Navigáció

Üdvözlök minden kedves ide látogatót. A save-my-soul.gp oldalt azért hoztam létre, hogy személyes jellegű bejegyzéseket, de főleg kritikákat tegyek közzé nagyon sok témában, bár tény, hogy leginkább színházi és/vagy zenei téren, hiszen számomra ez jelenti az oxigént. És nem túlzok. A "zene nélkül mit érek én" írja körül legjobban az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Broadway-függő vagyok, sőt meg merem kockáztatni, hogy szakértő vagyok a téren, ezért rengeteget írok is arról a közegről, a művészekről, előadásokról, fellépésekről. A magyar színművészeket is nagyra becsülöm, a Budapesti Operettszínházba járok legtöbbször, az ottaniakat ismerem leginkább, de persze más színházakról is olvashattok a blogomon. Olykor esély lesz fanfictionre is, mivel imádok írni. Amúgy Viki vagyok, 22 éves, pesti lakos. Várok az oldalon mindenkit szeretettel, aki kíváncsi az irományaimra.

 
 
Havi kedvenc

MÁJUS

Nem sűrűn teszek ki bejegyzést a Little Mix lánybandáról, talán csak egyszer írtam eddig róluk. Ezt nem is értem, hiszen imádom őket már évek óta...szóval hamarosan nekiállok posztolgatni róluk. Addig is úgy gondoltam, erre a hónapra kiválasztom az egyik abszolút kedvenc felvételemet a csajokról. A 2014-es turnéjukon rögzítette ezt egy rajongó. A Good Enough című dalukat sajnos nem adják elő túl gyakran - ez nagy szívfájdalom nekem, mert a szám az egyik favoritom tőlük -, sőt ami azt illeti, évek óta nem nyomták el színpadon. Miért? Mindegy, legalább ezt bármikor újranézhetem. Nagyon odatették amúgy, és úristen...mind a négyen sírnak, miközben éneklik!!! Eleve egy rohadt érzelmes dalról van szó, amin egyébként is könnyezem, amikor csak meghallom, ez viszont még rátesz néhány méretes lapáttal, és totál szét tudok esni, ha megnézem a videót. Kár, hogy profi minőségű felvétel nem került fel róla, de legalább a fanok rögzítették nekünk! <3 Csodák mind a négyen, nehogy kihagyjátok ezt a fantasztikus videót, ha még nem láttátok!

 
Megírásra várnak

¤ Színházi rovat: A legnagyobb kedvenceim
¤ Szívek szállodája 1-7. évadok összegző kritikája
¤ TOP 10: Örök kedvenc klasszikus Disney meséim
¤ Őt mégis miért utálják: Chad Michael Murray
¤ Rómeó és Júlia francia musical 2001 és 2010
¤ TOP 10: Mexikói telenovellák színészei/színésznői

 
Cikksorozatok

¤ Élő videók
¤ Hallmark filmek
¤ Broadway
¤ Őt mégis miért utálják
¤ Telenovella dalok élőben
¤ Sorozatok, amik véget értek
¤ Színházi rovat
¤ Akik nem lettek endgame
¤ Hét videó a hétre
¤

 
Toplisták

¤ TOP 5: Kedvenc koncertek
¤ Glee toplisták
¤ The Vampire Diaries toplisták
¤ Musicalepizód
¤ TOP 5: Eurovíziós Dalfesztivál 2017 döntő
¤ TOP 20: Esperanza Mia éneklős jelenetek
¤ TOP 20: The Voice US mentorok közös produkciói

 
Chat

 
Cserék

A barátaim oldalait teszem ki, illetve blogos oldalakkal cserélek! Jelentkezzetek a chatbe! :)

Ninaa & Amy & Loreyna & Cassie & ElenaZed & Kat & Szandi & Eszter & Reina & Angelika & Mina & Szabe &

 
Ajánlók

Május...

sorozata: Suits - Briliáns elmék
filmje: Éjszakai játék
könyve: Nap nap után
dala: So Much Better
művésze: Derek Klena
előadása: Frozen

 
Információ

Szerkesztő: Viki
Téma: Blog
Nyitás: 2016.06.14.
Design: Fruzsi {#06}
Egyéb kód: Efruse

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A blogolásom

Hallmark filmek: Perfect on Paper és Best Christmas Party Ever

2017.05.12. 15:30, Viki

Egy hónappal ezelőtt jeleztem felétek, hogy nekiálltam Hallmark által legyártott filmeket nézni, ugyanis évek óta elepedek értük. Akkor kettőről írtam is nektek, most pedig újabb kettőt veszek górcső alá. Mivel már több hete, hogy ezt a két filmet megnéztem, nem ígérem, hogy részletekbe menően elemzem őket. Az biztos, hogy az orrotok alá dörgölöm, mennyire tökéletesek és hogy ha van rá mód, nézzétek meg őket ti is! Igen, ennyit megígérhetek! :D Na, de bele is vágok, ugyanis ma kedvet kaptam legalább egy újabb film megnézéséhez, de addig nem ejthetem meg, amíg ezt a posztot nem írom meg, hiszen nem szeretném, hogy felhalmozódjon a véleményezni valóm, aztán azt se tudjam, mit akarok közölni veletek az adott filmekről.

Perfect on Paper (2014)
Főszereplők: Lindsay Hartley és Drew Fuller
Előzetes

A portlandi könyvszerkesztő, Natalie Holland (Lindsay Hartley) ismét a rossz pasit - egy újabb lúzert - választotta. Az élete sehova sem halad, így elfogadja egy lapkiadó barátja, Avery Goldstein (Haley Strode) állásajánlatát, és Los Angelesbe költözik. Egy ilyen mély elvekkel rendelkező portlandi nő, mint amilyen Natalie, csak egy hal a tengerben LA-ben. A dolgok csak rosszabbra fordulnak, amikor megtudja, hogy őt alkalmazták, hogy szerkessze a bestseller író Beverly Wilcox (Morgan Fairchild) legutóbbi romantikus regényét, aki egy erős, elbűvölő és megfélemlítő személy, mintha Az ördög Pradát visel-ből lépett volna ki. Ennél a munkánál Natalie igyekszik megőrizni az integritását, miközben Beverly kritikáival és fenyegetéseivel küszködik. Útközben bonyodalmak merülnek fel, amikor találkozik egy jóképű szörfössel (Drew Fuller), aki egy fiatal fiút (Bryce Clyde Jenkins) mentorál, illetve egy vonzó, sikeres Los Angeles-i ügyvéddel (Kieren Hutchison). Ahogy a feszültség mind a munkában, mind pedig romantikus értelemben véve megjelenik, a fiatal szerkesztő megtanulja a leckét arról, hogy ne ítéljen meg egy könyvet a borítója alapján, és arra is rájön, hogy azok a pasik, akik "papíron tökéletesek", nem mindig bizonyulnak a legjobb választásnak.

Mivel is kéne kezdenem? Ja, persze, meg is van. Biztos ide téved néhány Bűbájos boszorkák (Charmed) rajongó. Máris üzenem, hogy nekik ez a film kötelező! A Chris Halliwell-t életre keltő csodálatos Drew Fuller úgy kell az ember képernyőjére, mint valami alapvető létszükséglet! Ráadásul egyszerűen brutálisan jó ebben a filmben. Lindsay-vel pedig csodásan mutatnak együtt! Jön most némi SPOILER: az elején féltem, hogy talán mégsem ő lesz az igazi, hiába ők találkoztak először, nem pedig Lindsay és Kieren karakterei - ami a legtöbb esetben már jel -, ráadásul Lindsay és Drew a filmben sokkal érdekesebb körülmények közt ismerkednek össze, mint a könyvszerkesztő és az ügyvéd. De valamiért nem voltam teljesen biztos a dologban. De szerencsére nem kellett csalódnom, és ők találtak egymásra a végén! SPOILER VÉGE! Ha pedig ez a remek sztori nem lenne elég, akkor azt még hadd áruljam el, hogy egy nagyon szuper csavar is belekerült, amire a végén derül fény. Egyszerűen nem lehet kihagyni!

Best Christmas Party Ever (2014)
Főszereplők: Torrey DeVitto és Steve Lund
Előzetes

Az ünnepi szezon a küszöbön áll, a fiatal partiszervező, Jennie Stanton (Torrey DeVitto) pedig megtudja, hogy a főnöke, Petra (Linda Thorson), karácsony után nyugdíjba vonul, és abban reménykedik, hogy ő lesz a Petra's Parties cég főnöke, ami New York első számú rendezvényszervező szolgáltatása. Jennie reményei elhalványodnak, amikor Petra elbűvölő és jóképű unokaöccse, Nick (Steve Lund) megérkezik a helyszínre, és Petra bejelenti, hogy ő veszi át az üzletet. Amikor felmerül a lehetőség, hogy egy játékboltban megszervezze a szentesti partit, Jennie kap az alkalmon, hogy megrendezzen egy szívélyes és hagyományos ügyet épp úgy, ahogy gyerekkorában a karácsonyi partik őt inspirálták. Ahogy közeledik a karácsony, Jennie megnyitja a szívét, hogy ráleljen a szerelemre az ünnepekkor?

Igen, karácsonyi filmet néztem áprilisban. Lehet röhögni. De mit lehet tenni, ha egyszer a Hallmark filmek ilyen hatással vannak az agyamra? Bezzeg karácsonykor eszembe nem jutott volna ilyen témájú filmet megnézni - bár mentségemre akkor még nem akadtam rá egy halom Hallmark gyártott movie-ra -. Ugyan, jó volt nekem az akciófilm. Mindegy. Szerintem úgyis hangulattól függ, mit indít el az ember, hogy megnézzen. És őszintén mondom, még-még-még! Igen, garantáltan csekkolni fogok Hallmark logóval ellátott karácsonyi filmet, szerintem nem is olyan sokára. Mondjuk ezzel igencsak magasra keveredett a léc! Eleve Torrey és Steve hatalmas kedvenceim (ezt elfelejtettem leírni, de az előző három filmmel kapcsolatban is le tudom írni, hogy lényegében Lindsay Hartley-n és Andrew Walker-en kívül mindenkit láttam már korábban valamiben - vagy őket is, csak nem rémlenek? - :D), és eszméletlen volt őket egy filmben látni, legfőképp így, szerelmi szál kialakulós felállásban. Atyaég, egyszerűen tökéletesek! Kéne még nekik pár közös film, ha engem kérdeztek. Amúgy szerintem nagyon ott van a szeren a Best Christmas Party Ever, és biztos nem most láttam utoljára. Nick egy eszméletlenül zseniális karakter! Olyan kis pimasz, nők kedvence, poénkodós típus, de hamar megmutatja az érzékeny, törődő oldalát is. És annyi mindent megtesz a filmben Jennie-ért. Imádom minden egyes jelenetüket! Annyira jó hatással lettek egymás életére. Nem tudok mást írni, mint hogy minél előbb iktassátok be program gyanánt!

Hallmark filmek: A Country Wedding és Bridal Wave

2017.04.11. 19:06, Viki

A napokban elkezdtem olyan filmeket bámulni, amiket a Hallmark csatorna gyártott le. Nem tudom, honnan jött az ötlet, egyszerűen csak beugrott. Talán eszembe jutott, milyen zseniális romantikus filmek köszönhetőek a Hallmark Channelnek, hiszen amíg rendszeresen néztem tévét, és volt ilyen csatornánk, volt, hogy egész nap az ott játszott filmeket néztem. Lehetetlen volt megunni őket. Imádom a romantikus filmeket, és azt hiszem, most kijelentem, hogy a legcsodásabb románcokról szóló filmeket a Hallmarknak köszönhetem. Nem vicc, szerintem ebben verhetetlenek. Rengeteg karácsony és Valentin-nap körül forgó movie-kat készítenek, de persze ünnepmentes alkotásokat is adtak már ki a kezükből. Ami pedig a fergeteges történeti felépítés mellett jellemző ezekre a filmekre, hogy a főszereplőket pazarul választják ki hozzájuk. Nem a levegőbe beszélek, higgyétek el! Rábukkantam egy csomó filmre (ráadásul remek minőségben), és már négyet meg is néztem. Most az első kettőről fogok véleményt alkotni nektek, és persze a szinopszisokat is el tudjátok olvasni hozzájuk. Megjegyezném, hogy a négy film közül, amiket eddig megnéztem, csak egy volt szinkronos, a többit (és ezentúl kb. mindet) eredeti nyelven és felirat nélkül bámulom. De hozzá kell tennem, hogy tökéletesen érthető minden. Nyilván kell a nyelvtudás, de aki már kicsit is beszél angolul, szerintem vállalja be a Hallmark csodafilmek megnézését, mert garantáltan nem fog csalódni. Bele is vágnék...

Volt egyszer egy szerelem (A Country Wedding - 2015)
Főszereplők: Autumn Reeser és Jesse Metcalfe
Előzetes

Bradley Suttons (Jesse Metcalfe), a neves country-énekes házasodni készül. Jövendőbelije Catherine Mann (Laura Mennell), a híres hollywoodi sztár. Amikor Bradley levelet kap gyerekkori barátnőjétől, Sarah Standortól (Autumn Reeser), feltámadnak benne gyermekkori élményei, és úgy dönt, hogy még az esküvő előtt hazautazik, hogy búcsút inthessen gyerekkorának. Hazaérve remek ötlete támad: szülővárosában meghitt esküvő keretében szeretne Catherine-nel egybekelni. Bradley Sarah segítségét kéri a szervezésben, és a lány boldogan igent is mond. A bökkenő csupán az, hogy Catherine-nek egészen más elképzelései vannak az esküvőről. Ő egy extravagáns, óriási bulira vágyik. A konfliktus, a gyermekkori emlékek és a Sarah-val töltött idő hatására Bradley újraértékeli az életét és elképzeléseit az igaz szerelemről.

Forrás: port.hu

Most komolyan...már attól a környezettől el lehet ájulni, ahol játszódik a fő történetszál. De ha az ember ránéz a főszereplő párosra, konkrétan elvonul a sarokba sírni egyet a gyönyörűségtől. Igen, ez nagyrészt a színészeknek köszönhető. Eszméletlenül jól működnek a képernyőn, és elképesztően hozták mindketten a "szép lassan rájövünk, hogy egymásnak lettünk teremtve" sztorit. Igyekszem nem elmélyülni a kettősük szálában, hiszen a CouplesCentral oldalamon, amit egy barátnőmmel szerkesztünk, hamarosan részletekbe menően fogom elemezni a duót. Legyen elég annyi, hogy bűn lenne kihagyni az életetekből egy ilyen csodaszép filmet, ami többek közt azt is elénk tárja, hogy egy gyerekszerelemnek indult és hamar véget ért kapcsolat sok évvel később visszatáncolhat az életünkbe, alaposan megváltoztatva azt, és bizonyítva, hogy talán komolyabb annál, mint amire emlékeztünk. Sarah és Bradley alaposan elmélyítették abban a pár napban, amit a férfi eltöltött a gyerekkori otthonában. A mellékszálak is szuperek, imádom például a lelkészt, aki a párossal lógott gyerekkorukban, és amolyan "három muskétás" felállásban léteztek. Most pedig, felnőttként nagyon tetszett a horgászós sztorijuk. És istenem, Jesse Metcalfe úgy énekel, hogy nem lehet eléggé körülírni, nincs normális kifejezés arra a csodára. Sok mindent felsorolhatnék még, de annak mi értelme van? Inkább nézzétek meg. Tudom, a fentre beillesztett képpel lényegében lelőttem azt a bizonyos poént, de...nézzétek el nekem. Olyan szépek, hogy nem bírtam magammal. :D

Bridal Wave (2015)
Főszereplők: Arielle Kebbel és Andrew Walker
Előzetes

Ahogy az esküvője napja egyre közeledik, Georgie Dwyer-nek (Arielle Kebbel) kétségei vannak a terveivel kapcsolatban, hogy hozzámenjen-e Dr. Phillip Hamiltonhoz (David Haydn-Jones), a vonzó és kitűnő plasztikai sebészhez. Bár Phillip minősül a "tökéletes" vőlegénynek, Georgie úgy érzi, hiányzik a romantikus szikra a kapcsolatukból. A feszültség csak fokozódik, amikor Phillip kifinomult anyja, Felice (Jaclyn Smith) kirívóan a homlokát ráncolja Georgie munkásosztályba tartozását illetően. A festői szigeten Georgie véletlenül találkozik Luke Griggs-szel (Andrew W. Walker), a jóképű ex-építésszel, aki egy csúcskategóriás építészirodát hagyott ott, hogy élvezze az egyszerű, modorosságtól mentes életet. Amikor egy tagadhatatlan kémia alakul ki Georgie és Luke között, a lánynak döntenie kell, hogy tovább halad-e a gyorsan közeledő házassága útján Phillippel.

Csak azzal tudom kezdeni, amit már leírtam. Bár nem volt hozzá felirat, de tökéletesen érthető volt minden. És azt hiszem, szerelem volt első látásra ez a film. A páros között valóban érezhető volt a kémia már az első pillanatban, ahogy az is egyértelmű volt, nem a plasztikai sebész lesz a csaj számára az igazi. Nagyon nem. A helyszínt itt is imádtam, eszméletlenül szép helyen játszódott. Főleg az a hely tetszett, ahova a Luke által készített padot tették. Úristen, gyönyörű! Ami külön említést érdemel, az a főszereplő pasi karaktere. Egyszerűen T-Ö-K-É-L-E-T-E-S!!! Már akkor megszerettem, amikor megláttam, hogy papucsban flangál. És azok a laza, de sosem bunkó beszólásai...zseniális! Nem is csodálom, hogy Georgie olyan hamar elkezdett vonzódni hozzá. Mindenkinek ajánlom megtekintésre, még talán feliratkészítést is bevállalok hozzá a jövőben. Bár mivel angol felirat sincs hozzá, kicsit nehéz dolgom lesz, de lehet, bevállalom. Mert ez az a kategória, amit látni kell!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha