A hozzám közel álló emberek tudják, hogy Demi Lovato egyike azon ex-Disney-sztároknak, akinek a karrierjét és életét figyelemmel követem már 2008 óta. Akkor jelent meg a Camp Rock (Rocktábor) című film első része. Azzal lett világhírű a színész-énekesnő. A zenéje sokszor adott nekem erőt az évek alatt. 13 évesen ismertem meg, most 27 évesen is ugyanúgy szeretem a munkásságát. Szeretem a dalokat, amiket ír, szeretem a káprázatos hangját. Szeretem a nagy szívét. És utálom, amiken keresztül kellett mennie. A depresszió kicsinálta, a szakadék szélére került többször is... és sajnos nem egyszer le is esett onnan, mert nem volt egy biztos kéz, ami megtartotta volna szegény lányt. Mint rajongójának, aki végtelenül tiszteli és becsüli Demit, ez nagyon fáj nekem. Most már úgy tűnik, sínen van az élete, de a kis híján végzetes 2018-as drogtúladagolásának napjáig is ezt gondoltuk. Inkább csak bízom benne, hogy Demi végre tényleg igazán erős lett lelkileg, akinek van támasza a küzdelme során. Ami viszont változatlan, mindegy, épp hány éves, milyen életszakaszban van, az a tökéletes énektudása. Az ő hangja egyedi és bámulatra méltó! Sokféle élő fellépést szoktam nézni különböző előadóktól, de az akusztikus performanszok állnak a legközelebb hozzám. Mármint érzelmileg, illetve technikát nézve is. Ugyanis aki jól tud akusztikusan előadni valamit, az tényleg penge a szakmában. Demi pedig csúcskategória, ha engem kérdeztek. A Tell Me You Love Me az egyik kedvenc számom tőle, és imádom ezt a fellépését. Úgy énekelt ki minden hangot, mintha "csak" levegőt venne. Tipikus Demi! Pár hónappal a túladagolása, a konkrét halálközeli állapot előtt adta elő, szóval ilyen tekintetben nem olyan egyszerű néznem ezt a videót, de ő igenis egy elképesztő csaj, aki megérdemli, hogy a rossz és jó időszakaiban is gyönyörködjünk a tehetségében! Így hiába ad rossz emlékeket is ez és még sok felvétel, nézem őket, mert valahol mindegyik Demi erejéről és kitartásáról tanúskodik! Arról, hogy sosem adja fel!

2019 júniusában Budapesten járt a világ egyik, ha nem a legjobb fiúbandája, a Backstreet Boys! Én pedig ott lehettem az Arénában, élőben átélve az öt tehetséges, belüket több évtizede kidolgozó "srácok" művészetét. Életem egyik legcsodásabb estéje volt. Élőben hallani Nick, Brian, Howie, A.J. és Kevin eszményi hangját, a slágereket, azt a pazar hangulatot, amit odateremtettek nekünk. Atyaég, szerintem sosem fogom teljesen kiheverni azt az estét, de nem is akarom! Örökké a szívemben őrzöm, és tudom, most is jönnek hamarosan. Ezt most kihagyom, de hiszem, hogy még eljutok koncertjükre, mert kiskorom óta sokat jelent nekem a zenéjük, töretlenül a rajongójuk vagyok, ez sosem fog megváltozni! A 2019-es budapesti koncertjük egy részletét hoztam el videón, hogy azok is picit betekintést nyerjenek ebbe a csodával egyenlő koncertélménybe, akik nem voltak jelen! Ez az öt ember szívvel-lélekkel varázsolnak el minket a zenéjükkel, és jövőre lesz 30 éve, hogy megalakultak!!! Azóta a zene nyelvén szólnak hozzánk, a töretlen sikerük pedig szerintem mindent elárul! Sok fiúbandát szeretek (főleg a régi nagyokat), de a Backstreet Boys határozottan az elsők nálam! <3

A zárójelbe nagyon kellett az "először" szavacska. Ugyanis 2004 óta nem kevés musical volt rám földöntúli hatással. Ám legelőször a Rómeó és Júlia ért el a szívemig. Ennek a musicalnek hála ismertem meg a zenés színház "császárát", ezt a gyönyörűséges műfajt, ami azóta is az életem része, és örökké rajongani fogok a musicalekért. És igen, tudom, a magyar bemutató 2004-ben volt, de nem a magyar változat lett rám ekkora hatással, bármily meglepő. Sőt hiába láttam aztán pár évvel később több alkalommal is a Budapesti Operettszínházban, magyarul nem akkora kedvencem, mint FRANCIÁUL! Igen, jól olvastátok, egy olyan nyelven, amit nem is beszélek. 2004-ben megkaptam DVD-n a 2001-es ősbemutató felvételét, Cécilia Cara és Damien Sargue címszereplésével. Éééés...abban a percben szíven talált, hogy elkezdődött a musical. Amúgy nyugi, volt hozzá magyar felirat, szóval teljesen nem őrültem meg, hogy nyelvtudás nélkül váltam rajongóvá... (az megtörtént a telenovella mániás korszakomban...Casi Ángeles, ugyebár). A francia premier idején Damien 20, Cécilia pedig mindössze 17 éves volt. Csodás munkát végeztek, még mindig a francia előadás(ok) a kedvence(i)m. Az évek alatt nagyon sokszor eljátszották a franciák, sok-sok szereplőgárdával, és a legtöbb bizony elvarázsolt engem. Damien ráadásul az ÖSSZES létező Rómeó közt a legek legje a szememben. Egyszerűen nincs a világon olyan, akit jobban szeretnék ebben a szerepben. Ide kattintva megcsodálhatjátok a Le Balcon (Erkély) című meseszép duettet a 2001-es ősbemutató felvételén a két fiatal tehetségtől. Aztán 19 évvel később a technika segítségével Cécilia és Damien újra előadták, miután beütött a covid, hogy ezzel tartsák a lelket bennünk. Bevallom, mivel nekem ez az egyik legnagyobb kedvenc Rómeó és Júlia dalom, és kettejüktől a 2001-es előadáson kívül máshol nem hallhattuk a dalt az évek alatt - vagy legalábbis én nem tudok róla, hogy énekelték volna -, pillanatok leforgása alatt könnyek gyűltek a szemembe az akkor friss videó láttán. A lelkem díszbe öltözött és öltözik, amikor csak a francia színészek dalolnak az előadásból, de ez a meglepetés duett közel két évtized elteltével szívfacsaróan gyönyörű volt. <3

Mára szintén boszorkányos témával készültem. Minden bizonnyal a tegnapi bejegyzés adta az ihletet. Van egy 1998-as film, ami két legendás színésznő főszereplésével készült el. A címe Átkozott boszorkák (Practical Magic). Sandra Bullock és Nicole Kidman hatalmas kedvenceim. Már nem tudok visszaemlékezni, hogy ebben vagy másban láttam-e őket először, de az biztos, hogy most nem az a szándékom, hogy szidni kezdjem ezt a filmet. Sőt! Az egyik legnagyobb kedvencem! Mindössze abban kételkedem, hogy jó ötlet volt-e kb. 8-9 éves koromban megnézni. Azért került amúgy az utamba, mert akkoriban még tévéztem, és amikor megláttam a film címét, azt hittem, olyan lesz, mint az általam akkor már imádott Bűbájos boszorkák sorozat. Hát...tévedtem. Sokkal komolyabb hangvételű, legalábbis a sztorija "ridegebb", hogy úgy mondjam. Ijesztőbb, ezerszer felnőttesebb. Érzelmileg, látványilag és lelkileg is elképesztően megterhelő. Oké, a Bűbájos sem épp Disney-mese, és ott is voltak lelkileg kikészítős részek, de sokkal emészthetőbb volt már gyerekként is. Emlékszem, hogy miután vége lett ennek a filmnek, kikerekedett szemmel meredtem magam elé, mert rohadtul nem ilyen hangulatot árasztó világra számítottam. Már nem tudok pontosan visszaemlékezni, de szerintem pár hétig nem aludtam valami békésen a film megnézése után. Azért azt leszögezném, hogy nem utáltam, csak pár évig nem mertem ismét megnézni. Így felnőtt fejjel már más a helyzet. Bármikor örömmel indítom el, és naná, hogy nem lett kevésbé nyomasztó az eltelt évek alatt, de már helyén tudom kezelni a sötétebb stílusú projekteket. Ettől még ne úgy képzeljétek el, hogy ebben a boszorkányos történetben nincs fény, nincs humor, sem érzelmek. Jesszus, dehogy! Sőt nem kevés jeleneten tudok mosolyogni, Sandra karakterének szerelmi szála pedig az egyik legnagyobb favoritom a filmes románcok közt. A film legfontosabb eleme pedig egy rendkívül erős kötelék, egy alapesetben elszakíthatatlan kapocs: a testvéri szeretet! Érdemes megnézni...ha elmúltatok kb. 15 évesek! :)

Két nagyszerű sorozat is lefektette az alapokat gyerekkoromban, amiknek hála mind a mai napig a különböző sorozatok jelentik a lelkemnek a "biztonságot", a békét. Amolyan menedék számomra, amikor egy-egy olyan projektet nézek, ami közel áll a szívemhez. Kiskoromban főleg meséket néztem - nyilván -, illetve bejöttek a képbe a telenovellák, de van két amerikai széria, amiket korán megismertem, és nemcsak tiniként/felnőttként keveredtek az utamba, mint a Dawson és a haverok (Dawson's Creek) vagy a Roswell, amiről már korábbi posztban írtam. A Bűbájos boszorkák (Charmed - 1998-2006), illetve a Beverly Hills 90210 (az eredeti címe ugyanez - 1990-2000) is gyerekkoromban az utamba keveredtek, és mind a mai napig a világom szerves részét képezik. Olyannyira, hogy a Beverly-t épp nemrég kezdtem el újranézni, és már a harmadik szezont taposom... Ki tudja, hányadik alkalommal. Egy ideje nem számolom. A Bűbájost is szinte bármikor képes vagyok az elejétől a végéig megnézni. Legutóbb egy random számláló segítségével sorsoltam ki, hogy épp melyik évad melyik epizódját nézzem meg. Tekintve, hogy már számtalanszor láttam a sorozatot, nem gond, ha nem időrendben nézem. Jó játék volt, lefoglalt 1-2 hétig, amikor nem tudtam eldönteni, épp mihez van kedvem. A varázsvilágról, a három erős boszorkányról szóló Charmed ott volt nekem, lelkileg kicsit felemelt. Ahogy mindig. A Beverly Hills 90210 pedig azt gondolom, hogy megalapozta az ifjúsági sorozatok jövőjét. A főszereplőket a gimi második évétől követhettük 10 éven át, a problémáikat, a barátságokat, a szerelmeket... És minden részt átitatta a tanulság, a példamutatás, egy-egy mély üzenet. Mindkét sorozat a legnagyobb kedvenceim közt van mind a mai napig. A Beverly Hills 90210 harmadik szezonjának isteni főcímét illesztem be a poszt végére, a Bűbájos boszorkák esetében is maradjunk a bűvös hármas számnál, azonban a harmadik szezonhoz KÉT főcímvideót is linkelek. Az egyik az eredeti, amit a legtöbben ismernek, a másik pedig az új verzió, mivel elvesztették az eredeti dal jogait, így meg kellett változtatni. Most már tehát ez az új változat az, amivel a streaming szolgáltatók és/vagy a tévék játsszák a sorozatot. Legyek őszinte? Nekem jobban tetszik az új főcím, mert valahogy jobban illik a menő boszijaim történetéhez, már hangulatában is.