Broadway-n a Carole Kingről szóló musical főszerepében, amit két hónapig játszott. És van itt még nekünk egy Jeremy Jordan-ünk is ebben a dalban... ÚRISTEN, ÉLETEM ÉRTELME!!! Nem túlzok. Aki ismer, az tudja, mennyire imádom a fickót már évek óta. A legnagyobb kedvenc Broadway-művészem. Konkrétan nincs olyan darab, amit ne szereztem volna meg felvételen, és ő benne van. Na jó, a két legfrissebb még nincs meg, ugyanis ideiek, de ami késik, az nem múlik. Nála nagyobb Broadway-tehetség nincs a bolygón! <3 Szólót kellett volna kapnia *nem vagyok elfogult, nem vagyok elfogult, nem vagyok...*, de már annak is örülök, hogy egyáltalán megjelent a lelkem. Egyébként ugye a rész végén ki lett mondva, mi a tanulság. Ha alaposan figyelünk a dalszövegre, a Melódiamester ezzel is segíteni próbált abban, hogy rávezesse Karáékat a helyes útra. Imádom az egészet úgy, ahogy van. Egyébként érdekes infó: amikor Darren átugrik Melissa és Grant között, a nő reakciója őszinte, valóban megijedt, ugyanis nem számított rá. :D <3 Egyszerűen megunhatatlan ez a videó is. A Glee-újraegyesülés pedig valóban hab a tortán! <3

1. More I Cannot Wish You (harmadik elhangzott dal)

Életem egyik leggyönyörűbb tercettje, amit hallottam. Mindig sírni kezdek, amikor csak meghallom. Pláne ezektől a hangoktól. Az eredetit még 1950-ben rögzítették. Az üzenete már abban is átjön, de a hideg egyáltalán nem ráz tőle. Szólóban amúgy sem annyira hatásos. És a fenébe is, kellett hozzá ez a három csodahang, hogy teljesen elérjen a szívemig. A Broadway három zsenije. Egy apró poént itt megengednék magamnak: én őket hívom melódiamesternek! :D <3 Három sorozat három szereplője egyesült erre a gyönyörű produkcióra, akik ebben a világban a gengszer-apukákat formálták meg. Az álomvilágbeli Iris két édesapja Jesse L. Martin és Victor Garber volt az epizódban. Ugyebár a valódi Flash-világban Iris apja egyébként is Jesse karaktere. Victor pedig amúgy a Legendák sorozatban szerepelt, míg aztán úgy nem döntött, hogy visszatér a Broadwayre. Igen, mint már kiemeltem, ebben a részben MINDENKI Broadway-es valamilyen formában. Akár kisebb szerepekkel, akár turnén, akár rövidebb ideig, akár igazi veteránként. Nos, ők hárman a legutóbbi csoportot erősítik. John Barrowman-ről már írtam, micsoda régi motoros. Itt pedig az álomban lévő Mon-El édesapja volt. Szóval mellette Victor és Jesse is szerepeltek Broadway-előadásokban, nem is egyben! Ezt pedig tökéletesen lehet hallani a dalban. A hangjuk képzettebb, mint sok mai énekes sztárocskának. Bocsi, pedig nagyon igyekeztem, hogy ne degradáljak senkit, de néha kicsúsznak ilyen szavak a számon, mert úgy érzem, nem értékeljük eléggé a színházi tehetségeket!!! Nem is véletlen, hogy oldalt nyitottam Broadway-témában. Na, de szépen elkanyarodtam a lényegtől. A jelenet lényege, hogy miután Kara és Barry meggyőzi az amúgy saját szerelmeiket, hogy vallják be a szüleiknek, mit éreznek egymás iránt, (hiszen minden musicalnek ez a lényege, biztos minden rendbe jön, így pedig majd ők ketten is hazajutnak, legalábbis szerintük), Iris és Mon-El is hazamennek beszélni az apukákkal. A gengszterek elsőre kiakadnak, de aztán Barry meggyőzi Iris apukáit, Kara pedig Mon-El édesapját, hogy ne álljanak az igaz szerelem útjába...vagyis látszólag meggyőzik őket. Ekkor éneklik el, ki-ki a saját gyerekének, hogy nem is kívánhatnának nekik többet annál, mint hogy ráleljenek az igaz szerelmükre. Lényegében a támogatásukról és a szeretetről énekelnek. És emlékeztek még, hogy mi a rész tanulsága? Igen, a szeretet vagy szerelem. Attól függ, épp hogy értelmezzük. Annyira megható ez a pillanat, egyszerűen káprázatos. Oké, utána midnhárom apa egymás ellen indul, de azért szép volt ez a pár perc, míg úgy tűnt, tényleg megenyhültek és maguk mögött tudják hagyni az ellenségeskedést a gyerekeik szerelméért. Végül persze minden jó véget ért, és Kara meg Barry megmenekültek, hála annak a bizonyos szeretetnek/szerelemnek. Akárhogy is...számomra ez a dal felülmúlhatatlan! Folyton libabőrt és könnyeket hoz magával számomra. Egy valódi csoda! <3 Köszönöm ezt az újabb lenyűgöző musicalrészt, sosem fogok rájuk unni! :)