Egy újabb nap, újabb kérdés. Igyekszem minden nap jelentkezni ezzel a kihívással, de nem ígérem, hogy 1-1 nap nem marad ki. Most is épphogy eszembe jutott éjfél előtt. Ha előfordulna, hogy kimarad egy nap, akkor is végigcsinálom, gondoltam, jelzem. :D

2. nap: Egy sztár, akihez hozzá mennél, ha lenne rá esélyed

Gondolkodás nélkül: Paul Wesley. A gond csak az, hogy mivel ő nálam a tökéletesség mintapéldánya, így a legtöbb ilyen kérdéshez őt írnám első körben. Viszont majd igyekszem a későbbiekben a többi csodatehetséges és elképesztően helyes, aranyos, kedves, vicces stb. embernek esélyt adni. Azért azt mindenképp ki kellett most hangsúlyoznom, hogy egyébként nálam minden esetben ő az első! Jó, ha tudjátok. Bár nehéz lehet elhinni, de mindez nem elfogultságból fakad. De ebbe most ne menjünk bele. A lényeg az, hogy hozzá bármelyik percben hozzámennék, ha megkérne. Szóval...hadd cseréljek Phoebe Tonkinnal! (Vele amúgy is szívesen cserélnék, szóval eleve nem gond. :D)

Mit szólsz hozzá?

Hosszú idő után ismét itt vagyok ennek a cikksorozatnak az újabb részével. Ezúttal azt próbálom meg kielemezni, megérteni, hogy miért utálják sokan Katie Cassidy színésznőt.

Ez a poszt picit átmegy személyesbe, de muszáj minden apró részletbe belemennem, főleg Katie személyét tekintve. Azzal nyitom a mondandómat, hogy immár 5 éve Katie Cassidy rajongó vagyok! Ezt szeretném rögtön az elején tisztázni. Hogy miért? Az ok nagyon egyszerű. Mert máris kénytelen vagyok leírni, hogy 5 évvel ezelőtt sajnos azok közé tartoztam, akik nem szerették a színésznőt. Pontosabban kerülni próbáltam mindent, amiben csak szerepelt. Már visszaemlékezni sem nagyon tudok, hogy mi váltotta ezt ki belőlem, talán egyszerűen csak nem volt szimpatikus. Úgy, hogy még esélyt sem adtam neki. Így visszagondolva jó lett volna elbeszélgetni az akkori énemmel, hogy "ezt mégis milyen alapon döntöttem el." A lényeg az, hogy aztán 5 éve, amikor beindult nálam a Supernatural mánia, akkor megjelent a sorozat egy pontján, felismertem, néztem egy nagyot, aztán belezúgtam a színészi játékába pár perc leforgása alatt. Fordult a kocka, én pedig nem hittem el, hogy ilyen sokáig nem vettem róla tudomást. Na, akkor pár nap leforgása alatt pótolgattam a Melrose Place új verzióját, amiben főszerepelt, illetve A Harper-szigetet is megnéztem. Két teljesen eltérő karaktert formált meg, én meg csak úgy tapadtam a képernyőre. Akkortájt jött ki a Monte Carlo című film, amit Leighton Meester és Cory Monteith miatt eleve meg akartam nézni, és mikor leültem csekkolni, már elmondhattam magamról, hogy Katie is a favoritjaim listára keveredett. A Gossip Girlben is megörültem, mikor megláttam...és aztán jött az Arrow! Istenem, szavak sincsenek! Bár végül nem az ő karaktere lett a lányok közül a kedvencem, de imádtam, azt pedig pláne, ahogy játszott. És akkor eljutottunk a cikk lényegéhez...

Nem jutok szóhoz, ha csak eszembe jut a legalapvetőbb indok, ami miatt utálják Katie-t. Gyors információ: az Arrowban Laurelt alakította 4 évadon át, és a karaktere Oliverbe, a főhősbe volt szerelmes még a sorozat elején jó ideig, sőt együtt is voltak. Aztán hamar megjelent Felicity, és kialakult, na meg egyre erősebb, nagyobb lett az Olicity (Oliver & Felicity) rajongók tábora. Tőlük kapta nagyon hosszú ideig azt a töménytelen utálatot Katie. Muszáj visszatérnem arra, amit már Penn Badgley esetében is leírtam. Miért kell a színészt gyűlölni és bántani, csak mert a karaktere nem a szíved csücske? Én is Olicity fan vagyok a sorozatot tekintve, sosem szívleltem a Laurel-Oliver szálat, de elvből utálni Katie-t?? Jó, tényleg nem szerettem őt 5 évvel ezelőtt, de hogy undorító módon beszóljak neki?! Alapvetően sem vagyok ilyen típus, egyszerűen elképzelhetetlen számomra. Ha nem csípsz valamilyen karaktert és már elnézést, de emiatt buta módon a színészt is utálod, akkor legalább ne adj ennek hangot. Szerintem. Szegény Katie twitter üzenetei régebben tele voltak olyan hangvételű üzenetekkel, amiket látva nekem volt kedvem sírni. Hát még ő mit érezhetett. Szóval szeretem én Olicityt, de a rajongók nagy részéről megvan a véleményem, tisztelet a kivételnek. Emlékszem, már a kollégái is megjegyezték, hogy ez a viselkedés, amit a fanok egy része tanúsít, borzasztó. Jó volt látni, ahogy megvédték a közösségi oldalakon Katie-t.

Aztán az Arrow előző szezonjában meghalt Laurel, és azzal volt tele a twitter, hogy mennyire örülnek egy csomóan, hogy a "ribanc" végre alulról szagolja az ibolyát. Komolyan mondom, gyalázatos ez a megnyilvánulás, konkrétan hányingerem volt a twittertől a rengeteg ilyen és ehhez hasonló üzeneteket olvasva. Kárörvendő tweetek terjengtek, és a legrosszabb, hogy nem keveset egyenesen Katie-nek címeztek. Miért? Mindegy is, ebbe nem szándékozom mélyebben belemenni. Ezt a fajta viselkedést sosem fogom tudni megérteni, mindössze el kell fogadnom valahogy, hogy ilyen a világ. Katie egy tehetséges és aranyos ember. Sajnálom, hogy sokan ezt nem veszik észre a (főleg) Olicity-szemellenzők miatt. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy anno megszerettem ezt a nőt. Egy hatalmas űr tátongana a kedvenceim listámon, ha ő nem lenne rajta.

Mit szólsz hozzá?

Drága Fruzsim csodás blogján találtam rá erre a kihívásra, amit azonnal éreztem, hogy nekem is meg kell csinálnom. Egyrészt, mert máris imádom az egészet, másrészt pedig azért, mert észrevehettétek a pangást az oldalon, és ezen szeretnék változtatni. Két bejegyzés várja, hogy publikáljam már hetek óta, de nem egyszerű a folyamat - főleg az egyik esetében -, illetve a személyes jellegű "élményeim" egyelőre nem érzik a késztetést, hogy kibukjanak belőlem. Szóval tényleg kapóra jött most ez nekem. Ha befejeztem, garantáltan lesz még ilyen kihívás! Legalább életben tartja a blogot, és nem kell heteket várnotok, míg valami szösszenetet bepötyögök nektek.

1. nap: A kedvenc zenekarod/együttesed

Nem egyszerű a képlet, hiszen számtalan kedvenc bandám van. Little Mix, RBD, Backstreet Boys, S Club 7 (igen, jól látjátok), Nickelback...és még sorolhatnám a különböző műfajokban jeleskedő pazar még aktív vagy esetlegesen már feloszlott formációkat. Azonban, ha alaposan átrágom magam a témán, mindenképp van egy együttes, akiknél kilyukadok végül. Ők pedig a Teen Angels nevű argentin banda, akik 2007-ben alakultak meg, mégpedig a Casi Ángeles sorozat keretein belül, ami 2010-ben ért véget, az együttes pedig végül egy tagcsere után 2012-ben oszlott fel. Én azonban még mindig ugyanolyan hévvel szeretem őket. Együtt, egyenként is óriási kedvenceim! A dalaikat egytől egyig imádom, mindegyik szól "valamiről", különböző stílusban énekeltek, vannak lassú, balladai hangulatot árasztó, illetve igazán ütemes, gyors nótájuk is. A hangjuk elképesztő, élőben is frenetikusak, talán még jobbak, mint a cd-ken. Én 2008-ban találkoztam a sorozattal, szóval a Teen Angels együttest is akkor ismertem meg. Szerintem szerelem volt első látásra/hallásra. Akkor még Lali Espósito, Gastón Dalmau, Nico Riera és Peter Lanzani mellett Eugenia Suárez volt az ötödik tag. Őt is nagyon szerettem, sőt mind a mai napig szeretem! Ide kattintva hallhattok vele is egy Teen Angels számot - ő a szőke lány -! Aztán a sorozat finálézott, ő pedig 2010 végén bejelentette, hogy kiválik az együttesből. Ekkor jött egy újabb szőke tehetség, Rocío Igarzábal, aki szintén szerepelt a telenovellában, és ő vette át Euge helyét a maradék 1,5-2 évre, amíg aktív volt a banda. Nekem amúgy Rochi a szívem csücske. Persze, tényleg imádok mindenkit, de ő amolyan örök Csoda számomra! :D A fenti képre kattintva már Rochival láthattok egy részletet a banda búcsúkoncertjéből. Imádom azt a dalt, az aztán végképp megmutatja, hogy mindannyian mennyire elképesztően jól énekelnek! <3

Mit szólsz hozzá?

Bár lenne mit mesélnem az életemről, de úgy gondolom, még hagyom, hogy összegyűljenek a tanfolyamos élményeim, aztán egybe fogom rátok zúdítani minden örömömet és bánatomat - bár utóbbit inkább idegösszeomlásnak definiálom -. Addig is a "Megírásra várnak" blokkból kipipálok még egy tervet, ugyanis a TOP 5 koncertlista után úgy döntöttem, most a másik toplistát is összeállítom. Igazság szerint ez már nagyon régóta érlelődött bennem, többször is eljátszottam a gondolattal, hogy elkezdek különböző Glee kedvencekről írni, hiszen több kategória is fennáll, mint opció. Például igazán nagy csoportra lebontva ugyebár vannak duettek, közös dalok és szólók is. Van miből válogatni. Hatalmas Glee fan voltam, vagyok és leszek, szóval garantálhatom, hogy bár most ez az első ilyen listám, de tutira nem az utolsó. Viszont határozottan állíthatom, hogy az egyik legfontosabb mindenképp ez! Lea Michele számomra ugyanis a legek legje! Oké, persze, a Glee-ben mindenki istenkirály volt, de van az úgymond Csoda kategória, Lea pedig minden kétséget kizáróan az. Több szempontból is. A hangjával lelkeket képes simogatni, ráadásul imádom, hogy nem szimplán elénekli és bocsánat a kifejezéséért, de szimplán csak odab*ssza, hanem szívét-lelkét, egész lényét beleteszi. Úgy adja elő, hogy minden egyes érzelem benne van, aminek ott a helye. Nem mondom, hogy ez ritka, de tény, hogy nem található meg minden előadóban. Ehhez művésznek is kell lenni. Lea pedig bizony az! De elég a fényezésből, most már rátérek a listámra és a magyarázatokra. A logikám megdől ezen a ponton, tekintve, hogy a TOP 5 koncertlistámnál az első 3 helyezettet a Bővebben-re kattintva érhettétek el, mondván, nem foglalom el a bejegyzéssel az egész főoldalt. Nos, ezúttal minden itt van a nyitóoldalon. Plusz nem csupán 5 videóról beszélünk, hanem ahogy a címből rájöhettetek, TOP 10 listát dobok össze... de hát túl sok az isteni Lea szóló a sorozatban, nem lehet leredukálni "csak" ötre. És persze mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű dolgom a dalok kiválasztásával sem, hát még a sorrendbe állításnál. Sokszor az adott szituáció, egy-egy mozzanat, színészi játék - és még sorolhatnám - is kellett hozzá, ezért is osztom meg a jeleneteket, és nem csupán a dalt illesztem be.

10. Cry (3x18)

Most kezdjem azzal, hogy imádom Kelly Clarksont, de Lea előadásában ez a dal jobb, mint az eredeti? És ez tőlem nagy szó, tekintve, hogy pár évvel régebb óta ismerem és szeretem Kellyt, mint Leát. És mégis...olyan szinten megérintett, amikor Rachel Berry karakterébe bújva előadta a sorozatban, hogy szavakba sem tudom önteni. Eleve a szituáció mellbevágó, hiszen - bár már nem most láttam ezt a részt - azután énekli ezt a számot, hogy a NYADA művészeti főiskola felvételijén annyira izgult, hogy teljesen elszúrta a lehetőségét, hogy felvegyék. Pedig egészen kiskora óta ugyebár a Broadway vonzotta a karakterét, és ekkor úgy tűnt, esélytelen a dolog. Ezt adta ki magából ezzel a dallal, nem is akárhogy. És igen, már annál a pontnál elkezdek zokogni, amikor Chris Colfer (Kurt) biztatja és közli a legjobb barátjával, hogy szereti őt. Arról már ne is beszéljünk, mennyire durva maga a dal.

9. Here's To Us (3x14)

Bevallom, a Halestorm együttest nem ismertem addig a pontig, míg ezt a dalt meg nem hallottam a Glee-ben. Kis kitérőként megjegyzem, nem kevés előadó és zenekar megismerését és megszeretését köszönhetem ennek a sorozatnak. Na, de a lényeg...Rachel ezt a kórusok területi versenyén adta elő ugyebár, és nem is áll szándékomban titkolni, hogy végigzokogom az egészet attól a perctől kezdve, hogy mutatják Rachel apukáit. Ők ugyanis ekkor látták először színpadon a kislányukat, és ez látszik is, mekkora energiát és érzelmi töltetet ad a lánynak is. Aztán, amikor Finnre (Cory Monteith) néz és neki énekel, totál kiborulás. Bár ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy RIP Cory. :'( Szinte mindig sírógörcsöm van, amikor meglátom. Még egy hatalmas pozitívum: Grant Gustin buksija. Oké, nem ezek miatt került rá ez a dal a toplistámra, de igenis nagy szerepet játszottak ebben. Lea csodahangja és előadásmódja a fő szempont, de kellenek az ilyesféle "apróságok", hogy ide-oda csusszanjon a sorrend. Szóval igen, a szituáció is sokat nyom nálam a latba, hiszen ha csak magát a dalt nézném minden esetben, esélytelen, hogy tudjak helyezéseket összerakni.

8. Yesterday (5x01)

Istenem, hogy én mennyire imádom az 5. évad elején lévő két Beatles epizódot. Nem is igazán tudom normálisan körülírni, milyen szinten a szívem csücske mindkettő. De a Yesterday Lea előadásában maga a tökély. Ugyan a dal lényege az, hogy Rachel a Funny Girl felolvasás után a rendezők beszélgetését kihallgatja, és ők azt mondják, nem tudják, a lány megfelelő lehet-e Fanny szerepére, így arról dalol végül, hogy mi vár a karrierjére...de ha kicsit jobban a mélyére nézek, sokkal többről szól ez a szám, sokkal több minden van benne elrejtve. Most nyugodtan behozhatnám ide a nem sorozatbeli világot, és mondhatom azt, hogy kicsit arra is vonatkozik, annak is szól úgymond, hogy ezelőtt halt meg Lea szerelme, Cory Monteith, aki Finnt játszotta a sorozatban, és a dalszöveget nagyon is rá lehet húzni a valódi helyzetre...de nem mondom, mert már a gondolattól elkezdek sírni. Nem mintha egyébként nem sírnám végig ezt a dalt is...

7. Papa, Can You Hear Me? (2x03)

Gondolom, senkit nem lep meg, hogy ezen is sikerül mindig elhasználnom 1-2 zsebkendőt, amikor hallgatom/nézem. A Yentl musicalből énekelt el Rachel egy dalt. Először Finn-nek kezdi el énekelni, azzal az üzenettel, hogy nem akar a fiú és Isten közé állni - sztoriba most nem megyek bele részletesebben -, végül a kórházban lyukadunk ki Kurt apukájánál, aki láthatjátok is, nincs jó állapotban. Az nálam nem volt kérdés, hogy ez a szám rákerül a listámra, de bevallom, eredetileg kicsivel hátrébb került volna, mivel dallamilag például a 8-10. helyezetteket is jobban szeretem. Szóval valószínűleg tizediknek tettem volna be ezt, azonban - és ide hozom be a személyes életemet - a dalszöveg és persze Lea angyali hangja (neki mikor nem az?) előrébb lendítette. Az édesapám ugyebár 5 éves koromban elhunyt, így az én szívemre és lelkemre ez a dal duplán hatással van. Sokféleképpen lehet értelmezni - ahogy a világ összes dalát -, nekem apura kivetítve sikerült teljesen ráhúzni az életemre. Ez pedig rányomta a bélyegét arra, hogy nem került egy picivel sem hátrébb.

6. Get It Right (2x16)

Íme egy eredeti Glee dal. A sorozatban Rachel írta meg, de a való életben Leának "csak" az éneklést köszönhetjük, azonban Adam Anders, Nikki Anders és Peer Aström tolla nyomát dicséri. A sorozatba beépítve viszont az a lényege, hogy a területi versenyre Rachel igyekezett saját dalt megírni, de nem igazán volt ihlete - előtte egy csomó butaságról írt borzasztó dalokat -, végül Dianna Agron karaktere, Quinn kioktatta Rachelt arról, hogy azzal, hogy ragaszkodik a Finn-nel való tündérmesés románcához, ettől még sosem fogja jól csinálni, hiszen Rachel és Finn ekkor már nincsenek együtt, sőt ha jól rémlik, ekkor Finn már visszament Quinnhez - rég volt, nem emlékszem tökéletesen -. És ez akkora erőt adott Rachelnek, hogy sikerült megírnia ezt a tökéletes dalt, amivel ti is láthatjátok, mekkora sikert ért el a kórusversenyen, na meg Finn reakciói is csodásak. Árad a szeretet-szerelem az egészből! A dal pedig véleményem szerint katartikus hangzás- és tartalomvilággal rendelkezik.

5. To Love You More (4x22)

Talán ez az első olyan dal a listán, amit nem sírok végig - bár a vége felé azért mindig sikerül bekönnyeznem -, de így is a zsigereimben érzem, hogy egyszerűen nem lehetne akkor sem hátrébb tenni, ha akarnám. Persze nem azon múlik, hogy mi hányadik, hogy én mennyire zokogok közben, de azért gondoltam, jelzem, hogy nem sírok mindegyiken. :D Celine Dion dalát Rachel a sorozat azon pontján énekelte el, amikor a Funny Girl utolsó meghallgatásán részt vett. Igazság szerint semmi extra, hiszen végig egy teremben vagyunk, és a kamera követi a lány minden rezdülését, miközben a Broadway-darab producerei és a castingesek figyelik az előadást, és mégis...ez a teljesen egyszerű környezet elég volt ahhoz, hogy olyan erővel ragadja meg az ember lelkét, hogy utána irtó nehezen tudjon csak szabadulni. A hangokról, amik igazából nem is torkából, hanem a szívéből áradnak ki, inkább ne is beszéljünk. Elképesztő! És az, ahogy szép lassan a lány átadja magát a dalnak és hagyja, hogy a könnyei záporozzanak...na jó, inkább be is fejezem, és beszéljen helyettem a videó. (A vége felé elkezd néha picit recsegni, de messze ez a legjobb felvétel, amit találtam a youtube-on, és szerintem így is élvezhető, a lényeg meg persze mindenhogy átjön.)

4. Make You Feel My Love (5x03)

Bob Dylan gyönyörű dala Adele verzióban előadva. Annyira nem akartam ilyen szárazon kezdeni ezt a bekezdést, de egyszerűen nem volt ahhoz lelki erőm, hogy belevágjak a közepébe, jobbnak láttam a tények közlését, hogy azzal az egy mondattal is felkészítsem magam a most következő szövegelésemre. Mind a mai napig nem értem sem agyban, sem lelkileg, hogy hogyan volt Leának elég ereje Cory halála után ehhez. Nem a Glee-hez való visszatéréshez - hiszen tudom, hogy a munka terápiás jellegű tud lenni, és biztos jobban érezte magát a barátai és kollégái között, mint otthon zokogva -, de az, hogy ehhez a Finntől való búcsúrészhez hogyan volt ereje...ezt el nem tudom képzelni. A világ egyik legerősebb embere, ehhez kétség sem fér. Ez a dal pedig egy valódi csoda. Az eredeti formájában is szép, de így Leától, ebbe a helyzetbe beékelve még gyönyörűbb és szívfacsaróbb! Ráadásul nem kellett hozzá a Leától megszokott fenomenális hangi magasságokba felmenni, hogy megremegjen tőle az ember. Normál esetben a hideg ráz ki a csodás hangjától, jelen esetben pedig a gyönyörű hangja mellett a sírás is ráz, amikor csak nézem. Ez a búcsúepizód minden volt, csak nem színjáték. Mindenki valóban sírt, nemcsak "kierőltette" magából a könnyeket. Mindenki reakciója önmagából jött, nem a forgatókönyvből. Lea pedig...nem, nem tudom normálisan megfogalmazni, sajnálom...

3. Roots Before Branches (3x22)

A Room For Two szintén egy zenekar, akiket a Glee miatt ismertem meg. Oké, ők végül nem lettek kedvencek, és ez köszönhető Leának, aki úgy adta elő ezt a dalt, ráadásul olyan szituációban, amitől nem lehet szabadulni. De mégis ki akar? A szám előtt Finn az autóban közli Rachellel, hogy New Yorkba kell mennie, és hogy sztár lesz, mégpedig nélküle. Még el sem kell kezdődnie a dalnak ahhoz, hogy zokogjak, mint egy idióta. Konkrétan a párbeszédet is alig hallom, amikor megnézem, aztán mikor elkezdődik a dal, baromi nehéz észhez térnem és figyelnem a hangokra, a szavakra. Pláne, mikor mindenki elköszön Racheltől. Annál a momentumnál rendszerint nem látok már a könnyeimtől, mikor Finntől köszön el, végképp az tesz be mindig, amikor a srác fut a vonat mellett. Basszus...egyszerre lélekmelengető és lélektörő pillanat. Utána pedig Rachel végre álmai városában, az álmai eléréséhez egy kicsivel közelebb érkezve trappol végig New York utcáin. Mi ez, ha nem egy méltó bronzérmes?

2. It's All Coming Back To Me Now (3x21)

Egy újabb Celine Dion dal, egy újabb katarzis! Ahogy igazság szerint a listán szereplő összes dal. És igen, ez a 3. helyen lévő dal "előzménye". Végig ráz a hideg, és szerintem nem mondok újat azzal, hogy a könnyeim záporoznak, mint a Niagara. Teljesen mindegy, hányszor nézem meg. Nem sokkal a sikertelen NYADA felvételi után (ami után a Cry-t énekelte el ugyebár, vagyis a listám 10. helyezettjét) volt az országos kórusverseny, ahol Rachel végre megmutathatta Whoopi Goldberg karakterének, hogy ő bizony egy valódi csoda, akinek a NYADA suliban a helye a legjobbak között! Sikerül is bejutnia, ha esetleg kételkednétek, bár ezt látva úgysem fogtok! :D Az elején úgy tűnt, nem jön el őt megnézni a nő - már attól kivagyok, ahogy Finn biztatja és közli vele, hogy ez akkor is a lány nagy pillanata -, de végül megjelent. Úristen, abban a másodpercben, ahogy Rachel meglátta őt, tetőtől talpig kirázott a hideg. Ez azóta is így van, pedig már jó párszor láttam ezt a videót. Lea ismét bizonyította, hogy nem csupán hangilag, hanem színészileg is a topon van! Minden ott van az arcán, a tekintetében, a gesztusaiban...és ezáltal tényleg mondhatom, hogy a beteljesüléshez közeli állapotba képes taszítani. Szerintem nemcsak engem. Ja, és bár ez nem mérvadó szempont, de hadd jegyezzem meg: JONATHAN GROFF! Még ha csak egy röpke pillanat erejéig is, de mutatják, én pedig ettől még inkább a fellegekbe kerülök. Lea mellett ő a másik legek legje számomra! :D <3

1. This Time (6x13)

Kicsit talán ironikus, hogy a sorozatban Lea utolsó szólódala került első helyre, de mit lehet tenni? Annyira a szívembe ékelte magát ez a nóta, ami nem mellesleg eredeti, nem pedig átdolgozás - Lea kollégája és barátja, Darren Criss írta, aki a sorozatban Blaine-t játszotta -, hogy esélytelen letaszítani a trónról. Abban a percben a legnagyobb kedvencem lett, hogy tavaly először meghallottam. A dallam is gyönyörűen felépített és könnyfakasztó, a szöveget nem is említve. Ebben Lea tényleg búcsúzik. Búcsúzik az általa megformált Racheltől, a történettől, a karakterektől, viszont ahogy énekli is, mindörökre elraktározza magában az emlékeket, és emiatt nem is igazán búcsú ez az egész. Én tartom magam ahhoz, hogy ez nem egy búcsúdal, amit Rachel Berry énekel, hanem egy dal, amit Lea Michele ad elő a sorozaton belül, ezzel elköszönve a 6 évtől és mindattól, amit a Glee-től kapott. Legyen az sok csodás dal vagy a sok jó barát, akiket a sorozatnak köszönhet. Az pedig, hogy Cory is bele lett csempészve, a legfantasztikusabb döntés volt. Ha kihagyták volna a fináléból, sosem bocsátom meg az íróknak, és tuti sosem lettem volna képes kiheverni. Örülök, hogy ott volt. Ez a búcsú kicsit neki is szólt. Sőt... köszönöm Leának ezt a sok csodadalt, amik nem váltak volna ekkora kedvencekké, ha nem az ő hangján szólalnak meg! A sorozat is a szívembe van zárva biztos helyre, de nem ez volt az utolsó Glee bejegyzés, ahogy említettem! Szóval ezért is élezem ki inkább a hangsúlyt arra, hogy Lea Michele nevét foglaljam aranyba, és előtte boruljak le ezerrel hálálkodva. Hiszem, hogy léteznek csodák... ez a nő az élő bizonyíték! <3

Mit szólsz hozzá?

Szeretek listát írni. Sűrűn szoktam, ha máshol nem, akkor fejben. Szeretek rangsorolni dolgokat, szeretem átgondolni, hogy "ha én szeretem ezt és ezt, akkor egy listán belül mégis hányadik helyre állíthatnám be az adott tárgyat, személyt, dalt, sorozatot, akármit a kedvenceim listán". Van, hogy könnyen megy, van, hogy rengeteget kell morfondíroznom rajta. Most úgy gondoltam, hogy elsőként egy TOP 5 koncertfelvétellel örvendeztetlek meg benneteket. Nem vagyok egy nagy koncertbámuló, de ha egyszer elindítok ilyen videókat, általában többet is megnézek egymás után. Bár nem volt egyszerű, de végül sikerült alaposan átgondolva a saját listámat összeállítanom. Mindegyik helyezetthez írok indoklást, illetve az adott koncert nyitányát beillesztem a lapra, hogy azért érzékeltessem a hangulatot, azt, hogy milyen eszeveszett zseniális volt az a bizonyos fellépés az adott személytől, együttestől.

És akkor itt említeném meg azt, ami amúgy nyilván mindegy egyes koncertre igaz, hogy jó közönség nélkül lehet akármilyen briliáns is az adott fellépő, oda teheti magát 100%-ban, akkor sem lesz az adott koncert teljes mértékben perfekt. Már csak azért sem, mert az igazi energiát a közönség, a rajongók szeretete árasztja felé. Egyszerűen kellenek és kész! Nem is kerülhetne ebbe a listába olyan koncert, amelyiken "aludt" a nép. Az az előadóból is jócskán kivesz, még ha az illető egyébként istenadta tehetség is. Akik itt vannak ezen a listán, ők mind fergeteges bulit csaptak a dalaikkal, a közönséggel, a puszta lényükkel és tehetségükkel. Vágjunk is bele, remélem, tetszeni fog az én félig objektív, félig viszont szubjektív nézőpontom. A véleményetekre kíváncsi vagyok! A Bővebben-re kattintva éritek el az első 3 helyezettet! Egyrészt így még "izgibb", meg mégsem egy regény nézelődik az egész főoldalon hosszadalmas görgetésre várva. :)

5. Backstreet Boys - This Is Us Tour 2010

Akkor most vagy ciki vagy nem, de elárulom, hogy nekem a BSB együttes évek óta az etalon fiúbanda! A dalaik közül szerintem egyet sem tudok mondani, amit ne szeretnék, maximum nem hallgatom mindig mindegyiket rongyosra. Hangulatfüggő. De ezek a srácok tudnak! És ez végképp átjön a koncertjeiken! Olyan hangulatot képesek pillanatok alatt életre kelteni, mindig lenyomják a saját kis koreográfiáikat - amiket amúgy imádok -, közben a hangi adottságuk is megmutatkozik, teszik ezt állandóan frenetikus keretek közt! A 2009-2011 közti This Is Us turnéjuk azonban különösen nagy favorit, amiből az egyik 2010-es japán állomásukon készült is DVD felvétel nagy örömömre. Nem tudom igazán megmagyarázni, miért ez számomra a legek legje a koncertjeik közül. Talán a dallista is sokat nyom a latba, ugyanis lényegében az itt előadott számaikat már tényleg betéve tudom. Vagy talán itt énekeltek legjobban? Esetleg az olykor változó koreográfiájuk ennél tetszett a leginkább? Fogalmam sincs. Az ütős kezdés mindenesetre felülmúlhatatlan szerintem! Na meg egy olyan klasszikussal kezdeni, mint az Everybody, mindenképp fenomenális húzás volt. Még ha cd-n olykor unja is az ember - biztos előfordult már velem is, bár tuti ritkán -, így koncerten, pláne ezen szerintem kihagyhatatlan és fantasztikus. A felvételen a második dal is rajta van - csak így találtam meg -, de érdemes megnézni, az is isteni. Látszik, hogy nem ült le az energia a nyitás után. Egyetlen egy negatívumot viszont mindenképp meg kell említenem: Kevin nélkül is csodásak, de azért hiányzott, hiszen volt egy kis "kimaradása", és abba a pár évbe ez a turné is beletartozott.

4. Shakira - Oral Fixation Tour 2007

Imádom ezt a nőt! A különleges hangszínével és elképesztő hastánci kvalitásával azonnal belopta magát a szívembe...ennek már isten tudja, hány éve. Ráadásul irgalmatlanul erős tüdővel rendelkezik, hiszen folyamatos tánc és ugrálás mellett nyomja végig a 1,5-2 órás koncertjeit. Több koncertje közt is vacilláltam, hiszen én 2011-ben ott voltam a budapesti fellépésén, és bár természetesen nem a pestiről, de a turné párizsi állomásáról adtak ki DVD-t. Emellett van még egy 2000-es évek eleji, amiért odáig vagyok. De végül az Oral Fixation turné lett a befutó. Ez a koncert már a legelső másodpercben beszippantott, szerintem ez az, amit amúgy a legtöbbször láttam Shakirától. Úgy gondolom, az Estoy Aqui tökéletes választás volt megnyitni a fergeteges koncertet. Ha engem kérdeztek, tipikusan fellépést indító dal. Se nem egy érvágósan lassú, buligyilkos nóta - azok is kellenek, de azért nem kezdésnek, ugyebár -, de nem is egy őrületesen bulis szám, amit meg aztán nehéz felülmúlni a későbbiekben. Nem, ez pont megfelelő. Mennyei, de mégis lehet fokozni. Arra épp elég, hogy koncerthangulatba keveredjen még az is, akinek esetleg előtte valamilyen oknál fogva nem sikerült, és segít, hogy belerázódjon az ember a ténybe, hogy épp egy arénában tartózkodik Shakirával. :D Jó, ez volt a poén rész - vagy annyira mégsem -. A lényeg az, hogy Shakira jött, látott, aztán szépen megalapozta az egész koncert színvonalát. Bravó!

Mit szólsz hozzá?