Most egy új cikksorozatot hoztam nektek! Eredetileg mára egy "Legjobb partnerek" posztot terveztem, de picit talán túl sokszor írtam csak arról a témáról. Nyugi, nem állok le azzal sem, mert tudom, hogy páran nagyon szeretitek, viszont szeretném megbontani a sort és közbeékelni egy vadiúj cikksorozatot. Ennek a lényege az lesz, hogy énekesek, énekesnők, együttesek zenei albumait veszem elő és mindegyikről kiteszem az öt kedvenc dalomat - ha van, akkor élő fellépést mellékelve hozzá -, megírva a véleményemet. Tekintve, hogy egy-egy zenei albumon átlagosan 10-15 dal hallható, nagy a valószínűség rá, hogy ötnél több számot is imádok. Főleg, ha egy általam szeretett előadóról van szó. Ám ekkor jön az, hogy Viki szépen visszafogja magát! :D Igenis ki tudok választani "csak" öt dalt. Ugye? Ugye. Ezúttal viszont nem teszem őket kedvenc sorrendbe. Oké, lehet, hogy mindig a posztok végére hagyom a legek legjét, azonban ne toplistára számítsatok alapvetően.

Lássunk is hozzá, mégpedig egy világhírű énekesnővel, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni. Taylor Swift kapcsán sokszor írják, hogy őt vagy szereti vagy ki nem állhatja az ember. Nos...én ezzel nem értek egyet. Hadd regéljek kicsit a pár évvel ezelőtti énemről. Kicsi Viki imádta Taylor-t. Csüngött a dalain, a fellépésein, csillogó szemekkel nézte őt. 13-14 éves voltam, ezt hadd tegyem hozzá. Most leszek 26. Csak a tisztánlátás végett. Az imádatom alábbhagyott iránta. Nem is kicsit. Most már nem úgy rajongok érte, mint gyerekként. Sőt igazság szerint egyáltalán nem rajongok érte. Ám mégis van benne valami, ami miatt művészként tisztelem őt! Példának okáért ő írja a dalait, aminek a 80%-át kifejezetten szeretem! Azért ez nem semmi arány! Szeretem, hogy a számainak a többsége mély tartalommal bír és/vagy valamilyen fontos üzenetet hordoz. Az első lemezére a dalokat 15-16 évesen rögzítette, 2006 októberében került a boltok polcaira. Hát...nem ma volt. Azonban emlékszem, minden egyes dalt rátettem a telefonomra, és ha depis voltam, ha boldog voltam, heteken át csak ezt hallgattam. Megállás nélkül. Azonban őszinte leszek: egy szám kivételével az album összes többi dalát most már ÉVEK ÓTA nem hallottam egyáltalán. Izgalommal, ugyanakkor némi aggodalommal vetem bele magam az újrahallgatásba, az élő videók keresésébe, hiszen egyrészt várom a nosztalgiát, másrészt remélem, a szép gyerekkori emlékeim nem fordulnak át csalódásba.

Tim McGraw
(album verzió)

Az album legelső száma. Taylor pont azért tette legelőre, mert olyan sokat jelent neki. Mint a legtöbb dalát, ezt is egy szakítás inspirálta, bár nem utólag, hanem még előtte megírta. Ugyanis elsős gimnazista volt mindössze, amikor ez a dalt megszületett, és lényegében már tudta, hogy a végzős barátjával nemsokára szakítanak, hiszen a srác messzire megy egyetemre. Sokan bántják Taylort, hogy a dalainak 98%-át a letargia közben írta, amiket a rengeteg szakítása okozott az évek alatt. Én meg azt mondom, hogy amíg ilyen elképesztően jó szövegű és dallamvilágú számokkal örvendeztet meg minket, engem pont nem izgat, hogy miből merít ihletet. Fantasztikus ez a szám, ráadásul én is ezt hallottam tőle először, amikor kb. 13 éves voltam, hiszen ez volt az első a sorban. :D Úgy gondoltam, élő videó gyanánt azt választom ki, amikor LEGELSŐ alkalommal adta elő a dalt, mindössze 15 évesen. Ekkor még nem volt világhírű, nem fújták millióan a dalait. Egy ekkor már Tennessee-ben élő fiatal leányzó volt, aki talán nem is képzelte még, milyen népszerű lesz nem is olyan sokára. Kellemes hangja volt már akkor is, bár tartom magam ahhoz, hogy a hangja túlértékelt, mert bár nagyon ügyes, illik a hangszínére a "letisztult" kifejezés, de nincs benne semmi extra, amitől én azt mondanám, hogy "atyaég, úristeeeen, elájulok". Kellemes, csak ritkán hamis, de ennyi. Inkább dalszerzőként ismerem őt el, hogy őszinte legyek. De úgy nagyon.

A Place in this World
(album verzió)

Még nem volt 14 éves, amikor ezt a számot megírta!!! Eredetileg ez lett volna az album címe, de végül a saját nevét kapta a debütáló lemeze. Azért nem semmi ilyen fiatalon ilyen kaliberű dalt megírni. Emelem a kalapom előtte! Csak pislogok, hiszen ilyen idősen a legtöbb gyerek még nem tudja ilyen konkrétan megfogalmazni, hogy "keresi a helyét a világban". Nyilván mindegyik ezt érzi, de úgy sejtem, csak kevesen tudják szavakba foglalni. Pláne ilyen éretten, ahogy ő tette a dalban, főleg amikor ugye épp a karrierjét kezdték beindítani az anyukájával. Bravó! A 2018-as turnéjának állomásain mindig előszedett egy-egy olyan számot, amit ezer éve énekelt el utoljára. Ez esetben pedig konkrétan kimondta, hogy SOHA nem adta elő élőben, szóval hatalmas élmény lehetett azoknak, akik ott voltak aznap este Pittsburgh-ben, ahova ezt választotta. El is mondta, hogy ezt akkor írta, amikor még itt élt Pennsylvania-ban. Poénkodott is, hogy ezt akkor írta, amikor a koncerten jelenlévő közönség jelentős része még meg sem született. Bocsi, csak rajongói felvétel van, amibe sűrűn bele is énekelnek, de így is hallható Tay hangja. :)

Cold as You
(album verzió)

Ezt a csodaszép dalt pedig egy érzelmileg elérhetetlen srácról írta az énekesnő. Nagyon szomorú, mégis gyönyörű a szövege, a dallamvilág pedig csak rátesz egy lapáttal. Annyira mély ez a szám, nem is tudom, találok-e rá megfelelő kifejezést. Arra viszont emlékszem, hogy bár gyerekkoromban ez az album tényleg folyamatosan ismétlésre volt állítva a telefonomon, rengetegszer volt, hogy 1-2 dalnál visszaléptem azonnal, hogy újra halljam. Ez volt az egyik, amivel ezt eljátszottam. Olyan furcsa, hogy már évek óta egyáltalán nem hallgattam meg. Valószínűleg emiatt, de kibuggyant egy könnycsepp, ahogy most újra meghallgattam. Érdekes, hogy saját elmondása szerint ez a legnagyobb kedvence az albumról, mégsem adta elő élőben, mindössze évekkel később egyetlen egyszer 2013-ban!!! Nem szoktam az "angyalhang" jelzővel dobálózni, Taylorra sem ragasztom rá soha, ám ennél a fellépésnél, ennél a dalnál azt hiszem, megérdemli. Mintha tényleg egy angyal szállta volna meg a személyében az arénát erre a kb. 3 percre. Sajnálom, hogy erről is mindössze rajongói felvétel került fel, de a semminél jobb. Most pedig, hogy újra megnéztem a fellépést, újfent tátva maradt a szám. <3

Invisible
(album verzió)

Úristen, hogy én mennyit vacilláltam eközött és a másik bónuszdal, vagyis az A Perfectly Good Heart között. Sőt a Tied Together with a Smile-t is le kellett húznom a listáról végül, mindkét dalba beleszakadt a szívem. Ám aludtam rá párat, és végül ez volt a legjobb döntés. Azért linkeltem a két csodát is, ha szeretnétek meghallgatni őket. Igen, aprócska csalás, nézzétek el nekem. Az Invisible dalról nem sokat tudok, de jó voltam verselemzésből anno... :D Na meg, akinek van logikája, megérti, hogy a "Láthatatlan" egy viszonzatlan szerelemről szól, ahogy szegény végignézi, hogy az imádott fiú egy másik lányért van oda. Annyira megható ez a dal is. Komolyan, hogy csinálja? Bevallom, az újabb dalai közül keveset ismerek (kb. a negyedik stúdióalbumáig követtem figyelemmel behatóan a karrierjét, azóta csak hallgatgatom), de azt figyeltem meg, hogy régen minden dala hatással volt rám, az újabbak közt viszont nem mindegyik hatol a szívemig. De majd meglátjuk, ha eljutok odáig a diszkográfiájában. Ezt is előadta meglepetésszerűen a 2018-as turnéján, mégpedig Tampában. Egyetlen gitárral!!!! Na jó, szeretném arcon csapni az elmúlt pár évben "rendetlenkedő" énemet, amelyik totál leírta Swift kisasszonyt. Mondom, nem ő a világom közepe, de sokkal jobb annál, mint amit mondtam róla az elmúlt évek alatt. <3

Should've Said No
(album verzió)

ÉS ÍME A MINDENSÉG!!! Tudjátok, nincs toplista, de mindegyik ilyen témájú bejegyzést a non plus ultra fog zárni. Nos, nekem határozottan a Should've Said No az! Ezt a lemezt hosszú évek óta nem hallgattam, kivéve ezt az egy számot! Szerintem kb. 2-3 hetente mindig el szoktam indítani, vagy épp megnézek egy-egy élő fellépést. Amik amúgy kivétel nélkül mindig nagyot ütnek! Igen, még akkor is hallgattam ezt a dalt, amikor épp "anti-Taylor" feliratú pólót viseltem képzeletben. Swifties, mindenkitől elnézést kérek, szerintem csak az jött ki rajtam így, hogy nem értettem a nagy felhajtást körülötte, én meg a "csak azért is teszek rá magasról" álcámat húztam magamra, míg végül én magam is elhittem, hogy nem szeretem már őt. Azért hozzáteszem, tényleg túl nagy körülötte a médiacirkusz, na meg a frenetikus dalszövegek és a szép hang nekem nem elég, hogy kikiáltsam ekkora sztárnak, mint amekkora lett belőle. Rengeteg nála csodásabb hangú ember van a bolygón, akiket alig ismernek. Ezt nem tartom fairnek, de ez meg NEM Taylor hibája. Szóval igen, ismét felpattantam a Swifties-vonatra, mert nagyon is szeretem azt, amit csinál. A koncertjei is mindig érdekesek, látványosak, sokszor libabőrt okozók. Ahogy a 2009-es Fearless Tour bizonyos momentumait is tátott szájjal tudom végignézni. Bizony, a Should've Said No-t is, sőt ezt a legjobban! Úristen, az egész pazar volt, elejétől a végéig. A hangja is elképesztően jól szólt, tetszenek azok az élő Should've Said No-k, ahol a végén hangnemváltás történik, hogy még sokkolóbb legyen. Tényleg jobb, mint az eredeti! Az esőt meg nem is említem mellé, mert menten elsírom magam a gyönyörűségtől. Helló fangörcs, rég nem találkoztunk Taylor kapcsán. Nézzétek meg, milyen eszményi volt! Hát ennyi lenne. Nem ígérem, hogy ezután rögtön az ő soron következő albumát szedem elő, de ki tudja? Lehet, lesz kedvem a napokban ismét Taylorral foglalkozni. :D Nektek melyik dal a kedvencetek erről a cd-ről? Vagy melyik öt szám? Írjátok meg kommentben.

Újabb albumkritikát hoztam nektek, ezúttal spanyol nyelvterületről. Sandra Echeverría színésznőt eddig két sorozatban láttam. A Marina című telenovellában ismertem meg, de úgy igazán most, A végzet hatalmában szerettem meg őt. Fantasztikus tehetség, és bár azt eddig is tudtam, hogy énekel - hiszen a Marina főcímét is ő énekli -, de A végzet hatalma címadó dala volt az utolsó csepp. Azt hallva egyszerűen muszáj volt rákeresnem a zenei munkásságára. És íme, most itt vagyunk. Az első albuma 2011-ben jelent meg, és az ő nevét viseli. Vágjunk is bele.

Me falta el aire: Ez egy rendkívüli módon könnyfakasztó dal, ha engem kérdeztek. Egy szakítós, fájdalomról árulkodó szám. Maga Sandra szerezte a dalt, és basszus, azonnal beleszerettem, amikor meghallottam. Lényegében a nő elfogadja, hogy nem elég jó a férfinak, akit szeret, és próbál nem arra gondolni, mennyire fáj ez neki. Gyönyörű és tényleg lehet sírni rajta. A dallamvilág is érzékelteti a történetvezetést.
Ropa sucia: Ez a dal kb. egy szerelmi vallomás, kicsit érdekes köntösbe bújtatva. Lényegében a hideg éjszakákon megőrül, hogy már nincs az életében a férfi, akit szeret. A kedvenc részem a dal szövegében, amikor arról énekel, hogy még egy napig szeretné a mosolyát látni, és csak azt tudja felajánlani neki, ami ő maga. A dallam is tetszik, főleg a refrén.
Me quedo aqui: Ez a dal az egyik legszebb a színész-énekesnő debütáló albumán. Szerintem az egyik kedvencem is egyben. Arról énekel benne katartikus zenei aláfestés mellett, hogy nem megy sehova, akár egész életében együtt maradna azzal, akit annyira szeret, és hogy ez a férfi az ő boldogsága, amire mindig is vágyott, amit elveszített és amit megérdemelt. Egy ponton még a könnyeim is megindulnak, amikor hallgatom. És úristen, az a magas hang, amit kiénekel a dal vége felé. A hideg is kiráz! Csodás!
La Fuerza del Destino (ft. Marc Anthony): És akkor tessék, itt van a dal, amit meghallgatva másra sem tudtam gondolni, mint hogy amint van időm, rákeressek Sandra további dalaira. Ezt a csodás duettet Marc Anthonyval énekelte fel pár éve A végzet hatalma című telenovellához. Mivel Jennifer Lopez ex-férjét is imádom, a dal meg egy valódi csoda, nem volt kérdés, hogy egyik favoritommá fog avanzsálódni az albumról. Olyan szövege van, hogy elkezdtem sírni rajta. Persze erre a dallam is durván rásegít. Az átvezetés benne a kedvencem, istenem, az a bridge-rész valami tökéletesre sikeredett minden értelemben. Kb. végig ráz a hideg, ahogy hallgatja az ember. Az egyik legmeghatóbb és legszerelmesebb dal, amit valaha hallottam.
La mala: Azt hiszem, mindenkinek ezt ajánlom, ha egy esetleges szakítás után vagytok, és nem érvágós nótákra vágytok. Szerintem olyankor jobb ilyeneket hallgatni. Annyira felszabadult az egész, és arról dalol benne, hogy ha majd a srác vissza akarja könyörögni magát hozzá, ezúttal ő mond majd nemet, és persze emiatt ő lesz a rossz, de vele senki sem játszhat. Nem az abszolút kedvencem a lemezről, de szeretem.
No te puedes ir: Egy újabb dal, amit Sandra írt. Édes istenem, annyira szép, nem lehet betelni vele! Arról énekel, hogy levegőt sem bír venni, ha nincs mellette a szerelme, és nem tud nélküle mihez kezdeni, vissza szeretné kapni. A férfi egy illúzió, akit ő bárhova követne. Szívfacsaró, és a dallamát is imádom.
Lo vine a decir: Ez egy szomorú szerelmi vallomás, amiben arról énekel, hogy elhagyta a szerelmét, de megvolt rá az oka, azonban most már túl sok sérelem érte mindkettejüket, és ezen nem lehet változtatni, nem lehet visszacsinálni, el kell fogadni, még ha fáj is nekik. Ennek a megírásában is közreműködött Sandra, egy zseni ez a nő, hiszen dalszerzőként is fantasztikus.
No puedo mas: Nagyon szeretem ezt a dalt is, és igen, ennek megírásában is részt vett a csodás színész-énekesnő. Arról szól, hogy nem képes továbblépni az életében, amíg a szerelme szelleme ott van vele, és kéri, hogy hagyja őt végre békén. Most, hogy ez a szellem dolog átvitt értelemben vagy szó szerint értendő-e, nem egyértelmű. Mindenki értelmezze, ahogy szeretné. Viszont tényleg eszméletlenül jó ez a szám...is.
Otra vez el mismo error: Még ha a szerelem fel is emészti őt és el is ment megbocsátást kérni a férfitól, akit szeret, már túl késő. Lényegében erről van szó benne. A zenei világa valódi mexikói stílust képvisel, és elképesztően érzelmessé teszi a már eleve nem egyszerű szöveggel megáldott dalt. Sandra ennek a megírásában is közreműködött. Közel sem ez a kedvencem az albumról, de igenis szeretem. Ahogy lényegében az összeset.
Cuantas veces: Komolyan mondom, ez az album ki akar engem nyírni. Sorra kapom a libabőr érzést, és ez egy ültő helyemben nem feltétlenül egészséges. Az állam is zsibbad már, annyiszor küldöm a padlóra szegényt. Pontosabban Sandra és a dalai. Hát nyilván, ennek is ő volt az egyik írója. Egy érzelmi kavalkád ez a dal, ami arról szól lényegében, hogy nem képes a helyére tenni az érzéseit, nem tudja, mit érez pontosan, hiába telt már el sok idő.
Me voy: A férfi megbántotta őt, most pedig elmeséli, mit tesz, hogy maga mögött hagyja a pasit, aki lényegében romba döntötte őt. Már minden szerelmet kiölt belőle a fickó, és elfogyott a türelme. Nagyon jó kis pörgős dal, bár kilóra nem vett meg, de tetszik. A magabiztosság a szövegben pláne. És igen, ezt is ő írta... Nem véletlenül térek ki erre mindig külön, hiszen valóban elképesztő, mennyi mindenben jeleskedik Ms. Echeverría.
Viajero: Hmm...a szöveg nagyon jó, bár ez nem meglepő. Egy "utazóról" énekel, akit az út végén megtalál, lényegében egymáshoz találnak vissza. Azonban a zeneisége ennek annyira nem jön át. A versék jók, azonban a refrén nálam nem elég ütős.

Komolyan mondom, mintha ez a nő tudta volna, milyen albumot tegyen össze, hogy közel tökéletesen megfeleljen a zenei ízlésemnek, és egyszerűen ne találjak mélyebb kivetnivalót úgy összességében. Nincs is mibe belekötnöm. Igen, vannak nagyobb favoritok a lemezen, olyanok, amik hidegrázósak és lélekbe mászóak, azonban mindet szeretem valamiért. És tele van balladákkal, amik engem kicsinálnak, oda vagyok értük. Sandra, basszus...most úgy megölelném ezt a nőt, ahogy a végére értem a zenehallgatásnak. Szinte késztetést érzek rá, hogy köszönetet mondjak neki!

10/9 (de csak azért, mert tényleg van 1-2, amit valószínűleg nem fogok rongyosra hallgatni, hiába tetszett az ÖSSZES DAL valamiért!!!)

Bár már egy korábban írt RBD albumkritikát közzétettem a Kritikák modulban a nyitás környékén, most már erősen éreztem a késztetést egy új albumkritika megírására. Ráadásul olyannyira "új", hogy konkrétan ma jelent meg a lemez, amiről máris véleményt alkotok. Elöljáróban annyit, hogy Idina Menzel nekem évek óta az egyik kedvenc színész-énekesnőm. Még a Wicked című Broadway musical által ismertem meg - azóta sincs nagyobb kedvencem Elphaba szerepében, pedig láttam már pár csodás művésznőt, ahogy megformálja a karaktert -, emellett a Rent című filmben került fel a legnagyobb kedvenceim listára. Na, de térjünk rá a kritikámra, amit a legújabb, ötödik stúdióalbumáról írtam.

Small World: Az album első dala, ami már kb. 2 hete felkerült az énekesnő Youtube-csatornájára. Bár nem ezt hallottam először a cd-ről, hála a kicsivel korábbi Queen of Swords klippremiernek, de ez volt az a szám, amit hallva azt mondhattam, "igen, most már tutira ez a lemez lesz Idina eddigi legjobb műve". A többi dalt hallgatva elmondhatom, igazam volt, de ne rohanjunk ennyire előre. A Small World egy elképesztően gyönyörű dalszöveg meseszép zenébe csomagolva. Mást nem is lehet írni. Idina tökéletes hangját hadd ne elemezzem minden egyes számnál.
Like Lightning: Még annyira friss az album, hogy a legtöbb dalhoz nincs is dalszöveg, így a hallásomra hagyatkozom 100%-ban. Ennél is épp ez a helyzet. A dallamvilága azonnal beszippantott, aztán ahogy haladt előre a szám, a szövege is elért teljesen a szívemig. Imádom az olyan dalszövegeket, amik szólnak valamiről, ezt pedig a zene is visszaadja, megmutatja. Ez épp egy ilyen dal. Nem mondom, hogy megunhatatlan kategória, de egy ideig garantáltan lejátszási listába került nálam.
Queen of Swords: Már augusztusban debütált ennek a dalnak a klipje, így ezt hallottam először a lemezről. Nos, őszinte leszek...a szövege lenyűgöző, de valamiért zeneileg nem varázsolt el. Pedig sokszor meghallgattam, mert nincs vele semmi baj, mindössze nem érzem azt a zenei katarzist, amit Idina esetében megszoktam. Főleg a verséket imádom, a refrén kivételesen nem fogott meg túlzottan, pedig a legtöbb esetben a refrén szokott lenni az ütőkártya. Szerintem ennél a számnál pont nem. De - és ez már Idina érdeme - a dal vége feé olyan könnyedén énekli ki azt a végtelenül magas hangot, mint amilyen könnyen én leájultam a székről tőle.
I See You: Egy ilyen dalt hallgatva az ember nemigen jut szóhoz. Ebben a számban nem nagyon hallani frazírt pár hajlítgatáson kívül, pedig a csodahangú énekesnő sűrűn alkalmazza. Olyan szimplán adja elő, ahogy kell, és amire ennek a gyönyörű dalnak szüksége van. A szöveg mélyére nézve tudhatjuk, észrevehetjük és észre is kell venni, hogy ez egy isteni dalocska. Szó szerint és képletesen is. Nem is tudom így hirtelen, hogy érzek-e benne bármilyen apró hiányosságot vagy érzem-e azt, hogy "hú, ezen még alakítani kellett volna itt és itt egy keveset". Ami azt illeti, a tökéletesség határát súrolja ez a szám, ha engem kérdeztek.
Everybody Knows: A szövegen konkrétan zokognom kell, olyan eszméletlenül perfekt, és igazság szerint a zenével sem lenne semmi gondom, sőt az eleje maga a megtestesült varázslat. Viszont egy idő után erősödött egy kicsit a "tuctuc" hangzás (így hirtelen nem tudok rá jobb szót), ami olyan mértékig irritálta a fülemet, hogy nehezemre esett végighallgatni ezt az amúgy szép dalt. Értem én, hogy erősíteni akarták a hatást, de ez nálam már átesett a ló túloldalára. Valahogy szerintem nem passzolt ahhoz, amiről szól a nóta. És amikor a vonós hangszerek megszólaltak, annyira jó lett volna, ha ez a discóba illő valami nem nyomja el a hangzásvilágot. Pedig ismétlem, amúgy oda tudnék lenni a dalért...így kicsit nehezebb dolgom van.
Show Me: Az egyik kedvencem a lemezről. És szerintem azzal, hogy végig rázott a hideg, miközben hallgattam, mindent elmondok. Annyira egyben van az egész. Szövegileg, zeneileg, a vokál is több mint tökéletes. Ez nálam tipikusan a "szerelem első hallásra" kategória. Minden bizonnyal Idina hangja és lelke is kellett ahhoz, hogy ilyen szinten imádjam, de alapvetően oda meg vissza vagyok az ilyen dalokért. Vagyis azokért, amik mély tartalommal bírnak, ezt pedig tükrözi a zene is. Bravó!
Last Time: A másik csoda! Míg a Show Me-nél libabőr érzésem volt mindvégig, ennél a könnyeim potyogtak ezerrel. Megállíthatatlanul, szerintem még az utolsó hang után is. Olyan hatást gyakorolt a lelkemre, amit nem tudok és nem is óhajtok egy pillanat alatt kiheverni. Kell pár perc még. Amúgy nagyon ritka, hogy egy dal pár másodperc alatt a szívemig férkőzzön. Ennek sikerült. Már a dallam megnyert magának, a szöveget ne is említsem. Fogalmam sincs, hol és hogyan születnek ilyen csodák, de hálás vagyok az ihlet múzsájának vagy bárkinek, aki a tehetséges és kreatív embereket segíti, támogatja ötletekkel. Mert el sem tudnám képzelni az életet zene nélkül, hát még az ilyen művek nélkül, mint ez!
I Do: Na, ez az a pörgősebb nóta, aminél egyáltalán nem érzem azt, hogy nincs odaillő hangszer. Az Everybody Knows esetében a számomra kissé discósított hatás tönkretette az amúgy csodadalt, és bár itt nem a "tuctuc" van előtérben, de itt is mondhatnám azt, hogy "jaj, ide nem kéne ez és ez a hangi impresszió". Nos, nem mondom. Rohadtul kellett bele minden egyes dob, ütős, billentyűs stb. hangszer, és mindennek pont ott volt a helye, ahol szükség is volt rá. Jó, nem ez az abszolút favoritom a lemezről, agyonhallgatni sem fogom, de az tuti, hogy nagyon jó.
Cake: Ezt végigmosolyogtam. A szövege miatt főleg, de a zene is rásegített. Ez pedig jót jelent, hiszen ismét úgy éreztem, összhangban van a dalszöveg a dallammal. Amúgy a sok mély szöveggel ellátott, zeneileg engem hidegrázásra és/vagy bőgésre ítéltetett szám után valódi felüdülés volt ezt a lazább nótát hallgatni. Legalább megszabadultam a sírógörcstől.
Extraordinary: Ez a dal épp az, ami a címe is. Rendkívüli. A szövege ennek is olyan, mintha a mennyországban ugrálnék a vattacukorból készült felhőkön - igen, így is el szoktam képzelni -, ehhez pedig olyan tökéletesen passzol a zene, mint a puzzle utolsó darabja. Nem is hiszem, hogy lehet mást is hozzáfűzni a dalhoz. Ahogy a többit, úgy ezt is hallani kell. Egy dolog biztos: úgy kifogástalan, ahogy van.
Perfect Story: Hát...egy újabb könnyzápor érkezett ennek a dalnak köszönhetően. Ez is megjelent már pár napja, el is kezdtem hallgatni, de mivel már az első két sor után könnycseppet kellett eltüntetnem az arcomról, és akkor épp nem volt kedvem zokogásban kitörni, inkább kinyomtam, mert éreztem, nem bírnám végighallgatni sírás nélkül. Nos, igaza volt a múlt heti énemnek. Most meghallgattam, és még mindig fogom a zsepit, miközben e sorokat pötyögöm be. A cím tényleg körülírja, mit gondolok erről a számról. Szívet kitépően gyönyörű és igen, tökéletes is. Szeretem, amikor történetbe fűznek egy dalt. Ennek pedig nem is akármilyen sztorija...és nem tudom eldönteni, hogy imádva gyűlölöm vagy gyűlölve imádom az egészet. Az viszont fix, hogy perfekt.
Nothin' In This World: Szeretem az olyan dalokat, amiknek ilyen vagy legalábbis hasonló lüktetése van. Megadja a hangulatot hozzá, emellett pedig a szövege is zseniális! Bár a versék nekem kicsit erősebbek, mint a refrén, de imádom az egészet, egy hang sem kivétel ez alól. A dal bridge része pedig különösen kedves a füleimnek.

Összességében egy csodás albumot hozott össze Idina és a brigádja. Igazából mindegyik dalban megtaláltam legalább egy dolgot, amit imádok. És ugyan van 1-2 kevésbé nagy kedvenc, de azokban is megvan az a bizonyos "valami", ami felett nem lehet elsiklani. Nyilván lesznek állandó lejátszási listára keveredő számok a lemezről, és persze olyanok is, amiket néhanapján hallgatok csak meg, de egyébként nagyon ott van ez az album. Szerintem ez lett a kedvencem Idinától. Mondjuk lehet, hogy a még friss és új élmény is közrejátszik ebben, de egyelőre úgy érzem, ez a cd áll a toplista élén.

10/9,5