Én mindenesetre oda vagyok azért, amikor egy-egy filmben vagy sorozatban csodálatos nők mutatják meg, hogy mire képesek. Akár valóban van szupererejük, akár hétköznapi környezetben látjuk őket halandó, szuperhatalom nélkül, ezek a nők egytől egyig szuperhősök! Most nem csupán azokra gondolok, akiket ebben a nagyszerű zenés alkotásban láthattok - főleg mivel nem ismerek vagy nem szeretek ebben a csodásan összeszerkesztett műben mindenkit -, hanem általánosságban. Minden film- és/vagy sorozatrajongó találkozott már egynél több olyan női szereplővel, akit a szívébe zárt. Vagyis én szeretném ezt hinni. Tudjátok, éljen a feminizmus! Az ebben a hidegrázósan jól összerakott videóban amúgy a legtöbb karaktert ismerem, és bizony megérdemelt helyük van ebben a műben. A jövőben szerintem én is szerkesztek egy ilyet, mert az egy dolog, hogy a filmeket és sorozatokat nézve nyálat csorgatok a jóképű és dögös pasikra - ez tény -, de női szemmel is "szerelembe" tudok esni az engem inspiráló erős és fantasztikus nők láttán! Eddig még nemigen volt olyan film, de főleg széria, ahol ez ne történt volna meg!

Bármennyire is tartom magam ahhoz, hogy a koronavírus nagyrészt negatív hatással volt mindenki életére, azért van egy-két olyan esemény, amit viszont ez hozott elő. Például, hogy a nagyszerű Robbie Williams még a covid kezdeti fázisában egy élő Instagram-bejelentkezés alkalmával elénekelte az erőt adó Angels című számát. Még egy helyben ülve, videón keresztül is bámulatos volt! Hozzá hasonlóan is sok más előadó okozott nekünk a nehéz időkben a zene által némi örömet és békét. Köszönjük Robbie-nak és a többieknek is! Lesz még ilyen témájú poszt a jövőben! <3

Na jó, nem napra pontosan, ugyanis az utolsó koncertje a Teen Angelsnek 2012. október 8-án volt Córdoba városában, Argentínában. Aki egy kicsit is ismer (vagy olvasta korábbi posztjaimat), az tudja, hogy 2008-ban nekiálltam spanyoltudás nélkül nézni a Casi Ángeles című argentin sorozatot, mert... megtetszett. Legnagyobb részt ennek a négy évados telenovellának köszönhetem, hogy a spanyol nyelvet ilyen mértékben megszerettem, és hogy azóta bizony szépen el is kezdtem fejleszteni a nyelvtudásomat. Mostanra már nagyon sok mindent megértek. Sokat köszönhetek a Casi Ángelesnek is, de legfőképp a sorozatból "kivált" bandának, a Teen Angelsnek, akik a dalaikkal szebbé tették a mindennapokat. 2007 és 2010 között Lali Espósito, Eugenia "China" Suárez, Nico Riera, Gastón Dalmau és Peter Lanzani voltak a tagok, aztán a sorozat lezárásával Euge kilépett, és az utolsó két évre egy másik színésznő, Rocío Igarzábal vette át a helyét. Nos, mivel nekem eleve Rochi és Gastón voltak a kedvenceim, óriási élmény volt egy bandában látni őket, ahogy fellépnek a koncerteken, a cuki kis kontaktjaikat. A fene se gondolta volna, hogy ilyen keserédes lesz a búcsúkoncertjük. DVD-n is kiadták a Gran Rex Színházas búcsúfellépést, de mégiscsak rá pár hónapra volt a tényleges zárókoncert. Itt voltak utoljára együtt így öten. És hiába itt volt Rochi és Gas a legédesebb, mégis szomorú belegondolni, hogy ekkor lezárult egy fantasztikusan szép korszak. Titkon reméltem, hogy idén a 10 éves "feloszlási" évforduló tartogat meglepetést a fanoknak, hogy esetleg tető alá hoznak egy újraegyesülést, csak egyetlen estére, vagy csak egyetlen dal erejéig. Ám sajnos ez nem történt meg. A reményemet sosem veszítem el, mert tényleg sokat jelentettek és jelentenek nekem mind a mai napig. Most a legeslegutolsó koncertjük végét hoztam el nektek. A nagy finálé előtti dal a Baja el telón volt, amit abban az évben énekeltek fel az utolsó albumukra, és konkrétan ezzel köszönték meg az éveket egymásnak és a rajongóknak. Ezzel jelezték, hogy sosem felejtik el az együtt töltött időt. Elképesztően megható ez a dal, a könnyeikkel küzdve (vagy épp hagyva őket végigfutni az arcukon) énekelték el a közönségnek. Közben pedig jeleneteket játszottak le a sorozatból. És ez még csak a könnyáradat első fele...

...ugyanis a legutolsó dal a No te digo adiós volt, ami még a negyedik szezonhoz készült el. Nekem ez az egyik legnagyobb kedvenc dalom, kivétel nélkül mindig megkönnyezem. Sőt ezen a koncertfelvételen még szabályosan el is sírom magam. Gastochi végig egymásba kapaszkodnak, ami nem könnyíti meg nekem sem, hogy erős maradjak. Emlékszem, amikor pár nappal a búcsújuk után először néztem meg ezt a videót. Vigasztalhatatlanul zokogtam. Nyilván tíz év után már nem ennyire intenzív a reakcióm, de azért a szívem egy része még mindig összeszorul, amikor megnézem. Hiányoznak. Bár mindegyikük karrierjét követem azóta is, de ez az öt ember így együtt pótolhatatlan ürességet hagyott bennem. <3

A Szilaj, a vad völgy paripája című mesét 2002-ben mutatták be. Én emlékeim szerint 2004 körül láttam először. A Disney-mesék tömkelege kiskorom óta az életem része. Ez talán az egyetlen olyan mese, amit nem a Disney gyártott, mégis a világom közepe lett. Mind a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem, bár tény, hogy csak ritkán nézem meg. Ennek oka kizárólag érzelmi, ugyanis kivétel nélkül mindig zokogok rajta. Nem pityergek, nem szipogok, hanem üvöltve bömbölök. Kevés ennél gyönyörűbb és megható mesét láttam eddig. Sőt ha jobban belegondolok, talán nem is volt rám ekkora hatással egy mese sem... maximum az Oroszlánkirály. A Szilaj története mély üzenettel bír, a daloknak szintén. A szövegek elképesztőek. Ez a mese, bár lovakról szól, ők állnak a középpontban, az állatok nem beszélnek benne. Szilajnak is mindössze amolyan "belső monológja" van, egyébként végig csak az állathangokat halljuk, illetve a mozgásuk által jelzik az érzéseiket, a szándékaikat. És ennek ellenére többet mondanak minden szónál. Ez a mese a szívem minden szeretetét megkapta már kislánykoromban, és ha nem készítene ki ennyire, évente legalább egyszer megnézném. Lelket simogató hatása van egy kisebb Niagara-szintű könnyzáporral megspékelve. Legalábbis nálam mindenképp. Szilaj és az indiánfiú közti kapcsolat a kedvencem a történetben. A fiú volt az egyetlen ember, akiben ez a vadló meg tudott bízni. Egy igaz barátság alakult ki köztük. Egy ősi erő. Azt hiszem, a lovak iránti hatalmas szeretetem is ebből a mesefilmből ered. Az utolsó jelenetet hoztam most el, a sok csodadal egyikét. A pillanatot, amikor Szilaj visszatér a méneséhez, mégpedig az indiánfiú saját lovával, Szelíddel, akitől a srác meghatóan búcsúzott el, amikor észrevette a két ló egymás iránti kötődését. Nézzétek meg! Nemcsak ezt a videót, hanem az egész mesét! Gazdagabbak lesztek egy szívhez szóló üzenettel! <3

Tudom, a cím röhejes, de csak ezzel tudom érzékeltetni, amiről röviden írni fogok. Ha emlékeim nem csalnak, 2014 elején mentem el a József Attila Színházba, amikor ajándékba kaptam jegyet a Munkácsy, a festőfejedelem című musicalre. A darab nagy élmény volt, pláne ez a szólódal maradt meg bennem, amit ebben a posztban is megtaláltok a fantasztikus Zöld Csaba előadásában. Ő alakította a világhírű festőt. Emlékszem, párszor leesett az állam a musical közben... és valamiért mégis csak kevés dolgot tudok felidézni belőle. Konkrétan nem emlékszem a fináléra. Pedig ha valamire szoktam emlékezni a különböző előadásokról, az mindig a legvége. Itt viszont valamiért kiesett. Pedig ismétlem, nagyon is tetszett. Az élmény itt él bennem, mindössze elég ködös állapotban.