Navigáció

Üdvözlök minden kedves ide látogatót. A save-my-soul.gp oldalt azért hoztam létre, hogy személyes jellegű bejegyzéseket, de főleg kritikákat tegyek közzé nagyon sok témában, bár tény, hogy leginkább színházi és/vagy zenei téren, olykor esély lesz fanfictionre is, mivel imádok írni. Amúgy Viki vagyok, 22 éves, pesti lakos. Várok az oldalon mindenkit szeretettel, aki kíváncsi az irományaimra.

 
 
Havi kedvenc

AUGUSZTUS

Egyszerűen nem tudok szabadulni a Jacobs testvérektől. Ha hetente legalább 2-3 videót nem csekkolok tőlük, kiborulok. Mindketten játszottak már a Broadway-n (nem meglepő), bár tény, hogy inkább Adam tudott befutni ott, például az Aladdin musical címszerepével. De például Simbát is eljátszotta már az Oroszlánkirályból, illetve Sky-t a Mamma Mia-ból. Jelenleg turnén van az Aladdinnal. Arielle az In the Heights musicalben kapott először főbb szerepet a Broadway-n, külön érdekesség, hogy az Aladdin musicalben ő is szerepelt, ráadásul Jázmint keltette életre. Természetesen nem a bátyjával játszott együtt benne, hiszen Arielle az ausztrál változatban kapta meg a szerepet, tavaly év végéig játszotta is több hónapon át. Na, de a lényeg, hogy olykor szoktak együtt fellépni, hogy megmutassák, mennyire fantasztikusak, sőt énekeltek is fel közösen dalokat, most pedig egy nagyon különleges felvételt választottam ki. Ha már egyszer ennyit regéltem az Aladdinról, akkor íme a leghíresebb duett belőle a testvérek előadásában. És hogy miért különleges? Mert a szüleik ekkor tudják meg, hogy Arielle lett az ausztrál Jázmin. A videó elején elárulják nekünk, hogy rejtett kamerát helyeztek el, hogy felvegyék a szüleik reakcióját, ugyanis csak annyit árultak el nekik, hogy Adam felénekelt egy duettet az új Jázminnal, aki az ausztrál verzióban áll színpadra. Egyszerűen csodásak, ráadásul annyira édes a szülők reakciója! <3 :D

 
Megírásra várnak

¤ Színházi rovat: A legnagyobb kedvenceim
¤ Szívek szállodája 1-7. évadok összegző kritikája
¤ TOP 10: Örök kedvenc klasszikus Disney meséim
¤ Őt mégis miért utálják: Chad Michael Murray
¤ Arrow-The Flash-Legends-Supergirl crossover
¤ Rómeó és Júlia francia musical 2001 és 2010
¤ TOP 10: Mexikói telenovellák színészei/színésznői

 
Cikksorozatok

¤ Élő videók
¤ Hallmark filmek
¤ Broadway
¤ Őt mégis miért utálják
¤ Telenovella dalok élőben
¤ Sorozatok, amik véget értek
¤ Színházi rovat
¤

 
Toplisták

¤ TOP 5: Kedvenc koncertek
¤ Glee toplisták
¤ The Vampire Diaries toplisták
¤ Musicalepizód
¤ TOP 5: Eurovíziós Dalfesztivál 2017 döntő
¤ TOP 20: Esperanza Mia éneklős jelenetek
¤

 
Chat

 
Cserék

A barátaim oldalait teszem ki, illetve blogos oldalakkal cserélek! Jelentkezzetek a chatbe! :)

Ninaa & Amy & Loreyna & Cassie & ElenaZed & Kat & Szandi & Eszter & Reina & Angelika & Mina & Limonadee & Szabe & Isabelle

 
Ajánlók

Augusztus...

sorozata: Blindspot
filmje: Step Up (amúgy az összes)
könyve: A trükk
dala: Blue - Breathe Easy (élő)
művésze: Szemenyei János
előadása: A Játékkészítő 2014

 
Információ

Szerkesztő: Viki
Téma: Blog
Nyitás: 2016.06.14.
Kód: Efruse {#05}

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
save my soul.
I tried to wash the scars and marks from under my skin But you're etched in me like stone.
A blogolásom

Rudolf musical: Melyik duó a kedvencem?

2017.06.05. 17:38, Viki

A hétvégén közös programot csináltunk Elena és Reina barátnőimmel, és azt hiszem, elmondhatom, baromi jól szórakoztunk. Elena írt is róla blogbejegyzést, itt elolvashatjátok! Őt kb. tavaly ősz óta ismerem, amikor megnyitotta a Delena témájú oldalát, nekem meg ugye Steroline-ról van, így ez azt hiszem, gyorsan összehozott minket. Nekiálltunk csevegni, aztán előkerült a szerepjáték is, és kiderült, hogy mindketten évek óta imádunk karakterek bőrébe bújva írni. Reinát pedig most év elején ismertem meg egy szerepjáték fórumon, szóval vele még frissebb az ismeretség. Viszont már most biztos vagyok benne, hogy mindkettejükkel tartós lesz! Imádom őket, közös témáink mindig lesznek, a közös érdeklődési körünk lényegében ugyanaz, és bár rengeteget nevettünk és hülyéskedtünk a Salvatore Bárban, a komoly témák sem maradhattak el. Elena pazarul leírt mindent, tényleg olvassátok el a blogján a bejegyzést! Én most rögtön rátérek arra, hogyan jutottam el ennek a posztnak a "megszüléséig." Elena nálunk aludt, vasárnap délután ment haza, ám előtte még néhány musicales videóval készültünk a most szombati Elfújta a szél előadásra, amire együtt megyünk! Újabb közös program, igeeen! :D És most valahogy rám jött a musicales posztok megteremtése. Lesz néhány. Az egyik videó, amit megmutattam Elenának, az volt, amelyikben Vágó Zsuzsi és Kerényi Miklós Máté énekeltek a Rudolf című musicalből. Az Értem születtél (vagy Érted születtem) véleményem szerint a világ legszebb szerelmes duettje, és van egy olyan érzésem, hogy soha egy dal sem fogja lekörözni.

Ha már itt tartunk, a Rudolf című musical számomra amolyan number one. Pedig higgyétek el, rengeteget imádok! De ennek különleges helye van a szívemben. Sajnos élőben nem láthattam, de szerencsére mindkét szereposztással került fel felvétel a netre! Ezért örökké hálás leszek! A bemutatóra a Budapesti Operettszínházban 2006. május 26-án került sor, három évvel később azonban le is került a repertoárból, pontosan 2009. május 13-án volt utoljára látható. Ígérem, részletekbe menően fogok foglalkozni az egész darabbal, de most arra jutottam, hogy a két szereposztás főszereplőit elemzem egy kicsit és vetem össze őket. Már most szólok, hogy mind a Vágó Bernadett-Dolhai Attila, mind pedig a Vágó Zsuzsi-Mészáros Árpád Zsolt felállás csodálatos, mind a négyen fantasztikusan alakították Vetsera Mária és Rudolf szerepét, és a jövőben is fogok foglalkozni ezzel a két színpadi párossal (sőt ha úgy vesszük, néggyel, hiszen Zsuzsi-Attila és Detti-Árpi is játszottak/játszanak együtt), ám most csak a színdarabra korlátozom a posztot. Úgy gondoltam, kiemelek belőle részleteket a főszereplőket illetően, és mindkét szereposztásból megosztom ugyanazokat a videókat saját kritikával ellátva! Remélem, mire végigolvassátok és megnézitek a mellékelt videókat, ti is imádni fogjátok a musicalt és rákerestek a teljes előadásra! Lássunk is hozzá! (Természetesen minden duettet és szólódalt nem teszek ki, de így is lesz mit megnéznetek, ráadásul ügyeltem rá, hogy időrendben legyen minden!)

Ez most más (Vágó Bernadett és Dolhai Attila)

Az Operettszínház egyik legösszeszokottabb és legjobban működő párosa a színpadon határozottan kettejüké. És bizony, ezzel a musicallel kezdődött minden (meg a 2005-ös beugrással Szegedre, amikor Detti játszotta Júliát Szinetár Dóri helyett). Ezután még 9-10 éven át alakítottak különböző előadásokban szerelmespárt, és mindig lenyűgözőek voltak! Mióta Attila az operett műfaj felé orientálódott, a musicaleket pedig maga mögött hagyta, már csak fellépéseken "találkoznak" a színpadon, de például a Rudolf is örökké megmarad a szívünkben, mint az első közös darabjuk (persze, a Rómeó és Júliában kezdtek el együtt játszani, de mégiscsak a Rudolf az, ami ősbemutató volt, ergo ez tényleg az ÖVÉK, nem pedig beugrásnak indult az egész), sőt az én szívemnek tényleg a legkedvesebb musical! És most nemcsak a musicalre magára gondolok, hanem a duóra! Szerintem ez Detti és Attila legcsodásabb együttműködése a színpadon! <3 Ez, és persze a Ghost...de erről majd máskor. Most az Ez most más-ra rátérve: Vetsera Mária és Rudolf ekkor már túl vannak az első találkozáson, mégpedig a walesi herceg bálján. Megvolt persze a szerelem első látásra is. Mindketten már hazaértek, és ebben a dalban kiéneklik magukból a kialakult érzéseiket, na meg azt is, hogy még sosem éreztek ilyesmit. A dal maga 0:50-nél kezdődik, de az előtte lévő kis jelenet nagyon aranyos és humoros, érdemes megnézni azt is. Az első, ami szerintem feltűnik az embernek, az nem más, mint Vágó Bernadett hangjának tökéletes tisztasága! Na igen, nem véletlenül kezdett el szinkronizálni Disney-hercegnőket, és ezt énekileg is értem, hiszen nem kevés mesében dalolt már! Nála azt hiszem, megszokható a kristálytiszta hang, nagyon ritkán vét hibát! Attila pedig...most komolyan, kell szót ejtenem Dolhairól? Nem, ugye? Amúgy annyira elragadó a kettősük. Igen, azt hiszem, az "elragadó" a legmegfelelőbb jelző rájuk ennél a felvételnél. Nem lehet nem imádni, és annyira átjön a kémia is, ami valljuk be, elengedhetetlen ahhoz, hogy a szerelmi szálakat megszeressük! A kedvenc momentumom határozottan az, amikor a vége felé Mária táncol egy kicsit, Rudolf pedig a háttérben mosolyogva nézi, mintha látná a lelki szemei előtt. Ott menten elolvadok! A legvégéből lemaradt egy pici, de ez nem von le semmit az értékéből. Maximum azt sugallja, hogy tessék szépen megnézni az egészet! :D

Ez most más (Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt)

És akkor, mielőtt belevetném magam a Zsuzsi-Árpi videók elemzésébe, muszáj közölnöm valamit, mielőtt a felvételeket megnézve esetleg beugrana nektek olyan kérdés, hogy "most tényleg őket veted össze a csodás Detti és Attila párosával?" Ugyanis le merem fogadni, hogy a legtöbb embernél az első, ami beugrik majd a videót látva, hogy ők nem olyan jók. Erre engedjétek meg, hogy rácáfoljak, mégpedig egy konkrét dologgal: igenis vannak Detti-Attila szinten, hiszen mind a négyen zseniálisak, mindössze az a szomorú és szerencsétlen helyzet állt elő, hogy pont ezen az előadáson, amiről kikerült a felvétel, mindketten totál betegek voltak!!! Árpinak kb. 40 fokos láza volt, Zsuzsinak pedig durva torokgyulladása. A nátha pedig mindkettejüknél érzékelhető, ha alaposan fülelünk. Szóval kérlek titeket, a Zsuzsi és Árpi videókat ennek tudatában nézzétek és kritizáljátok! Hallom én is, hogy hangilag nem mindig vannak rendben, de ettől még bátran fel merem vállalni, hogy szerintem rájuk öntötték Mária és Rudolf szerepeit. Épp ilyennek képzelem el őket, ahogy ők ketten megformálják! A színészi alakítás valóban ütős! Szerintem ennél a dalnál megfigyelhető, hogy Árpi kicsivel több színt visz bele. Azonban ezt a kört egy hajszállal Detti-Attila "nyerte" (nem verseny, hiszen mindegyik szereposztásban vannak erősségek), mert bennük jobban felfedeztem azt a bizonyos első szerelem érzést. Emellett pedig itt kimaradt az a momentum, amiért én a sarokba tudok ájulni. Amikor Mária táncol, Rudolf pedig édesen bámulja. Árpi vagy kihagyta, vagy ő egyszerűen másképp reagált abban a pillanatban. Hiszen ezért isteniek a különböző szereposztások...mindenki máshogy old meg szitukat, máshogy reflektálnak egymásra! Attila és Árpi játéka, ahogy Zsuzsié és Dettié is nagyon különböző, mégis mindegyikükben megvan az a bizonyos valami! Én mindenesetre nyálat csorgatok annál a táncizós-bámulós momentumnál, és ez Zsuzsiéknál nem volt meg...ezen a felvételen legalábbis biztos nem. Viszont 2012-ben a Karmesterversenyen előadták, ekkor már egészségesen, és igen, csodálatosan! Pedig már évek óta nem játszották ekkor, mégis ugyanúgy ráleltek a karaktereikre! SzínMŰVÉSZEK...khm! :D <3 Itt megnézhetitek, szerintem ne hagyjátok ki!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!